Hólyagos fóka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Hólyagos fóka
Felnőtt és fiatal példány
Felnőtt és fiatal példány
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Család: Fókafélék (Phocidae)
Alcsalád: Phocinae
Nem: Cystophora
Faj: C. cristata
Tudományos név
Cystophora cristata
(Erxleben, 1777)
Elterjedés
Az elterjedési területe
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Hólyagos fóka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hólyagos fóka témájú médiaállományokat és Hólyagos fóka témájú kategóriát.

A fókafélék családjába tartozó hólyagos fóka (Cystophora cristata) magyar és latin nevét (utóbbiban felismerhető a ciszta szó) egyaránt arról a furcsa hólyagról kapta, amit a hímek szoktak fújni az orrukból.

Előfordulása[szerkesztés]

Az Atlanti-óceán északi részén él; szaporodási időszakban (tél végén és tavasszal) főleg három térségben: a Jan Mayen-sziget körül, Labrador és a Szent Lőrinc-öböl vidékén (ezt a vidéket nevezik Frontnak is), és Grönlandtól nyugatra, a Davis-szorosban. Nyáron a Grönland és Izland közötti Dánia-szorosban, valamint Grönland északkeleti partjainál gyűlnek össze vedleni; az év többi részében nagy területeket járnak be: gyakoriak Grönland és a Spitzbergák körül, de láttak már hólyagos fókát Portugáliában, Floridában és a Jenyiszej torkolatvidékén is. Arra is volt példa, hogy a Szent Lőrinc-folyón egészen Montreálig felúsztak; egy nőstény az Északnyugati-átjárón a Csendes-óceánba, egészen a kaliforniai San Diegóig eljutott.

Megjelenése[szerkesztés]

Nagy termetű faj: a hímek 2,5–2,7 méter hosszúra és 200–400 kg-osra nőnek meg, a nőstények elérik a 2–2,2 métert és a 145–300 kilót. A borjak 1 m körüli hosszal, 20–30 kilósan születnek. A felnőtt állatok alapszíne ezüstös, szabálytalan alakú sötét foltokkal, fejük és uszonyaik feketék. A fiatal borjak háta kékesszürke, a hasuk fehéres.

Legsajátosabb testrészük a hím fókák orrüregéhez csatlakozó, fekete bőrzsák. Amikor a fóka ingerült, ezt futball-labda méretű hólyaggá fújja fel. Ha a potenciális ellenfelet ez sem riasztja el, akkor a fóka egy másik, vörös hólyagot fúj az orrnyálkahártyájából. A hólyagokat a víz alatt is fel tudják fújni, és azok alakját is képesek változtatni.

Életmódja[szerkesztés]

A szaporodási időszak márciusban és április első felében van, de egy-egy területen csak két–három hétig tart. Az anyák a sodródó jégtáblákon hozzák világra kicsinyeiket. A hólyagos fóka mindössze 4 napig szoptatja a kölykét, a legrövidebb ideig minden emlős közül. Teje, ami 60% zsírt tartalmaz, annyira sűrű, hogy a borjú ez idő alatt megduplázza a súlyát. Ezalatt az anya minden veszélytől bátran védelmezi a kicsit.

Az ötödik napon a nőstény hajlandó a párosodásra. A hímek vetélkednek a párzás lehetőségéért, és ezalatt nemcsak léggömböket fújnak, de csúnyán meg is harapják egymást. Egy nőstényért tíz hím is verekedhet. A vízben párzanak. A hím szeriálisan monogám, ami azt jelenti, hogy nem próbál egyszerre több nőstényt megszerezni, mint a háremet tartó oroszlánfókák vagy elefántfókák, de ha sikerült egyet befedeznie, akkor otthagyja, és keres egy másikat, amelyik pár nappal később kerül fogamzóképes állapotba.

A nőstények 3-4 éves korukban válnak ivaréretté. A hímek 4-6 éves korukban szintén ivarérettek, de csak évekkel később erősödnek meg annyira, hogy sikerrel verekedhessenek a párzás jogáért. 35 évig élhetnek.

Ügyesen merül, akár ezer méterig is. Mintegy 50 percig képes a víz alatt maradni. Megeszi a halak közül a tőkehalat, az óriás laposhalat, a vörös márnát, továbbá a különféle polipokat, tintahalakat és rákokat is. A szaporodási időszakban sem a hímek, sem a nőstények nem táplálkoznak.

Ellenségeik[szerkesztés]

Főleg kölyökkorukban megehetik őket a jegesmedvék és esetleg a kardszárnyú delfinek is.

Az eszkimók hagyományosan vadásszák őket, elsősorban Grönlandon (évente 4000–6000 fókát ejtenek el).

Ipari vadászatukat a 19. században kezdték el – főleg a kanadaiak, a norvégok és az oroszok (szovjetek). A kanadaiak 1901-ben ölték meg a legtöbb fókát: 62 ezret. A norvég és a szovjet vadászat egyaránt 1951-ben érte el csúcspontját 131 ezer, illetve 83 ezer elejtett állattal. A második világháború előtt főleg a felnőtt fókákat ölték meg bőrükért és zsírjukért. Később a vadászok érdeklődése az értékes prémű, „kékhátú” kölykök felé fordult, de mivel az anyák bátran védelmezték kölykeiket, továbbra is gyakran lelőtték őket is.

A hólyagos fókákat napjainkban is vadásszák. Kanadában 1987-ben tiltották be a kölyök hólyagos fókák kereskedelmi vadászatát, de a halászok „saját fogyasztásra” ezeket is lelőhetik. A felnőtt fókákat szervezetten vadásszák: évente mintegy 10 ezret ölnek meg a Fronton. A norvégok és az oroszok a Jan Mayen-sziget környékén vadásszák őket. Norvégiában a fókavadászat nem gazdaságos; a fókavadászokat az állami költségvetésből támogatják. Évente 10 ezer fóka kilövését engedélyezik, de a vadászok ennek csak töredékét ejtik el. Az oroszok mintegy kétezer-ötszázat ölnek meg évente.

Földünkön körülbelül 650 ezer hólyagos fóka él.

Források[szerkesztés]

  • Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 

További információk[szerkesztés]