Góth Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Góth Imre
Született Goldschmidt Imre
1893. március 9.[1][2][3]
Szeged
Elhunyt 1982. március 22. (89 évesen)[1][2][3]
London[4]
Állampolgársága magyar
SzüleiGoldschmidt Lajos
Kohn Helén
Foglalkozása művész
Kitüntetései Ferenc József-rend lovagkeresztje (1917)

Góth Imre (született: Goldschmidt Imre, külföldön: Imre Goth; Szeged, 1893. március 9.[5][6]London, 1982. március 22.[7]) magyar festőművész, grafikus, az art déco mestere.

Élete[szerkesztés]

Szegeden, Goldschmidt Lajos tehetős fa- és szénkereskedő és Kohn Helén (Ilona) fiaként született. A szegedi Piarista Gimnáziumba járt, ahol rajztanára az a Nováky Bertalan volt, aki tanította Nyilasy Sándort, Bánszki Tamást és Devich Sándort is. Bár 1912-ben a Műegyetemre iratkozott be, egy évvel később szülei tudta nélkül már a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Balló Ede és Réti István voltak a mesterei. Az első világháborúban 1915-től a 46. szegedi gyalogezredben szolgált, 1916-ban azonban épp szabadságon volt, amikor Szeged városa három évre szóló művészeti ösztöndíjat hirdetett, amit Góth elnyert. 1917. augusztus 18-án Szegeden házasságot kötött Palotai Mór és Grünhut Rózsa lányával, Erzsébettel.[8] Leszerelték, így "rendkívüli katonai növendékként" folytathatta budapesti tanulmányait. 1920-ban már meglehetősen ismert portréfestőnek számított Szegeden. Két barátjával: Bánszki Tamással és Devich Sándorral közös kiállítást szerveztek a mai Móra Ferenc Múzeum épületében. A tárlat 1920. február 22-én nyílt meg, művészetét Juhász Gyula is méltatta. Még ebben az évben Berlinbe utazott, ahol Arthur Kampf iskolájában (ma: Berlini Művészeti Egyetem) tanult. Hamar sikeressé és ismertté vált Berlinben, ahol igényes arcképek festéséből tartotta el magát, mások mellett a korszak olyan nagy sztárjait is megfesthette, mint Lilian Harvey és Anny Ondra. Képeit német lapok is közölték.[9]

Rajzait ugyanakkor Magyarországra is elküldte, illetve ritkuló látogatásai során magával hozta: a szegedi Színház és Társaság című lap még 1925-ben is közölt tőle képet. Szegeden készült portréja pedig, mely Déry Ernőt ábrázolja poszt-nagybányai-iskola hatásait mutatja.[10] 1936-ban a Szegeden, Devich Sándornál hátrahagyott képei közül számos festményt elraboltak, ezek előkerüléséről később nem történt híradás.[11]

Legbizarrabb és hírében legmaradandóbb alkotása mégis a náci Hermann Göringről 1933-ban készült arcképe[12] volt, ami azonban annyira nem nyerte el a német légierő parancsnokának tetszését, hogy visszaadta a művésznek. Göring ugyanis kifogásolta a szemei színének rózsaszín árnyalatát, ami a kor kábítószereinek fogyasztásáról tanúskodó jel volt. Góth azonban a valóságot festette meg, hiszen Göring ismert morfinista volt. Góth ezt a megrendelését vélhetően Arthur Kampfnak köszönhette, aki az utolsó pillanatig tagja maradt a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak. A festő később ezt képét magával vitte Angliába, majd megkérte egy barátját, hogy semmisítse meg azt. Halála után évekkel került elő a festmény egy árverésen, s bár 60 évig szinte senki nem tudott a létezéséről, ennek ellenére nem kelt el sem 1994-ben,[13] sem 2013-ban[14] - igaz utóbb megkérdőjelezték, hogy valóban Góth festette a képet.[15]

