Kriztianovich Ignác

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Kriztianovich Ignác
Ignac Kristijanovic.JPG
Életrajzi adatok
Született 1796. július 31.
Zágráb
Elhunyt 1884. május 16. (87 évesen)
Zágráb
Vallás Római katolikus egyház
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kriztianovich Ignác témájú médiaállományokat.

Kriztianovich Ignác szül. Kriztian Ignác (horvátul Ignac Kristijanović) (Zágráb, 1796. július 31. – Zágráb, 1884. május 16.) horvát római katolikus pap, kanonok, irodalmár, fordító, a kaj-horvát irodalom egyik meghatározó alakja és nyelvújítója. Kriztianovich újszerű stílussal próbálta megerősíteni a kaj irodalmat, amelyet a Ljudevit Gaj-féle szerbhorvát nyelv akart háttérbe szorítani. E küzdelemben végül Kriztianovich alulmaradt. A magyar nyelvű forrásokban kevésbé jelentős, egyszerű tájnyelvi irodalmárként szerepel, holott nagy fordítói munkát hagyott hátra, továbbá a kaj irodalom szellemi termékei önmagukban nagy jelentőséggel bírnak.

Élete[szerkesztés]

Kriztian János György német származású zágrábi pék fiaként született, akinek saját malma volt a város északi felén, közel a vágóhidakhoz. Családi nevét horvátosítani próbálta Ignác, ezért hozzátoldotta az apjára utaló szláv -ich (-ić) képzőt is a nevéhez (Kriztianovich=Kriztian fia). Édesanyja neve Poszilovich Margit, akinek rokona Miklousich Tamás horvát drámaíró volt. Miklousich nagy hatást gyakorolt unokaöccse szellemiségére és ő biztatta, hogy tanulmányait a teológián folytassa. A szünetekben mindig Miklousichnál tartózkodott, aki a hazaszeretetre nevelte és arra ösztökélte, hogy szentelje munkáját az irodalomra. Mindketten a kaj-horvátban látták megvalósítani ezt a törekvést.

1819. július 4-én szentelték fel. A zágráb vármegyei településeken káplánkodott több évig, így Radobojban, Korponán és Selóban. 1831-től 1834-ig a zágrábi papneveldében volt lelkész, majd kinevezték a távolabb eső Kapela plébánia élére, Belovár közelében. 1852-ben kanonokká nevezték ki, 1853-tól több mint két évig tanfelügyelő volt, 1858-tól csázmai főesperes. 1863-ban a zágrábi káptalan lektorává lett, de ekkoriban már felhagyott az irodalommal. 1870-ben tiszteletbeli püspöki címet nyert.

Irodalmi munkája[szerkesztés]

Kriztianovich a tiszta kaj-horvát irodalmi nyelv mellett foglalt állást, ellentétben mondjuk Miklousich-csal, aki Károlyváros környékéről származott és műveiben a kaj-horvát nyelvet befolyásolja a što nyelvjárás.

1834-ben megalapította a Danicza zagrebechka (Zágrábi hajnalcsillag) c. kalendáriumot, amelyben a vallásos tárgyú írásokon kívül szépirodalmi műveket, publicisztikát és fordításokat (pl. Ezópusz-meséket) közölt. A kaj-horvát nyelv részére német nyelven nyelvtant is írt, továbbá lefordított egy erkölcstant francia nyelvből, valamint egy prédikációs kötetet jelentett meg, sőt elhatározta, hogy lefordítja a Bibliát is horvátra. Ezt ugyan már Miklousich Verhovácz Miksa zágrábi püspökkel eltervezte, de a püspök halála miatt nem lehetett megvalósítani. Kriztianovich egyszemélyes programot kezdett el, s kiterjedt kapcsolatokat tartott fenn más alkotókkal, így a szomszédos szlovénekkel. Jernej Kopitar szlovén filológus szerint bár a kaj-horvátok elfogadhatnák akár a Gaj-féle nyelvi reformokat is, mindenesetre olyan kimagaslónak találta Kriztianovich szellemiségét, hogy munkája folytatására buzdította ő is.

