Dennis Oppenheim

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dennis Oppenheim
Device to Root out Evil.jpg
„Bajelhárító” (Vancouver)
Született
1938. szeptember 6.
Elhunyt
2011. január 21. (72 évesen)
New York
Foglalkozása fényképész
szobrász
művész
Iskolái Stanford Egyetem
Halál oka Májtumor

Dennis Oppenheim weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dennis Oppenheim témájú médiaállományokat.

Dennis Oppenheim (Electric City, Washington, 1938. szeptember 6.New York, 2011. január 21.) amerikai művész. Oppenheim a body art és land art határterületén mozgott, de voltak klasszikusabb értelemben vett land art művei is. Halálát megelőzően New York Cityben élt és dolgozott. Tanulmányait a School of Arts and Craftsban, (Oakland), Kaliforniában és a Stanford Universityben végezte, (Palo Alto, Kalifornia).

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vito Acconci mellett a második amerikai, aki a fájdalmat mint kreatív elemet használta Oppenheim volt. Oppenheim teste képezte számos munkájában azt a „helyet”, ahol „land art” műve készült. Ezekben a művekben a test mint „hely” többnyire „talajként” tételezve szolgálja az alkotó elgondolásait, amiket igen hasonlóan jelölnek mindazok a módszerek és fogások, amiket a „land art” (földművészeti) munkákban alkalmaz.

  • Az 1970-es Sérülés 1-ben: gyógyuló bőréről a vart egy kis darab földre ültette át.
  • A Kar és aszfalt című, 1969-es filmben alkarját éles aszfaltdarabokba hengergette.

Egy nagyobb földtömeg ábrázolásában látható suvadások természetes inspirációt jelentettek a művész számára tájléptékben elkészíteni programjait, és ezek a nagy formátumú földmozgásábrák vezették vissza akcióit az emberi testen végbemenő mozgásokhoz és alakváltozásokhoz. Nem meglepő, hogy Oppenheim testtel kapcsolatos alkotói izgalmai a nagy földdarabokkal történő állandó fizikai érintkezés közben megjelentek. A táj és természet organikus egyetemességének képletét illetően a művészettörténeti múlt számos esetben idéz fel ember-táj, táj-emberi test azonosságokat.

  • Olvasópozíció másodfokú égés szenvedéséhez: (1970) Oppenheim úgy találta, hogy a földdel végzett munka „visszajelzéseket követel a művész testétől”, éppúgy mint a tájat és a természetet formáló paraszttól is Ezt az áttételesen érzékeltetett visszhangot figyelhetjük meg ebben a munkájában. Oppenheim egy long-islandi strandon napozott. Nagy, bőrkötéses – Taktikák című –, könyvet helyezett a mellére. Két, erről a cselekményről készült színes fénykép egyike a művészt a napozás megkezdésekor mutatja a strandon fekve, míg a második már leégve, a könyv nélkül. Ott, ahol a könyv volt a mellén, egy sértetlen, téglalap alakú bőrfelület volt.

Ehhez kapcsolódik a Hajdarab (1970) is, amelyben Oppenheim „skalpjának” részeit egy videokamera rögzítette. A szintén 1970-es Anyagi kicserélődés sorozatban Oppenheim teste és a környezet közötti kicsiny jelentőségű kapcsolatokkal foglalkozott. A mű négy fényképből áll, kettő ezekből a művészt ábrázolja, amint a padlóba ujjának körmét ékeli be, a másik kettő ugyanezt az ujjat mutatja, amelybe ezúttal egy hosszú szálka fúródik ugyanabból a padlódeszkából.

  • Megbélyegzett hegy: (1969) A gabona körök átmenetet képeznek az amerikai és az európai land art között.
  • Az Év végi köröket az észak-amerikai Dennis Oppenheim 1968 decemberében vágta a Saint-John folyó jegébe, amely az Egyesült Államokat Kanadától elválasztja.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]