Grois László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grois László
Született1890. szeptember 23.
Kolozsvár
Elhunyt1971 (80-81 évesen)
nem ismert
Állampolgársága
Foglalkozása
IskoláiKolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1909–1917)
SírhelyeHázsongárdi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Grois László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Grois László (Kolozsvár, 1890. szeptember 23. – 1971) jogász, szerkesztő, a kolozsvári Ellenzék felelős szerkesztője és igazgatója.

Sírja a Házsongárdi temető lutheránus részében

Életpályája[szerkesztés]

1909 és 1913 között a kolozsvári egyetemen jogot hallgatott, és azt elvégezvén megszerezte a doktori címet. 1918-19-ben egy félévet az orvosi karon is tanult. Az impériumváltásig a kolozsvári törvényszéken dolgozott, majd ezt követően lett a kolozsvári Ellenzék nevű politikai-társadalmi napilap szerkesztõje, majd felelős szerkesztője 1920 és 1925 között, valamint 1937 és 1941 között.[1] Egy időben a lapkiadó igazgatója is volt. Tagja volt a kolozsvári Nemzeti Kaszinónak, valamint az Erdélyi Szépmíves Céhnek is.

Politikai szerepvállalása is volt. 1921-ben tagja lett a január 9-én Kolozsváron megalakult „Magyarszövetség" 21 tagú ideiglenes központi bizottságának.[2] Az 1938-ban alakult Romániai Magyar Népközösségben Bánffy Miklós kérésére a központi iroda vezetésére kérték fel. Ebben az időben Végh József helyettesítette az Ellenzéknél.

Grois László „hűvös és szenvtelen, ravasz és befolyásos francia ivadék, Bánffy leghűbb embere”. (Mikó Imre)[3]

A háború után előbb Budapesten dolgozott az ítélőtáblánál,[4] majd Szolnokon városi ügyész volt.[5]

Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Egyes források szerint másodszor 1935 és 1938 között volt felelős szerkesztő, de az impresszumban a fenti időszakban szerepel.
  2. A magyarság szervezkedése, Szászváros és Vidéke, 1921. január 23. Online hozzáférés
  3. Csapody Miklós: A Dumaposta asztaltársaság, Korunk, 2018. augusztus. Online hozzáférés
  4. Magyar Közlöny, 1947. január 3.
  5. Benamy Sándor: Erdély, akkor. [1]
  6. Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben, Kolozsvár, Stúdium Kiadó, 5. kiadás 2009. 194. o.

Források[szerkesztés]