Kriztianovich az illirizmus és szerbhorvatizmus eszmeiségét elvetette, mert sokkal értékesebbnek találta hozzájuk képest a kaj irodalmat és úgy vélte, hogy a közoktatásban is sokkal hatékonyabban lehet ezt a nyelvet használni, minthogy ez a nép nyelve. Jóllehet Horvátország lakosságának csupán egyharmada beszélte akkoriban is a kaj nyelvjárást.

Sok könyvet adott ki és a fordításai egy tekintélyes részével is elkészült, de az 1850-es bécsi horvát-szerb nyelvi egyezményt nem bírálhatta felül, hiszen a horvát vezetők többsége is azt támogatta, ez pedig a Danica kalendárium végét is jelentette. Kriztianovich ugyan még próbált lépést tartani a korral, ezért a régi, magyaralapú helyesírást felváltotta a Gaj ábécével a kaj-horvátban, ez viszont nem segített a kaj irodalom ügyének. Kriztianovich az 1850-es évek közepére felhagyott munkájával és soha többé nem írt már tudatosan kaj-horvátul.

Művei[szerkesztés]

  • Nachin vu vszeh sivlenya dogodyajih vszigdar zadovolynomu biti (Hogyan legyünk elégedettek mindig életünk szakaszaiban?), 1826
  • Blagorechja za vsze czeloga léta nedélye (Prédikációk az év valamennyi vasárnapjára), 1830
  • Pomochnik betegujuchéh y vumirajuchéh (Támasz a betegeknek és haldoklóknak), 1832
  • Grammatik der Kroatischen Mundart (Horvát nyelvtan), 1837
  • Anhang zur gramatik der kroatischen Mundart' (Megjegyzések a horvát nyelvtanhoz), 1840
  • Historia iliti pripovezt Svetoga Pisma Staroga i Novoga Zakona (Az Ó- és Újszövetségi Szentírás történetei), 1842
  • Kratka pripovedanja za potrebovanje Ladanjskeh Škol (Rövid elbeszélések az állami iskolák számára), 1842
  • Čtejenja i evangeliumi na vse nedělje i svetke cěloga lěta (Olvasmányok és evangéliumok az év minden vasárnapjára és ünnepnapjára), 1842
  • Ezopusheve baszne (Ezópuszi mesék), 1843
  • Kratki žitek vseh sveteh apoštolov na duhovnu zabav (Minden szent apostol rövid élete a lelkiség számára), 1847
  • Zlati oltar za kerščenike katolike (Aranyoltár a katolikus keresztények számára) 1848
  • Žitek svèteh mučenikov (Szent vértanúk élete), 1859
  • Muka Gospona našega Jezuša Kristuša (Az Úr Jézus Krisztus szenvedése), 1873 – nincs fennmaradt példány

Irodalom[szerkesztés]

  • Josip Percan: Ignac Kristijanović (1796.-1884.) i njegov poskušaj prevođenja Svetoga Pisma
  • Joža Skok: Ignac Kristijanović i njegove „Ezopuševe basne“, Ezop i njegove basne u svjetskoj i hrvatskoj književnosti, (könyv: "Ignac Kristijanović - Ezopuševe basne pohorvačene" / pretisak izd. iz 1843. i Ezopuševih basni iz "Danice zagrebečke" (1842.-1850.) s transliteracijom i rječnikom, te dva eseja / - priredio dr. sc. Joža Skok, "Izd. Tonimir" Varaždinske Toplice – Ogranak Matice hrvatske, Varasd, 2011.
  • Marko Jesenšek: Prekmuriana, Cathedra Philologiae Slavicae, Balassi Kiadó Budapest, 2010. ISBN 978-963-506-846-3