Komancsok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Komancsok
Comanche portraits.jpg
Teljes lélekszám
16 372 (2016)[1]
Régiók
Az  Egyesült Államok Oklahoma, Texas, Új-Mexikó államai
Nyelvek
komancs, angol
Vallások
kereszténység, hagyományos törzsi vallás
Rokon népcsoportok
sosonok
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Komancsok témájú médiaállományokat.

A komancsok (komancs nyelven: Nʉmʉnʉʉ) észak-amerikai indián törzs. Hivatalos szervezetük a Comanche Nation (Komancs Nemzet), amelynek az oklahomai Lawtonban van a központja. A tagsághoz legalább az egyik dédszülő komancs származását kell igazolni.

Legközelebbi rokonaik a sosonok, akiktől 1700 körül váltak el. A 18. század végén kb. negyvenötezren tartozhattak a törzshöz.[1] Ekkoriban ők voltak az amerikai Nagy-síkság déli részének domináns népe. Ma a Comanche Nationnek 16 372 tagja van, melynek kb. fele él a szervezet területén.[2] Nyelvük a juto-azték nyelvcsaládba tartozik, egyes szakértők a soson nyelv dialektusának tartják.[3] A törzs tagjainak alig 1%-a beszéli a komancs nyelvet.[3][4]

Nyelv[szerkesztés]

Charles Chibitty, második világháborús kódbeszélő

A komancs megnevezés a jút indiánoktól származik: kɨmantsi, jelentése ellenség.[5] Saját magukat Nʉmʉnʉʉ (nemené) néven illetik.

A komancs nyelv a juto-azték nyelvcsalád numa csoportjába tartozik. Legközelebbi rokona a soson nyelv, amelytől 1700 körül vált el. Legkorábbi leírt szavai 1786-ból származnak, ezek alapján akkor még csak a soson egyik dialektusa volt. A 20. századra a hangtani változások miatt a sosonok és komancsok már csak nehezen értik meg egymást.[6][7] Mára a komancsok kevesebb, mint 1%-a beszéli a nyelvet, azok is többnyire idősek.[8] A 19. század végétől sok komancs (és egyéb indián) gyereket bentlakásos iskolába vittek, ahol csak angolul volt szabad beszélniük és anyanyelvük használatát szigorúan büntették.[8]

A második világháborúban az amerikai hadsereg a titkos üzeneteket többféle indián nyelven kódolta, hogy a németek ne tudják megfejteni őket. Ebben a munkában 17 komancs is részt vett.[9][10]

Történetük[szerkesztés]

Komancs harcosok (19. század közepe)
Quanah Parker a komancsok főnöke

A komancsok röviddel 1700 előtt jelentek meg különálló csoportként, amikor a wyomingi Platte folyó mentén élő sosonok egy része lovakat szerzett a puebló indiánoktól és a nagyobb mozgékonyság megváltoztatta életmódjukat.[11][12] A lovak központi szerepet játszottak kultúrájuk létrehozásában. Lehetséges, hogy ők voltak az első prérilakó indiánok, akik teljes mértékben kihasználták a lovaglás előnyeit és a többi szomszédjuk is tőlük vette át a lovaglás tudományát.[13]

A bölények (és feltehetően a spanyolok által tenyésztett lovak) utáni vándorlás során a Nagy-síkság déli részére érkeztek, az Arkansas-folyó és Közép-Texas közötti síkvidékre. 1700 körül értek a mai Új-Mexikó és Észak-Texas vidékére és miután 1723-ban a Wichita folyónál egy kilenc napos csatában legyőzték őket, délebbre szorították a lipan apacsokat.[14][15] Ezután létszámuk drámai módon megnőtt; részben a bölények bőségének köszönhetően, de újabb soson csapatok is csatlakoztak hozzájuk és hatékonyabb harcmodoruk miatt nőket és gyerekeket is raboltak a környező törzsektől. Becslések szerint több ezer mexikói, texasi és amerikai telepest is foglyuk ejtettek. A komancsok soha nem alkottak egységes irányítás alatt lévő törzset, körülbelül tucatnyi, azonos nyelvű és kultúrájú csoporthoz tartoztak, amelyek egymással csak nagyon ritkán harcoltak.[16]

A 19. század közepén a komancsok rendszeresen adtak el lovakat az amerikai telepeseknek, vagy a kaliforniai aranyláz idején a területükön áthaladó aranyásóknak. Emellett hírhedtek voltak, mint notórius lótolvajok és a későbbiekben tevékenységüket a szarvasmarhákra is kiterjesztették. Jószáglopásaik miatt rendszeresen összetűzésekbe keveredtek a mexikói és amerikai telepesekkel és a szomszédos indiánokkal. Szállásterületükön mintegy kétmillió vadló is élt, amelyeket igen ügyesen törtek be. A törzs létszáma 30-40 ezer ember körül volt, de 90-120 ezer lovat tartottak.[17] Ellenségeikre lóháton törtek, többnyire éjszaka, teliholdkor.[18]

Hagyományos szállásterületük, az ún. Comancheria (Nʉmʉnʉʉ Sookobitʉ, Komancsföld) a mai Közép- és Nyugat-Texasra, Kelet-Új-Mexikóra, Délkelet-Coloradóra és Délnyugat-Kansasra terjedt ki. Bár a 19. század közepéig számos európai eredetű járvány (feketehimlő, kanyaró, kolera) a törzs nagy részét elpusztította, az 1860-as évekig képesek maradtak territóriumuk megvédésére. Az amerikai kormány 1867-ben kezdte el a komancsok rezervátumokba zárását. Kezdetben 160 ezer km2-nyi terület átadásáért 13 ezer km2-es rezervátumot, iskolák és templomok építését, valamint a bölényvadászok megfékezését ígérték. Ezekből nem sok valósult meg. Miután 1874-ben a komancsok Adobe Wallsnál megtámadtak 29 bölényvadászt, a hadsereg a Red River-háború során bekényszerítette őket a rezervátumaikba. 1875-ben az utolsó, Quanah Parker vezette szabad csoport is megadta magát és bevonult a kormány által kijelölt helyére. Egy évvel később 170 harcos Fekete Ló vezetésével elhagyta a rezervátumot és több bölényvadász társaságot megtámadtak. Az indiánokat 45 bölényvadász űzte vissza; az ütközetben 35 komancs vesztette az életét. Néhány komancs lipan és meszkalero apacsokkal közösen még az 1880-as években is kitartott Észak-Mexikóban, de a mexikói és amerikai katonák rövidesen felszámolták függetlenségüket. Tíz éven belül a bölények a kihalás szélére kerültek és a régi komancs életforma nem volt többé fenntartható.

A Comanche Nation zászlaja

Miután a járványok, harcok és az éhezés megtizedelte a számukat, 1890-ben a Fort Sill rezervátumban már csak 1600 komancs élt (1140 kajovával és 326 kajova apaccsal együtt). 1892-ben a rezervátum területét 1900 km2-re csökkentették.

A második világháború környékén sok komancs elhagyta a rezervátumot és Kaliforniában és az amerikai Délnyugaton kerestek állást és jobb életlehetőségeket. Ma a Comanche Nation tagjainak kb. fele él a valamikori rezervátum környékén.

Kultúra és társadalom[szerkesztés]

Komancs férfi (1930)

A komancs társadalom négy szinten szerveződött:[19] a nukleáris család;[20] a nagycsalád (nʉmʉnahkahni);[20] a helyi csoport (spanyol szóval időnként rancheriaként említik; egy vagy több nagycsalád);[20] csoport vagy divízió (spanyolul nación vagy rama több helyi csoport, amelyek rokonok lehetnek és valamilyen okból (háború, vadászat, kereskedelem) közös érdekeik vannak.[20] Egy átlagos csoport kb. száz főből állt.

