Ugrás a tartalomhoz

FIDE Grand Prix 2019

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A FIDE Grand Prix 2019 egy kiemelt erősségű sakkversenysorozat a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezésében, amely négy versenyből áll. A versenysorozat a 2021-es sakkvilágbajnokság kvalifikációs versenysorozatának egyik eleme, amelyről az első két helyezett szerezhet kvalifikációt a világbajnokjelöltek versenyére. Ez utóbbi verseny győztese mérkőzhet meg a regnáló világbajnokkal a világbajnoki címért.[1]

A versenysorozat végén Alekszandr Griscsuk és Jan Nyepomnyascsij végzett az első két helyen, így ők jutottak be a világbajnokjelöltek versenyének nyolcfős mezőnyébe.

A versenysorozat

[szerkesztés]

A versenysorozat négy versenyből áll, amelyek közül minden résztvevőnek három versenyen kell elindulnia. A versenysorozatra 21 versenyző kapott meghívást, akik közül 20-an az Élő-pontszámuk alapján szereztek jogot, egy versenyző a szervezők szabadkártyájával indulhat. Minden versenyen 16-an játszanak kieséses rendszerű páros mérkőzések formájában.[1]

A versenyek helyszíne és időpontja

[szerkesztés]

A versenyek helyszíne és időpontja a következő:[2]

  • 1. 2019. május 16–30. Moszkva, Oroszország
  • 2. 2019. július 11–25. Jūrmala/Riga, Lettország
  • 3. 2019. november 4–18. Hamburg, Németország
  • 4. 2019. december 10–24. Jeruzsálem, Izrael

Az eredmények pontozása

[szerkesztés]

A versenyzők az elért eredményük alapján az alábbi pontokat kapják:

Forduló Grand Prix pont
Győztes 8
Döntős 5
Elődöntők vesztesei 3
A 2. forduló vesztesei 1
Az 1. forduló vesztesei 0
Minden rájátszás nélküli meccsgyőzelem +1

Az első két helyezett szerez jogot a világbajnokjelöltek versenyén való részvételre. A versenysorozat végén a kapott pontszámok alapján előálló holtverseny esetén az alábbiak szerint határozzák meg a sorrendet:

  • a több tornagyőzelem;
  • a több második helyezés;
  • a hagyományos időbeosztású játszmákban elért több pont;
  • a holtversenyben állók egymás elleni eredménye;
  • sorsolás.

A díjazás

[szerkesztés]

A Grand Prix versenysorozat összdíjazása 800 000 euró. A négy verseny mindegyikén 130 000 euró kerül szétosztásra, és az összesített eredmények alapján a helyezettek között még 280 000 eurót osztanak szét.

Az egyes versenyeken az alábbi díjazásra kerül sor:

Helyezés Díjazás (euró)
Győztes 24 000
Döntős 14 000
Elődöntők vesztesei 10 000
A 2. forduló vesztesei 8000
Az 1. forduló vesztesei 5000

A versenysorozat összesített eredménye alapján elosztásra kerülő pénzdíjazás:

Helyezés Díjazás (euró)
Győztes 50 000
2. helyezett 45 000
3. helyezett 40 000
4. helyezett 35 000
5. helyezett 30 000
6. helyezett 25 000
7. helyezett 20 000
8. helyezett 15 000
9. helyezett 10 000
10. helyezett 10 000

Az összesítésben előálló holtverseny esetén az érintett versenyzők között a díjak megosztásra kerülnek. Például a 3. és 4. helyen előálló holtverseny esetén mindkét versenyző 37 500 eurót kap.

A résztvevő versenyzők

[szerkesztés]

A versenysorozaton résztvevő 21 versenyző közül 20-an a 2018. február–2019. január közötti átlag Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást. A kvalifikációt szerzettek névsorát a FIDE 2019. január 25-én tette közzé.[3] Öt versenyző – Magnus Carlsen, Fabiano Caruana, Ting Li-zsen, Vlagyimir Kramnyik és Visuvanátan Ánand – bár kvalifikációt szerzett, nem kívánt részt venni a versenysorozaton. Carlsen a világbajnok, Caruana az előző világbajnoki döntő résztvevőjeként már jogot szerzett a világbajnokjelöltek versenyén való indulásra, Kramnyik pedig abbahagyta a profi versenyzést. Helyettük az Élő-pontszámuk szerint soron következő öt versenyző indulhatott a versenysorozaton.

