Jacques Hadamard

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hadamard2.jpg

Jacques Salomon Hadamard (1865. december 8.1963. október 17.) francia matematikus. Legismertebb tudományos eredménye a prímszámtétel bizonyítása 1896-ban.

Kutatási területe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kutatásai főként a függvénytanra és a parciális differenciálegyenletekre irányultak. Volterrát követve alapvető szerepet játszott a függvényanalízis megteremtésében.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hadamard az École Normale Supérieure-n tanult Charles Émile Picard irányítása alatt. A Dreyfus-ügy után (Dreyfus a sógora volt), ami személyesen vonta be Hadamard-t a zsidó történelmi azonosságába, politikailag aktívvá vált és a zsidó okok hűséges támogatója lett , bár azt állította, hogy ateista a vallásában.

Bemutatta az elképzelését a részleges differenciálegyenletek elméletének a problémájáról. Továbbá köteteknek adta a nevét: a Hadamard-egyenlőtlenségnek,a Cauchy-Hadamard-tételnek és a Hadamard mátrixnak, ami a Hadamard transzformáción alapul. A Hadamard-kapu kvantumban, a számításhoz a mátrixot használja.

Diákjai között volt Maurice Fréchet, Paul Lévy, Szolem Mandelbrojt és André Weil.

Kreativitása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Psychology of Invention in the Mathematical Field című könyvében arra használja az önelemzést, hogy matematikai gondolkodási folyamatokat írjon le. Olyan szerzőkkel szembeni éles ellentétben, akik azonosítják a nyelvet és a megállapítást, leírja a saját matematikai gondolkodását, nagyrészt szótlan, gyakran kísért olyan gondolati képek által, amik képviselik egy probléma egész megoldását. Vizsgálta az akkori(körülbelül az 1900-as évek) vezető fizikusokat,hogy hogyan végzik a munkájukat. A válaszok közül sok tükrözte az övét,visszajelzések alapján matematikai elméleteket színekkel kapcsolt össze.

Hadamard leírta a tapasztalatokat a matematikusok terén/elméleti fizikusok terén mint pl: Carl Friedrich Gauss, Hermann von Helmholtz, Henri Poincaré és sokan mások a hibátlan megoldásra jutottak: hirtelen spontaneitással. Ugyanazt jelentették irodalomban mások, mint például Denis Brian, G.H. Hardy, B.L. van der Waerden, Harold Ruegg, Friedrich Kekulé (aki a benzol gyűrűt álmodta meg) és Nikola Tesla.

Hadamard leírta az eljárást akként, hogy van négy és öt lépéses modell. Graham Wallas alkotó folyamat-modellje, az első három lépés kiegészül a negyedik lépéssel Helmholtz által:

  • Előkészület
  • Költés
  • Megvilágítás
  • Ellenőrzés

Marie-Louise von Franznak, kollégája a kimagasló pszichiáter, Carl Jungnak, megjegyezte ezekben az öntudatlan tudományos felfedezésekben a mindig visszatérő és fontos tényezőt - az egyidejűséget, amivel a teljes megoldást intuitív módon észlelik, és az, hogy melyiket tudják ellenőrizni később csapongó érvelés által. "Ő azonnali megoldásnak tulajdonította, egy őstípusú mintaként vagy képként" mondta von Franz. Jung szerint: "Az őstípusok csak a képességeik alapján mutatják meg magukat és rendeznek képeket, ötleteket, és ez mindig egy olyan öntudatlan eljárás, amit nem észlelhetnek."

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jacques Hadamard:The Psychology of Invention in the Mathematical Field (Dover, 1954) ISBN 0-486-20107-4 (Princeton University Press, 1945)
  • Jacques Hadamard:The Mathematician's Mind: The Psychology of Invention in the Mathematical Field (Princeton, 1996) ISBN 0-691-02931-8