1935-ben Birminghamben rendezett kiállítást, majd két év múlva az egyre fasizálódó Németországból Angliába költözött.[9] Ebben feltehetően zsidó származása játszott elsődleges szerepet, de utóbb a négy évvel emigrálása előtt készült Göring-portré miatti konfliktust is belemagyarázzák a távozás okaiba.[14] Emigrálását követően már sikeres arcképfestő volt, 1938-ban például Robert Anthony Eden külügyminiszter - későbbi miniszterelnök - portréját is megfesthette.[16] A világháború kitörésekor internálták a Man-szigetre,[14] a háborút követően a portréfestészet mellett egy évig Korda Sándorral dolgozott: filmsztárokról készített képeit reklámokhoz használták. Festményeit a Királyi Művészeti Akadémia és a Royal Society of Portrait Painters is bemutatta kiállításokon. Az 1960-as évektől már egyre ritkábban festett, 1971-ben járt utoljára szülőhazájában, 1982-ben Londonban hunyt el.

Emlékezete[szerkesztés]

Góth neve Magyarországon kevésbé ismert, a második világháború után kiadott lexikonok sem említik, ugyanakkor az emigráció számon tartotta őt, a Saint Louisban kiadott Külföldi magyar hivatásos képzőművészek lexikonában szerepel a neve. Magyarországon Apró Ferenc kutatta életét. A rendszerváltás óta elsősorban szegedi publikációkban merül fel a neve, képei hazai kiállításokon, műkereskedésekben is előfordulnak.[17][18]

Kiállításai[szerkesztés]

Díjai[szerkesztés]

Külső linkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b 24552, 2017. október 9., Imre Goth
  2. a b Artnet. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b RKDartists. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. RKDartists. (Hozzáférés: 2018. május 3.)
  5. Éber László (szerk.): Művészeti Lexikon A-K. Budapest: Győző Andor kiadása. 1935. 397. o.  
  6. Születési bejegyzése a szegedi izraelita hitközség születési akv. 25/1893. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
  7. Szatmári Gizella: Góth Imre. Artportal (Hozzáférés: 2013. márc. 16.)
  8. Házasságkötési bejegyzése a szegedi polgári házassági akv. 274/1917. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
  9. a b c Apró Ferenc: Szegedtől Londonig: Emlékezés Góth Imre festőművészre. Délmagyarország, LXXIII. évf. 54. sz. (1983. márc. 5.) 7. o.
  10. Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyvei: Szeged képzőművészete. Szeged: Móra Ferenc Múzeum. 1973. 128–129. o.  
  11. Pótnyomozás Góth Imre eltűnt festményei után. Délmagyarország, XII. évf. 303. sz. (1936. dec. 25.) 4. o.
  12. A portré
  13. Göring képen sem kell. Népszava, CXXII. évf. 291. sz. (1994. dec. 21.) 20. o.
  14. a b c Hugo Gye: Oil painting by Jewish artist that Goering thought made him look like a drug addict emerges for sale. Daily Mail (2013. jan. 29.) (Hozzáférés: 2019. márc. 17.)
  15. Bendor Grosvenor: Really? Art History News (2013. jan. 31.) (Hozzáférés: 2019. márc. 16.)
  16. Regénybe, sőt mesébe való. Délmagyarország, XIV. évf. 277. sz. (1938. dec. 18.) 9. o.
  17. Kádár Márta: Kamaraárverések hete a Belvedere Galériánál. Napi Gazdaság, XXIII. évf. 168. sz. (2013. szept. 2.) 16. o.
  18. Csepregi Evelyn: Intim pillanatok és kalapos hölgyek. Népszava, CXLV. évf. 258. sz. (2018. nov. 7.) 11. o.
  19. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1923_02/?pg=56&layout=s
  20. Kitüntetések. Délmagyar, VI. évf. 211. sz. (1917. szept. 12.)