A versenysorozaton induló versenyzők:[4]

Versenyző Ország Kvalifikáció Versenyeken részvétel
Sahrijar Mamedjarov  Azerbajdzsán Élő-p. (3) 1,2,4
Maxime Vachier-Lagrave  Franciaország Élő-p. (6) 2,3,4
Anish Giri  Hollandia Élő-p. (7) 1,2,4
Wesley So  Amerikai Egyesült Államok Élő-p. (8) 1,2,4
Levon Aronján  Örményország Élő-p. (9) 1,2,4
Alekszandr Griscsuk  Oroszország Élő-p. (11) 1,2,3
Nakamura Hikaru  Amerikai Egyesült Államok Élő-p. (12) 1,2,3
Szergej Karjakin  Oroszország Élő-p. (13) 1,2,4
Jü Jang-ji  Kína Élő-p. (14) 2,3,4
Jan Nyepomnyascsij  Oroszország Élő-p. (15) 1,3,4
Peter Szvidler  Oroszország Élő-p. (16) 1,2,3
Tejmur Radzsabov  Azerbajdzsán Élő-p. (17) 1,3,4
Veszelin Topalov  Bulgária Élő-p. (18) 2,3,4
Dmitrij Jakovenko  Oroszország Élő-p. (19) 1,3,4
David Navara  Csehország Élő-p. (20) 2,3,4
Radosław Wojtaszek  Lengyelország Élő-p. (1. tartalék) 1,3,4
Vej Ji  Kína Élő-p. (2. tartalék) 1,3,4
Jan-Krzysztof Duda  Lengyelország Élő-p. (3. tartalék) 1,2,3
Pendjála Harikrisna  India Élő-p. (4. tartalék) 2,3,4
Nyikita Vityugov  Oroszország Élő-p. (5. tartalék) 1,2,3
Danyiil Dubov  Oroszország Szervezők szabadkártyája 1,2,3

A verseny lefolyása és szabályai

[szerkesztés]

A versenyek egyenes kieséses rendszerben zajlanak. Egy-egy mérkőzés váltott színnel játszott két hagyományos időbeosztású játszmából áll. Amennyiben ennek 1–1 az eredménye, akkor rájátszás következik.

Az időkontroll

[szerkesztés]

A versenyeken a hagyományos időbeosztású játszmákban versenyzőnként 90 perc áll rendelkezésre az első 40 lépés megtételéhez, majd további 30 perc a játszma befejezésére. Ezekhez az időkhöz az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőt kapnak .[1]

A rájátszás során először két 25 perces rapidjátszmát váltanak, amelyekben az első lépéstől kezdve lépésenként 10 másodperc többletidőt kapnak. Ha ekkor sem születik döntés, akkor két 10 perces rapidjátszmára kerül sor, amelyekben az első lépéstől kezdve lépésenként 10 másodperc többletidőt kapnak. Ha még ekkor sem dől el a mérkőzés, akkor két 5 perces villámjátszmára kerül sor, amelyekben az első lépéstől kezdve lépésenként 3 másodperc többletidőt kapnak. Ha még a villámjátszmák után is egyenlő lenne az állás, akkor egy armageddonjáték dönt, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc áll rendelkezésre, amelyben a 61. lépéstől 2 másodperc többletidőt kapnak, és döntetlen esetén sötét győzelmét hirdetik ki.[1]

A versenyek eredményei

[szerkesztés]

Moszkva, 2019. május 17–29.

