Hiszton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A biológiában a hisztonok a kromatin legfőbb fehérjéi. A DNS-t veszik körül speciális szerkezetben és a szabályozásban van kulcsszerepük. Hisztont az eukarióta sejt magjában találhatunk. Baktériumban nincsenek, de egyes archaebaktériumokban jelen vannak. Valószínűleg ezeket tekinthetjük az eukarióta hisztonok prekurzorainak.

Osztályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hat hiszton típus ismert:

  • H1 (ritkán kapcsoló hisztonnak vagy H5-nek is nevezik.)
  • H2A
  • H2B
  • H3
  • H4
  • Archaeális hisztonok

Két-két H2A, H2B, H3 és H4 hiszton alkot egy oktamert, a nukleoszómát a 146 bázispárnyi, két fordulatban haladó DNS körül. Az összekötő H1 hiszton pedig a nukleoszómák között teremt kapcsolatot. A legfontosabb magasabb rendű szerveződés a 10 nm átmérőjű beads-on-a-string, azaz gyöngyfüzér struktúra. A 100 nm átmérőjű kromatin fonál, majd a kromoszóma jelentik a legfőbb, egyben szabályozásra lehetőséget nyújtó formát.

Funkciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy emberi sejtmag DNS-e kb. 1,8 méter hosszú, amit tömöríteni kell néhány mikrométer átmérővel. Ez a hisztonok nélkül elképzelhetetlen lenne. Másrészt pedig az epigenetika (azaz nem közvetlenül az örökítő anyag változásai) a hisztonokon alapszanak.

Szerkezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hisztonok gazdagok lizinben és argininben, vízoldhatóak. Az N-terminális és globuláris doménjükhöz kötődő enzimek miatt a poszttranszlációs modifikációkban (az mRNS-ről átírt fehérje módosításaiban) van fontos szerepük. A metiláció, acetiláció, foszforiláció, ubikvitináció és az ADP-riboziláció változtatják a gének szabályozásában betöltött funkciójukat.

Összességében nézve, az aktív gének kevésbé kötődnek a hisztonokhoz, míg az inaktívak szorosan kötöttek a hisztonokhoz az interfázisban. Megjegyzendő továbbá, hogy a hiszton szerkezete az evolúció során igen konzerváltnak mutatkozott, a legapróbb változás is valószínűleg funkcióképtelenné teszi.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hisztonokat 1884-ben fedezte fel Albrecht Kossel. A szó a 19. század végéről a német Histon-ból származik, melynek talán a görög histanai vagy histos lehet az őse. Az 1990-es évek elejéig a hisztonoknak csak burkoló szerepet tulajdonítottak, jelentőségük azután nőtt nagyra, miután felfedték szabályozó szerepüket is.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]