Málec Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Málec Sándor
Személyes adatok
Születési dátum 1922.
Születési helyUngvár, Ungi zsupa, Csehszlovákia
Halálozási dátum ?
Halálozási helyUngvár, Ukrajna
Állampolgárság csehszlovák (1922–1938), magyar (1939-1944), szovjet (1945-1991), ukrán (1991–?)
Becenév a sportsajtóban:
Repülő tanár
Poszt csatár
Junior klubok
IdőszakKlub
19321938Csehszlovákia UMTE (Užhorod)[1]
Profi klubok1
IdőszakKlubMérk. (gól)*
19391942Magyarország MTE Ungvár00? 0(?)
19421944Magyarország SK Rusj Ungvár[2]00? 0(?)
1945Szovjetunió UMTE Uzsgorod00? 0(?)
Edzőség
IdőszakKlub
19721978Szovjetunió Hoverla Uzsgorod
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
* Mérkőzések (gólok) száma

Málec Sándor[3] (szlovákul: Alexa Málec, ukránul: Олександр Михайлович Малець, Olekszandr Mihajlovics Malecy, oroszul: Александр Михайлович Малец, Alekszandr Mihajlovics Malec) (Ungvár, Ungi zsupa, Csehszlovákia, 1922. – Ungvár, Ukrajna, ?.) csehszlovák, magyar, ukrán és szovjet labdarúgócsatár, többszörös kárpátaljai területi és kelet-szlovákiai bajnok, a magyar NB II Éjszaki csoportjának 4. helyezettje (1944). Később ukrán és szovjet labdarúgóedző, -játékvezető és sportvezető. A Hoverla Uzsgorod másodosztályú ukrán labdarúgócsapat vezetője, amellyel 1972-ben ezüstérmes lett az országos bajnokságban és kétszer jutott el az Ukrán labdarúgókupa negyeddöntőjéig (1974, 1976). Ő volt Kárpátalja sportolóinak egyike, aki már az ötvenes években megkapta a „Köztársasági labdarúgó-játékvezető” és „Össz-szövetségi labdarúgó-játékvezető” kitüntető címeket.

Pályafutása[szerkesztés]

Játékosként[szerkesztés]

A labdarúgó pályafutását a csehszlovák labdarúgó-bajnokság szlovák csoportjában részt vevő UMTE Užhorod ificsapatában kezdte (1934), majd 1938-ban bekerült a klub felnőttkeretébe. Az első bécsi döntés (1938. november 2.) értelmében Felvidék és Kárpátalja egyes részeit visszacsatolták Magyarországhoz, és a visszatért területek futballcsapatai bekapcsolódhattak a magyar labdarúgó-bajnokságba. Málec 1942 nyaráig továbbra is az MTE Ungvár csapatában szerepelt, amely az ő részvételével többször megnyerte a kárpátaljai labdarúgó-bajnokságot, valamint 5. helyezést ért el a magyar bajnokság Felvidéki kupája Déli csoportjában (1938/1939). Ezt követően átigazolt a másik helyi klubhoz - az Ungvári SK Rusj-hoz. Ez a csapat az 1943/1944-es szezonban a megtisztelő 4. helyett harcolta ki az NB II Északi csoportjában. A következő szezonban azonban több meccset már nem tudott lejátszani a magyar második osztályban, mert jött a front, a bajnokság félbeszakadt, illetve az első osztályú fővárosi csapatok részvételével hadi-bajnokságként decemberig folytatódott. Az Ungvári SK Rusj ezzel befejezte magyarországi szereplését.

A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták, és Ukrajna része lett. Málec Sándort 1945 tavaszán ismételten meghívták az akkor már UMTE Uzsgorodra átkeresztelt korábbi csapatába, amellyel abban az évben megnyerte a Kárpáton-túli Ukrajna első, és egyben utolsó bajnokságát, és azt követően az aktív pályafutását befejezte.

Edzőként és labdarúgó-játékvezetőként[szerkesztés]

A negyvenes évek második felében, a játékvezetői vizsga megszerzése után, különböző szintű városi és megyei labdarúgótornákon szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, majd az ötvenes években ellenőrei és sportvezetői javaslatára lett az ukrán másodosztályú, majd később a szovjet I. Liga játékvezetője. Ő elsőként az országban alkalmazta a játék követésének taktikáját átlós rendszerben. Az ukrán és szovjet bajnokságban több mint száz meccset vezetett le mindenki megelégedésére, ebből harminchármat a szovjet bajnokság első osztályában. Mindeközben több tucat országok válogatott-csapatai közötti és egyéb nemzetközi labdarúgó-mérkőzés levezetését is rábízták a játékvezetői-szövetség vezetői. Az aktív labdarúgó-játékvezetői tevékenységét 1964-ben fejezte be, de a sporttól nem vonult vissza. Továbbra is tagja maradt a városi és megyei labdarúgó-szövetségnek, illetve a megyei labdarúgó-játékvezetői testületnek.

1972-ben őt felkérték, hogy vállalja el a Hoverla Uzsgorod ukrán másodosztályú csapat vezetését, amely megbízatásnak eleget tett. A Hoverla már abban az évben ezüstérmes lett az ukrán bajnokságban, az azt követő két évben pedig 4. és 5. helyezést ért el a bajnoki tabellán, majd kétszer is eljutott az Ukrán labdarúgókupa negyeddöntőjéig.

Sikerei, díjai[szerkesztés]

Magyar NB II Éjszaki csoport

  • 4. hely (1): 1944

Ukrán bajnokság

  • 2. hely (1): 1972
  • 4. hely (1): 1973
  • 5. hely (1): 1974
  • labdarúgókupa negyeddöntős (2): 1974, 1976
  • „Köztársasági labdarúgó-játékvezető” kitüntető cím (1): 1950

Szovjet bajnokság

  • „Össz-szövetségi labdarúgó-játékvezető” kitüntető cím (1): 1958

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az Užhorod-i UMTE (magyar nevén Ungvári Munkás Testnevelési Egylet (MTE Ungvár) 1919-ben alakult és eleinte csak a kárpátaljai, majd 1922. augusztus 28-ától a Csehszlovák Labdarúgó-szövetség által felállított Kárpátaljai Labdarúgó Kerület keretében a magyar nemzetiségű játékosokból álló csapatok részére szervezett tornákon és a kelet-szlovákiai labdarúgó-bajnokságban vett részt
  2. Az SK Rusj Ungvár sportklub a csehszlovák érában, 1925-ben jött létre. A csapata a harmincas években kétszer is megnyerte a szlovák labdarúgó-bajnokságot és az 1936/1937-es idényben kijutott a csehszlovák profiligába. A játékosok többsége tanár volt és a csapat a távolabb fekvő városokba tartandó mérkőzéseire, Európában az elsők között többnyire repülőgépekkel utazott, s ezért kiérdemelte a repülőtanárok becenevet
  3. A sport szakirodalomban néha Málec Alex, Olexa, vagy Alexanderként is szerepelt

Ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Fedák László. Kárpátalja a sporteredmények tükrében (111., 117. és 136. oldal). Ungvár: Karpati (1994)  (ukránul)
  • Krajnyanica Péter. A kárpátaljai labdarúgás története (72., 177., 195. és 196. oldal). Ungvár: Karpati (2004)  (ukránul)
  • Mihalina László. Otthon minden kő megsegít... (27., 106., 107. és 108. oldal). Vác: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda (2011) 

Források[szerkesztés]