[szerkesztés]

A versenyzők a 2019. májusi Élő-pontszámuk alapján lettek párosítva.[5]

Első kör Második kör Elődöntők Döntő
            
1  Anish Giri (NED) ½
16  Danyiil Dubov (RUS)
16  Danyiil Dubov (RUS)
6  Nakamura Hikaru (USA)
7  Tejmur Radzsabov (AZE)
6  Nakamura Hikaru (USA)
6  Nakamura Hikaru (USA) ½
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
13  Jan-Krzysztof Duda (POL)
8  Wesley So (USA)
8  Wesley So (USA)
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
9  Szergej Karjakin (RUS) ½
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
3  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
3  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
5  Levon Aronján (ARM) ½
3  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
11  Vej Ji (CHN)
11  Vej Ji (CHN)
15  Dmitrij Jakovenko (RUS) ½
3  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
14  Radosław Wojtaszek (POL)
12  Nyikita Vityugov (RUS) ½
10  Peter Szvidler (RUS)
10  Peter Szvidler (RUS) ½
14  Radosław Wojtaszek (POL)
14  Radosław Wojtaszek (POL)
2  Sahrijar Mamedjarov (AZE) ½

Riga 2019

[szerkesztés]

A második versenyre a lettországi Rigában került sor 2019. július 11–25. között.

Első kör Második kör Elődöntők Döntő
            
1  Anish Giri (NED) 4
8  Szergej Karjakin (RUS) 5
8  Szergej Karjakin (RUS)
5  Wesley So (USA)
12  Pendjála Harikrisna (IND)
5  Wesley So (USA)
5  Wesley So (USA) ½
4  Sahrijar Mamedjarov (AZE)
10  Peter Szvidler (RUS)
14  Jan-Krzysztof Duda (POL)
14  Jan-Krzysztof Duda (POL)
4  Sahrijar Mamedjarov (AZE)
16  Danyiil Dubov (RUS) ½
4  Sahrijar Mamedjarov (AZE)
4  Sahrijar Mamedjarov (AZE) 5
2  Maxime Vachier-Lagrave (FRA) 4
3  Alekszandr Griscsuk (RUS) 3
15  Nyikita Vityugov (RUS) 1
3  Alekszandr Griscsuk (RUS)
11  Jü Jang-ji (CHN)
11  Jü Jang-ji (CHN) 4½*
6  Levon Aronján (ARM)
3  Alekszandr Griscsuk (RUS) ½
2  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
7  Nakamura Hikaru (USA)
9  Veszelin Topalov (BUL)
9  Veszelin Topalov (BUL) ½
2  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
13  David Navara (CZE) ½
2  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

(*)Jü Jang-ji nyerte a mérkőzést Aronján ellen, mivel az armageddonjátékban sötéttel döntetlent ért el.

Hamburg 2019

[szerkesztés]

A harmadik versenyt Hamburg rendezte 2019. november 4–18. között.

Első kör Második kör Elődöntők Döntő
            
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
12  Vej Ji (CHN) ½
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
9  Veszelin Topalov (BUL) ½
8  Nakamura Hikaru (USA) ½
9  Veszelin Topalov (BUL)
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA) ½
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
14  David Navara (CZE) 3
6  Nyikita Vityugov (RUS) 1
14  David Navara (CZE) ½
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
11  Radosław Wojtaszek (POL)
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
4  Alekszandr Griscsuk (RUS)
7  Jan-Krzysztof Duda (POL)
3  Tejmur Radzsabov (AZE)
16  Danyiil Dubov (RUS)
16  Danyiil Dubov (RUS)
13  Pjotr Szvidler (RUS)
13  Pjotr Szvidler (RUS)
10  Pendjála Harikrisna (IND) ½
16  Danyiil Dubov (RUS)
7  Jan-Krzysztof Duda (POL)
15  Dmitrij Jakovenko (RUS)
5  Jü Jang-ji (CHN)
5  Jü Jang-ji (CHN) ½
7  Jan-Krzysztof Duda (POL)
7  Jan-Krzysztof Duda (POL)
2  Jan Nyepomnyascsij (RUS) ½

A negyedik torna házigazdája Jeruzsálem, 2019. december 10–24. között. Tejmur Radzsabov és Levon Aronján egészségügyi okokból való távolmaradása miatt a tartalékok közül Vang Hao és Dmitrij Andrejkin kapott meghívást a tornára.

