Kereplő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kereplő
Húsvéti kereplő
Húsvéti kereplő

Besorolás
idiofon
mechanikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Kereplő témájú médiaállományokat.

A kereplő fából készült mechanikus idiofon hangszer, amely rázás vagy forgatás hatására pergő, kerregő, recsegő, durrogó hangot ad ki. Működési elve többféle lehet, magát a hangot fa alkatrészeinek összeütődése hozza létre. Mérete a tenyérnyitől a több méteresig terjedhet. Gyermekjátékként, riasztó- és jelzőeszközként, rituális vagy zenei célra használják.

Típusai[szerkesztés]

Kalapácsos kereplő[szerkesztés]

A kalapácsos kereplő tulajdonképpen a deszkadob, a szimandron mechanizált változata. Egy 2–3 cm vastag, 15–30 cm nagyságú téglalap alakú keményfa deszkalap közepén egy rá merőleges faoszlop halad át; ennek felső vége lazán ide-oda mozgatható kalapácsot vagy kalapácsokat tart, alsó fele fogantyúként szolgál. Ha a hangszert ennél fogva erősen előre-hátra lengetik, az a kalapács vagy kalapácsok ide-oda csapódásával jár, ami kereplő hangot eredményez.[1]

Bordás kereplő[szerkesztés]

A bordás kereplő a legismertebb kereplőtípus. Működése a kilincsműhöz, racsnihoz hasonlít. Részei: egy keret, amelyben vékony, rugalmas fanyelv található, a nyelv szabad végénél pedig egy nyéllel forgatható, bordás fahenger. A nyelv vége nyugalmi állapotban a fahenger bordázatához feszül. A fahenger forgatásakor a nyelv a bordázott felületen fokról fokra csapódik, ami szapora, csattogó hangot eredményez. A forgatás a kisebb hangszerek esetén úgy is történhet, hogy a forgatható nyelet a használója szorosan markolja, miközben a kereplő keretét a zászlólengetéshez hasonló módon hozza forgásba.

Egyszerűbb hangszerek esetén a keret és a nyelv egy darabból lehet fűrésszel, vésővel kialakítva. Más esetben a nyelv külön darabból van, ilyenkor gyakran keresztléceken át fűzik be a helyére, hogy jobban megfeszüljön, nagyobbat szóljon. A nyelvet és a bordázott hengert az igénybevétel miatt ajánlatos keményfából elkészíteni.

A kereplőnek létezik behangolt, dallamjátszó változata is. Ennek három nyelve különböző hangmagasságra van hangolva, leginkább dúr hármashangzat alapján. A nyelvek megszólaltatására nem bordázott, hanem dudorokkal, bütykökkel ellátott henger szolgál. A nyelvenként egy-egy bütyök a fahenger más-más szegmenseiben van, hogy egymás után szólaljanak meg a hangok. Az ilyen kereplő gyakran kurbliszerű hajtókar forgatásával működtethető.

A kisebb méretű bordás kereplők 18–20 cm-esek, ezek használatosak gyerekjátékként, és az ütőhangszeres zenészek által használt kereplők is ebbe a nagyságrendbe esnek. A kertekben régebben pl. szőlőéréskor a madarak elriasztására használt kereplők akár 1 m-esek is lehettek.[2]

Szekrényes kereplő[szerkesztés]

A szekrényes kereplő a kalapácsos és a bordás kereplő alkatrészeit kombinálja egymással, és hangszekrény hozzáadásával hoz létre még erősebb hangot. Egy nagy fadoboz felső lapja egyik végén egy tüskékkel ellátott forgatható henger van, a másik végéhez rögzítve pedig több rugalmas nyelv, melyeket a forgó henger tüskéi térítenek ki nyugalmi helyzetükből. A nyelvek végére kalapácsfejhez hasonlóra faragott faalkatrészek csatlakoznak, ezek csapódnak a szekrény felső lapjához. A szekrényes kereplő mérete több méteres is lehet, hangja a puskaropogásra hasonlít, kurbliszerű hajtókarral működtetik. A második vatikáni zsinat előtti liturgiában a katolikus templomok tornyaiban nagycsütörtök és nagyszombat között a harangokat helyettesítette (ahogy kis, kalapácsos kereplőt használt a ministráns is a csengő helyett).[3]

Szélkereplő[szerkesztés]

A szélkereplő szél által meghajtott kereplő. Pózna vagy épület tetején foglalhat helyet, célja a kártevő madarak, vadak elijesztése, de gyerekjáték is lehet. A működéséhez szükséges mozgási energiát egy szél által forgatott, fából készült, légcsavarszerű alkatrész biztosítja. A szélirányba való beállítást a szélkakashoz hasonlóan függőleges, farokszerű lemez biztosítja.

A szélkereplő működhet a bordás kereplőnek megfelelően: ekkor a szélkerék tengelyére van a bordás henger egy keretben vízszintesen felszerelve, a hangkeltő nyelv pedig függőlegesen, alulról felfelé állva feszül a bordás hengerhez. A szélkerék tengelyén bordás henger helyett faütők is lehetnek. Ilyen esetben a forgó faütők a kerethez erre a célra rögzített deszkát ütögetik. Hogy ütéskor ne akadjanak meg, az ütők vége csuklósan, cséphadaró-szerűen van kialakítva, vagy az ütők végére lazán felszerelt fémdarabok csapódnak az ütőfelülethez.[4]

A komolyzenében[szerkesztés]

A nyugati komolyzene történetében a kereplőt a vitatott szerzőjű Gyerekszimfónia után először Richard Strauss használta a Till Eulenspiegel vidám csínyjeiben. Később más szerzőknél is előfordul, pl. Ravel, Respighi, Milhaud, Carl Orff zenéjében. A partitúrákban a a hangját tremolóként vagy trillaként jelölik.[5] A komolyzenei gyakorlatban általában a bordás kereplőt használják.[6]

Magyar vonatkozások[szerkesztés]

A magyar néphagyományban és egyházi tradícióban mindegyik fajta kereplő jelen van. Hagyományos magyar elnevezései: a kereplő névváltozataiként kerepélő, kerepelő, kereplyő, kereplye, kerepű, kerep, kelep, egyéb nevei: cserregő, csergető, csörgete, pörgető, repegtető, röhögő (Dunántúl), rühencs (Tállya).[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Sárosi, i. m. 12. old.
  2. Sárosi, i. m. 13. old.
  3. Sárosi, i. m. 14. old.
  4. Sárosi, i. m. 14-15. old.
  5. Kotóński, i. m. 79. old.
  6. Brockhaus-Riemann, i. m. 284. old.

Források[szerkesztés]

  • Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 963 9014 35 4  
  • Kotóński, Włodzimierz. A modern zenekar ütőhangszerei. Zeneműkiadó (1979). ISBN 963 330 292 7 
  • Brockhaus Riemann zenei lexikon I–III. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983–1985. ISBN 963-330-540-3  

További információk[szerkesztés]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap