Jean Auguste Dominique Ingres

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Önarcképe (1804)
A forrás (1856)

Jean Auguste Dominique Ingres (ejtsd: zsan ogüszt dominik engr) (ismertebb nevén Dominique Ingres) (Montauban, 1780. augusztus 29.Párizs, 1867. január 14.) francia klasszicista festő és grafikus.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja is festő volt. 1796-tól Jacques-Louis David volt a mestere, de miután 1801-ben elnyerte a római nagy díjat, Itáliában nemcsak az ókori remekműveket tanulmányozta, hanem az olasz reneszánsz mestereinek műveit is. Nagy hatással voltak rá Raffaello Sanzio képei. 1824-ben aratta első nagy sikerét a párizsi Salonban XIII. Lajos fogadalma c. képével, ettől kezdve a klasszicista stílusú iskola vezére, korának egyik legbefolyásosabb művésze, a Francia Művészeti Akadémia tagja, a romantikusok és Delacroix ádáz ellensége.

1834 és 1841 között a francia akadémia igazgatója volt Rómában, 1841-től újra Párizsban élt. 1850-ben ő lett az École des Beaux-Arts elnöke. 1853-ban megfestette I. Napóleon apoteózisa c. pannóját. Az 1855-ös párizsi világkiállításon nagy sikert aratott képeivel és a neuilly-i templom számára készített üvegablakkartonjaival. 1862-ben szenátorrá, 1865-ben az antwerpeni Királyi Művészeti Akadémia tagjává választották. Még életében szülővárosának adományozta számos alkotását és művészettörténeti tárgyakból álló gyűjteményét. A hálás szülőváros már életében megépítette Ingres múzeumát. A festőt Párizsban érte a halál, a Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ingres egyedülálló megértéssel sajátította el az antik szobrászat, vázaképfestészet és az itáliai reneszánsz művészet tanulságait. Egyes reprezentatív alkotásai (Homérosz apoteózisa, Aranykor, a mindenkori uralkodót dicsőítő képei) ma már kevésbé hatnak a nézőkre, de arcképei, figurális ábrázolásai kitűnnek a modellálás különleges pontosságával, biztonságával és a kontúr érzékenységével. Nem kevésbé vonzók egyes rajzai, amelyeken az ábrázolt személyek képét meglepő egyediséggel, finomsággal adja vissza. Edgar Degas és Pierre-Auguste Renoir is csodálattal próbálta elsajátítani női aktjainak báját, az akadémikus rajzi és festői kötöttségben kivirágzó elevenséget. Hatott a 20. századi kubizmus és neoklasszicizmus kompozíciós törekvéseire és a kontúr kifejező erején nyugvó művészeti irányok képviselőire (Pablo Picasso, Henri Matisse, Juan Gris, Amedeo Modigliani).

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendkívül sokoldalú festő volt: festett ókori, vallásos, történeti, allegorikus tárgyú képeket, arcképeket és aktokat. Legkitűnőbb művei közé tartoznak arcképei.

  • A „nagy” Fürdőző (La Grande Baigneuse), (1808, (Louvre)
  • Madame de Senonnes arcképe (1814-ben Itáliában festette; eltűnt és csak 1853-ban akadtak rá ismét Angers-ban (Musée des Beaux-Arts de Nantes).
  • A „nagy” Odaliszk (La Grande Odalisque), (1814, Louvre)
  • XIII. Lajos fogadalma (Le Voeu de Louis XIII) (1824, Cathédrale de Montauban)
  • Homérosz apotheózisa (L’Apothéose d’Homère), (1827, Louvre)
  • Bertin úr arcképe (Portrait de monsieur Bertin), (1832, Louvre)
  • A forrás (La Source)[1] (1856, Musée d’Orsay)
  • Madame Moitessier (1856, London, National Gallery).
  • A török fürdő (Le Bain turc), (1862, (Louvre)

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb múzeumok, ahol művei láthatók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ingres síremléke a Père-Lachaise temetőben.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lajta E.: Ingres (1963)

Idegen nyelveken[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • H. Naef: Dies Bildniszeichnungen des Jean-Auguste-Dominique Ingres (1977- 1979, 5 kötet)
  • Bohumir Mraz, Ingres, mines de plomb, plume, crayon noir
  • sous la direction de Vincent Pomarède, Stéphane Guégan, Louis-Antoine Prat, Eric Bertin, « Ingres (1780-1867) », catalogue de l’exposition du musée du Louvre - Coédition Gallimard / musée du Louvre Editions, 408 pages, 325 illustrations en couleurs, Paris, 2006, ISBN 2-35031-051-5
  • Catherine Lépront, Ingres, Ombres permanentes - Belles feuilles du musée Ingres de Montauban, 157 pages, catalogue de l’exposition du Musée Ingres à Montauban, Le Passage, Mars 2008, ISBN 978-2-84742-114-9
  • Jean-Pierre Cuzin, Dimitri Salmon, Ingres, Regards Croisés, 288 pages, 455 illustrations, publié en 2006 à l’occasion de l’exposition au musée du Louvre. Coédition Mengès - RMN. Ingres, ses maîtres, ses élèves, ses influences dans l’art contemporain. ISBN 978-2-84459-129-6 , [1]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 40 évet dolgozott rajta a festő.

Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ingres témájú médiaállományokat.