Első kör Második kör Elődöntők Döntő
            
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA) 3
9  Veszelin Topalov (BUL) 1
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA)
12  Dmitrij Andrejkin (RUS)
12  Dmitrij Andrejkin (RUS)
10  Radosław Wojtaszek (POL)
1  Maxime Vachier-Lagrave (FRA) ½
4  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
5  Wesley So (USA)
8  Jü Jang-ji (CHN) ½
5  Wesley So (USA)
4  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
16  Borisz Gelfand (ISR) 1
4  Jan Nyepomnyascsij (RUS) 3
4  Jan Nyepomnyascsij (RUS)
11  Vej Ji (CHN) ½
3  Anish Giri (NED)
11  Vej Ji (CHN)
11  Vej Ji (CHN)
7  Szergej Karjakin (RUS)
7  Szergej Karjakin (RUS) *
13  Pendjála Harikrisna (IND)
11  Vej Ji (CHN)
14  David Navara (CZE)
6  Vang Hao (CHN)
14  David Navara (CZE)
14  David Navara (CZE)
15  Dmitrij Jakovenko (RUS) ½
15  Dmitrij Jakovenko (RUS)
2  Sahrijar Mamedjarov (AZE)
  • Karjakin az Armageddon-játékban sötéttel döntetlent ért el, így ő jutott tovább.

A Grand Prix összesített pontversenyének végeredménye

[szerkesztés]

Zöld alászínezéssel a világbajnokjelöltek versenyére kvalifikációt szerzett versenyzők. Tejmur Radzsabov a 2019-es sakkvilágkupán elért eredménye alapján a Grand Prix helyezésétől függetlenül résztvevője a világbajnokjelöltek versenyének.

Versenyző Élő-p.
2019. május
Moszkva Riga Hamburg Jeruzsálem Játszmapont GP-pont Nyeremény
1  Alekszandr Griscsuk (RUS) 2772 7 3 10 12½ 20 48 000 $
2  Jan Nyepomnyascsij (RUS) 2773 9 0 10 9 19 29 000 $
3  Maxime Vachier-Lagrave (FRA) 2780 8 5 3 11½ 16 24 000 $
4  Sahrijar Mamedjarov (AZE) 2781 0 10 0 10 29 000 $
5  Jan-Krzysztof Duda (POL) 2728 0 1 7 8 8 27 000 $
6  Vej Ji (CHN) 2736 2 0 5 6 7 13 000 $
7  Wesley So (USA) 2754 1 3 2 7 6 18 000 $
8  Danyiil Dubov (RUS) 2690 2 0 3 6 5 23 000 $
8  Radosław Wojtaszek (POL) 2724 5 0 0 6 5 15 000 $
10  David Navara (CZE) 2728 0 1 4 5 13 000 $
11  Peter Szvidler (RUS) 2739 2 0 2 4 21 000 $
12  Veszelin Topalov (BUL) 2740 1 2 0 3 16 000 $
13  Nakamura Hikaru (USA) 2761 3 0 0 4 3 20 000 $
14  Szergej Karjakin (RUS) 2752 0 1 1 2 13 000 $
15  Jü Jang-ji (CHN) 2739 1 1 0 4 2 16 000 $
16  Dmitrij Jakovenko (RUS) 2708 0 0 1 3 1 10 000 $
17  Anish Giri (NED) 2787 0 0 0 0 10 000 $
17  Nyikita Vityugov (RUS) 2734 0 0 0 0 15 000 $
17  Pendjála Harikrisna (IND) 2730 0 0 0 0 10 000 $
20  Tejmur Radzsabov (AZE) 2759 0 0 2 0 10 000 $
21  Levon Aronján (ARM) 2762 0 0 0 10 000 $
Színkódok
Nem vett részt Vesztett a 2. körben Vesztett a döntőben
Vesztett az 1. körben Vesztett az elődöntőben Megnyerte a tornát

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d Regulations for the FIDE Grand Prix Series 2019 (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)
  2. 2019 Grand Prix: Where Chess Meets Start-up Nations (angol nyelven). FIDE, 2019. február 7. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)
  3. 2019 Grand Prix Series: Dates and Qualifiers (angol nyelven). FIDE, 2019. január 25. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)
  4. FIDE announces the line-up for the FIDE World Chess Grand Prix Series 2019 (angol nyelven). FIDE, 2019. február 19. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)
  5. Top 100 Players May 2019 – Archive (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)

Források

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap