Szúrós luc
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Ezüstfenyő (Picea pungens 'Glauca')
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Nem fenyegetett       IUCN2.3 | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Picea pungens Engelm. | ||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szúrós luc témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szúrós luc témájú médiaállományokat és Szúrós luc témájú kategóriát. |
A szúrós luc (Picea pungens) a fenyőfélék (Pinaceae) családjában a lucfenyő nemzetség egyik faja. Kékeszöld, vastag viaszréteggel borított levelű változata az ezüstfenyő.
Elterjedése[szerkesztés]
Észak-Amerika nyugati részén honos Délkelet-Idahótól és Délnyugat-Wyomingtól Utah és Colorado államokon át délre Arizonáig és Új-Mexikóig. Eredeti termőhelyén kék lucnak nevezik. 1750-3000 méterig hatol fel, de a sziklás-hegységi szürke luctól (Picea engelmannii) eltérően az alhavasi öv határát, a felső fahatárt nem éri el. Leggyakrabban völgyekben, vízfolyások mentén nő, ahol a talaj nedvesebb, mint amit a kevés csapadék indokolna.[1][2]
Tisztán szúrós lucosok ma már nem léteznek.
Megjelenése, felépítése[szerkesztés]
Középtermetű, örökzöld fa: többnyire 25-30, nagyon ritkán 46 méter magasra nőhet, törzsének átmérője mintegy másfél méter lehet. Szabályos, nagyon kihegyezett kúp formájú koronát növeszt igen sok ággal, a korona a fa korosodásával hengeresebbé válik. A nagyobb ágak vízszintesek, az idősebb példányokon a talajhoz közeliek enyhén lecsüngenek. A hajtástengelyek fényes világosbarnák, kopaszok.
Kérge vékony, barnásvörös vagy barnásszürke, 5–10 cm-es pikkelyekben durván hámlik. Fiatal ágai sárgásbarnák vagy csaknem fehérek, szinte szőrtelenek. A keskeny-tojásdad alakú, kb. 6 cm-es rügyeken sok lándzsaszerű rügypikkely látható.
Rombusz keresztmetszetű tűlevelei körkörösen nőnek, de a hajtások felső oldalán sűrűbben, csúcsukon csomóban. Hosszuk 1,5–3 cm, igen merevek, szúrósak, enyhén előre- és felívelők. Több csík húzódik végig rajtuk gázcserenyílásokkal, csúcsuk élesen kihegyezett.[1][2][3] Színük a ritka teljesen zöldtől a szürkészöldön át a kékeszöldig terjed; a vad populációkban többnyire kékeszöld, ritkán egészen zöld, de fáról fára igen különböző lehet — a kultúrváltozatok leggyakrabban kékes- vagy hamvas szürkészöldek.
A kissé meggörbült, karcsú hengeres termős tobozok lelógnak az ágakról. Fiatalon barnás-bíbor színűek, éretten szürkésbarnák, hosszuk 6–11 cm, zárt állapotban 2 cm, kinyílva 4 cm szélesek. A lazán elhelyezkedő, papírszerű, 20–24 mm hosszú tobozpikkelyek szegélye hullámos, a csúcsnál finoman fogazott. A megporzás után 5-7 hónappal érnek be. Magjai 3–4 mm hosszúak, karcsú, 10–13 mm hosszú szürkésbarna szárnnyal.[1][2]
A szúrós luc általában nem képez hibrideket más lucfajokkal, csak nagyon ritkán a sziklás-hegységi szürke luccal (Picea engelmannii).[2]
Életmódja, termőhelye[szerkesztés]
A legigénytelenebb fenyők közé tartozik; szinte bármilyen talajon megél. A szárazságot és a szennyezett levegőt is elviseli. Hazája az Egyesült Államok délnyugati része, de állományt nem alkot. Bár párás klímában és jó talajon fejlődik legszebben, elég jól tűri a szárazabb, páraszegény klímát is, különösen a viaszosabb lombú, ezüstös-kékes fajták. A nálunk elterjedt Picea-fajok közül a legvárostűrőbb és talán a legdekoratívabb faj.[4]
Változatai[szerkesztés]
Európai kertekben, arborétumokban a zöldebb törzsalak igen ritka, a feltűnő, kékes-ezüstös tűlevelű ezüstfenyő viszont népszerű. Ez botanikailag mind egy alak (P. pungens f. glauca).[5][6]
- Picea pungens f. Glauca — ezüstfenyő, a magvetésből kiválogatott, ezüstös lombú példányok gyűjtőneve. A válogatás után az igazán ezüstös lombú növényeket vegetatívan, oltással szaporítják tovább. 12–15 m magasra nő; koronája széles, szabályos kúp. 1,5–2 cm hosszú, szúrós levelei kékes- vagy szürkészöldek. Az oltványok a magoncoknál lassabban nőnek, és koronájuk is lassabban alakul ki.
- Picea pungens 'Glauca Globosa' — az ezüstfenyő törpe növésű változata. Igen lassan nő (száraz levegőn még lassabban); 10 éves korában alig fél méteres, és később sem növi túl az egy métert. Ágrendszere fiatalon lazább, később besűrűsödik. Koronája széles, szabályos kúp.
- Picea pungens 'Hoopsii' - nagyon szép kúpos alakú, közepesen erős növekedésű. Viszonylag hosszú tűi télen-nyáron kifejezetten ezüstösek. Jelenleg nálunk ez a legkedveltebb fajta.[7]
- Picea pungens 'Hoto'
- Picea pungens 'Iseli Fastigiata'
- Picea pungens 'Koster' - lombozata feltűnően hamvas ezüstöskék színű
- Picea pungens 'Oldenburg'
- Picea pungens 'Thomsen'
Felhasználása[szerkesztés]
Európában homokos területek fásítására használják, de parkokban és kerti díszfaként is a legismertebb észak-amerikai fenyőfélék közé tartozik. Az ezüstfenyő karácsonyfának is igen keresett.
Kártevői[szerkesztés]
A többi lucfenyőhöz hasonlóan gyakran a gubacstetű támadja meg.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c Farjon, A. (1990). Pinaceae. Drawings and Descriptions of the Genera. Koeltz Scientific Books ISBN 3-87429-298-3.
- ↑ a b c d Flora of North America: Picea pungens
- ↑ Gymnosperm Database: Picea pungens Archiválva 2008. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Szürke luc Ezüstfenyő Picea pungens fajták. https://www.tuja.hu
- ↑ Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Ford. Dani Tivadar, illusztrálta Hans Held. Budapest: M-Érték Kiadó Kft. 2006. 34. o. = Természetkalauz, ISBN 963 7304 80 0 ISSN 1219-3178
- ↑ Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 114. o. ISBN 978-963-09-6602-3
- ↑ Schmidt Gábor - Tóth Imre: Kertészeti dendrológia. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 2006. ISBN 963-286-318-6
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Picea_pungens című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. augusztus 30.)
- Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Ford. Dani Tivadar, illusztrálta Hans Held. Budapest: M-Érték Kiadó Kft. 2006. = Természetkalauz, ISBN 963 7304 80 0 ISSN 1219-3178
- Terra Alapítvány
- Czáka: Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 52–53. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
- Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 114. o. ISBN 978-963-09-6602-3
További információk[szerkesztés]
- UNIVERSITY OF CONNECTICUT, Plant Database: Picea pungens, Colorado Spruce Archiválva 2015. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Flora of North America: Picea pungens