A csoportoknak nem volt állandó egyszemélyi vezetője. A törzsi tanácsnak legnagyobb tekintélyű tagja a „békebeli főnök” volt, többnyire egy idősebb férfi, aki köztiszteletnek örvendett és elfogadták tanácsait. Formális választást nem tartottak.[21] A tanács döntött arról, hogy merre vadásszanak, kivel háborúzzanak, melyik csoporttal legyenek szövetségben. Háborúban „háborús főnököt” választottak, aki általában egy tapasztalt, bátor harcos volt, akire a többiek felnéztek. Az ő parancsainak minden más harcos engedelmeskedett, a harcok végével azonban pozíciója megszűnt.[22]

Hátibölcső (Birminghami Művészeti Múzeum)

A komancs férfiak vadásztak és háborúztak. Már fiatal korukban megtanultak lovagolni és elvárták tőlük, hogy merészek legyenek az összecsapásokban. A nők végezték a főzést, az elejtett állatok nyúzását, táborverést, gyereknevelést és a család ingóságainak szállítását.[23]

Születés után a csecsemőt bepólyálták és néhány napig az anyjával maradt a sátorban. Ezután anyja visszatért a munkájához, a gyereket pedig hátibölcsőben hordozta magával. A hátibölcső egy lapos deszkára erősített, elöl összefűzhető bőrzsák volt. A gyerek kb. tíz hónapos koráig maradt benne, utána már engedték kúszni-mászni.[24] Nevüket a csoport orvosságos embere (vagy más tekintélyes személy), ritkábban a szülők adták. A fiúk gyakran nagyapjuk, nagybátyjuk vagy más rokonuk után kapták a nevüket; a lányuk nevét többnyire az anyjuk választotta az apa valamelyik rokonáról. Amikor felnőttek bece- vagy csúfneveket is kaptak, tetteik, tulajdonságaik alapján.[25] A fiúk előbb tanultak meg lovagolni, mint járni, négy- ötéves korukra már elvárták, hogy ügyesen kezeljen egy lovat. Öt-hatévesen kezdték gyakorolni a nyilazást és a többi gyerekkel együtt madarakra vadásztak.

A férfivá avatás első lépése az volt, hogy egy vadászaton meg kellett ölnie egy bölényt.[26] A 15-16 kamaszoknak át kellett esniük a beavatási rítuson, ami több napos böjtölésből és a szellemvilággal való kapcsolatbalépésből állt. Ezután apjuk lovat adott nekik és készen álltak a hadba vonulásra. Ha bebizonyították, hogy jó harcosok, a tiszteletükre ajándékozási táncot rendeztek: ennek során szülei és rokonai ajándékokat (takarókat, lovakat szimbolizáló pálcákat) szórtak a többi csoporttag közé. Sokan ilyenkor minden vagyonukat elosztogatták.[26]

A lányok megtanulták felismerni és gyűjteni az ehető bogyókat, terméseket és gyökereket. Vizet hordtak és tűzifát gyűjtöttek, majd tizenkét éves korukban megtanultak főzni, sátrat és ruhát varrni, bőrt kikészíteni. Ha mindezeket a feladatokat jól el tudták végezni, készen álltak a házasságra.[27]

Amikor valaki meghalt, testét pokrócba csavarva valaki lovon kivitte a vadonba és keresett neki egy megfelelő sírhelyet, például egy barlangot. Miután kövekkel betakarta a holttestet, visszatért a táborba, ahol a gyászolók elégették az elhunyt minden tulajdonát és a legközelebbi rokon meghasogatta a karjait. Megtérítésük után a komancsok is áttértek a keresztény szokás szerinti koporsós temetésre.[28]

Életmódjuk[szerkesztés]

Komancs tipi (George Catlin képe, 1832)

A komacsok tipikben, bölénybőrből készített sátrakban éltek. Egy tipihez átlagosan 14 bőrt használtak fel, de a nagyobbakhoz 22 is szükséges volt. A bőröket napon kiszárították, lekaparták róluk a maradék zsírt és a szőrt, majd több napra vízbe áztatták. Ezután zsír, velő és máj keverékével bekenték és egy kifeszített szíjon föl-alá húzgálták, hogy megpuhuljon. Tűz fölött megfüstölték, majd összeöltötték őket a végleges sátorformára. A könnyen összerakható és lebontható sátraknak köszönhetően egy komancs tábor húsz perc alatt menetkész tudott lenni.[29]

A komancsok eredetileg vadász-gyűjtögetők voltak, de a prérire költözésük után bölényvadásszá váltak. Kisebb mértékben vadlovakat, szarvasokat, medvéket is lőttek. A 19. század közepétől szarvasmarhákat is ettek, de ezeket jellemzően lopták, maguk nem tartották. Halat és madarakat csak éhínség idején fogyasztottak, bár ilyenkor mindent megettek a szkunkoktól a gyíkokon át a sáskákig. A nők vadon növő gyümölcsöket, magvakat, bogyókat, gumókat is gyűjtögettek, kereskedelem útján pedig kukoricát, babot, szárított tököt és dohányt szereztek be. Az ételt vagy sütötték, vagy megfőzték: földbe ásott lyukat bőrökkel vagy bölénygyomorral kibéleltek és a beletöltött vizet forró kövekkel felforralták. Később a spanyolokkal és angolokkal cserépedényeket és vasüstöket cseréltek, ami jelentősen megkönnyítette a főzést.[23]

Viseletük[szerkesztés]

Komancs férfi (1897)

A férfiak ruházata egy bőrövből, szarvasbőr ágyékkötőből, laza, szarvasbőr nadrágból, valamint bölénybőr talpú és szarvasbőr felsőrészű mokaszinból állt. Felsőtestükön csak télen hordtak bölény-, medve- vagy farkasbundát. A nők hosszú, széles ujjú és széles szoknyarészű szarvasbőr ruhát viseltek. A ruházatot gyöngyökkel, fémdarabokkal, állatszőrrel és emberi hajjal díszítették. A fiúk nyolc-kilencéves korukig meztelenek voltak meleg időben, míg a lányok ágyékkötőt hordtak, amint járni tudtak.[30] Hajukat hosszúra növesztették és középen homloktól tarkóig szétválasztva hordták. A választékot színes agyaggal kenték be. A hajukat két copfba fonták, amibe bőrszíjakat vagy szalagokat fontak és néha hódprémmel tekerték be. A fejtetőn egy hajfürtöt külön fontak be, amit szalagokkal, gyöngyökkel vagy egyetlen tollal díszítettek. A komancs férfiak ritkán hordtak bármit is a fejükön, csak a rezervátumba zárás után vették át a többi törzsre jellemző nagy tolldísz használatát. Hideg teleken karima nélküli bölénybőr kucsmát viseltek. Ha harcba mentek, időnként lenyúzott bölényfej bőrét tették a fejükre, amelyen rajta voltak a szarvak is: ez komancs jellegzetesség volt.[31]

A férfiak többnyire kilyukasztották a fülüket és kagylókból, ezüst vagy rézhuzalból készített fülbevalókat akasztottak bele. Arcukat, karjukat és mellkasukat mértani formákkal tetoválták, illetve bogyóléből és színes agyagból készített festékkel festették. A színeket illetően nem volt külön szokás, kivéve hogy háborúban fekete mintákat festettek magukra. Karjukon bőrből és fémből készült pereceket, szíjakat hordtak. A nők is tetoválták és festették az arcukat és karjukat. Kedvelt minta volt, hogy a fülük belsejét élénkvörösre festették, arcukra pedig nagy piros és narancsszínű köröket rajzoltak.[32]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Comanche című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

Gyöngyökkel díszített tarisznya (kb. 1880)
  1. McLynn, Frank. „Review of Pekka Hämäläinen, The Comanche Empire”, Literary Review 
  2. The Official Site of the Comanche Nation ~ Lawton, Oklahoma. (Hozzáférés: 2012. június 18.)
  3. ^ a b Comanche – American Indians
  4. Comanche Indians
  5. szerk.: Bright, William: {{{title}}}. University of Oklahoma Press (2004. november 26.) 
  6. McLaughlin (1992), 158-81
  7. McLaughlin (2000), 293–304
  8. ^ a b Hämäläinen (2008), p.171
  9. Holm, Tom. The Comanche Code Talkers, Code Talkers and Warriors: Native Americans and World War II. Chelsea House Publications, 108–120. o (2007). ISBN 978-0-7910-9340-5 
  10. Comanche Indians Honor D-Day Code-Talkers”, D-Day 70th Anniversary, NBC News, 2014. június 9. 
  11. Meredith 30
  12. Comanche Timeline. Comanchelanguage.org. (Hozzáférés: 2012. június 18.)
  13. Hamalainen 23, 37–38, 170
  14. Dunn, W. E., 1911," Apache Relations in Texas, 1718-1750," in Texas Historical Association Quarterly, Vol. 14, No. 3, p. 220
  15. Bolton, H. E., 1914, Athanase de Menzieres and the Louisiana-Texas Frontier, 1768-1780, Volume 1, Cleveland: The Arthur H. Clark Company, pp. 24-25
  16. Gaines, Richard. Comanche. Checkerboard Books, 6. o (2000). ISBN 978-1-57765-372-1 
  17. Hamalainen 240
  18. Wallace and Hoebel
  19. Kavanagh 41–53
  20. ^ a b c d Meadows (2003) p.331
  21. Rollings, Deer (2004) pp. 15, 16, 17
  22. Rollings, Deer (2004) pp. 18, 19
  23. ^ a b Rollings, Deer (2004) pp. 23–28
  24. Wallace and Hoebel (1952) p.120
  25. Wallace and Hoebel (1952) pp.122, 123
  26. ^ a b Wallace and Hoebel (1952) pp.126–132
  27. Wallace and Hoebel (1952) pp.124, 125
  28. Kroeker
  29. Rollings, Deer (2004) pp. 29–30
  30. Rollings, Deer (2004) p. 31
  31. Rollings, Deer (2004) pp. 31, 32
  32. Rollings, Deer (2004) pp. 32, 33

Források[szerkesztés]

  • Pekka Hämäläinen. The Comanche Empire. New Haven, CT: Yale University Press (2008. november 26.). ISBN 978-0-300-12654-9 
  • Kavanagh, Thomas W.. The Comanches: A History 1706–1875. Lincoln, Nebraska: University of Nebraska Press (1996. november 26.). ISBN 978-0-8032-7792-2 
  • Kroeker, Marvin E.. Comanches and Mennonites on the Oklahoma Plains: A.J. and Magdalena Becker and the Post Oak Mission. Fresno, CA: Centers for Mennonite Brethren Studies (1997. november 26.). ISBN 0-921788-42-8 
  • McLaughlin, John E. (1992. november 26.). „A Counter-Intuitive Solution in Central Numic Phonology” 58, 158. o.  
  • McLaughlin, John E. (2000. november 26.). „Language Boundaries and Phonological Borrowing in the Central Numic Languages”, Sonora, Mexico, Kiadó: Friends of Uto-Aztecan Universidad de Sonora, División de Humanidades y Bellas Artes, Hermosillo.  
  • Meadows, William C. Kiowa, Apache, and Comanche Military Societies: Enduring Veterans, 1800 to the Present. University of Texas Press (2003). ISBN 978-0-292-70518-0 
  • Meredith, Howard L.. A Short History of the Native Americans in the United States. Malabar, FL: Krieger Publishing Company (2001. november 26.). ISBN 1-57524-139-0 
  • Rollings, William H.. The Comanche. Chelsea House Publishers (2004). ISBN 978-0-7910-8349-9 
  • Swan, Daniel C.. Peyote Religious Art: Symbols of Faith and Belief. Jackson, Mississippi: University of Mississippi Press (1999. november 26.). ISBN 1-57806-096-6 
  • The Comanche: Lords of the Southern Plains. Norman, OK: University of Oklahoma Press (1952. november 26.). OCLC 1175397 
  • Nye, Wilbur Sturtevant. Carbine and Lance: The Story of Old Fort Sill, University of Oklahoma Press, Norman, 1983
  • Leckie, William H.. The Buffalo Soldiers: A Narrative of the Negro Cavalry in the West, University of Oklahoma Press, Norman, 1967
  • Fowler, Arlen L.. The Black Infantry in the West, 1869-1891, University of Oklahoma Press, Norman, 1996
  • Wikimedia Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Komancsok témájú médiaállományokat.