Dennis Oppenheim

Dennis Oppenheim
Oppenheim 2007-ben
Született	1938. szeptember 6. Electric City
Elhunyt	2011. január 21. (72 évesen) 2011 (72-73 évesen) 2011. január 22. (72 évesen) New York
Álneve	Oppenkhaĭm, Dennis
Állampolgársága	amerikai
Foglalkozása	fotográfus szobrász land artist rajzoló képzőművész performanszművész koncepcionális művész videóművész installációs művész
Iskolái	Stanford Egyetem California College of the Arts
Kitüntetései	Guggenheim-ösztöndíj
Halál oka	májtumor
weboldal IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Dennis Oppenheim témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dennis Oppenheim (Electric City, Washington, 1938. szeptember 6. – New York, 2011. január 21.) amerikai művész. Oppenheim a body art és land art határterületén mozgott, de voltak klasszikusabb értelemben vett land art művei is. Halálát megelőzően New Yorkban élt és dolgozott. Tanulmányait a School of Arts and Craftsban, (Oakland), Kaliforniában és a Stanford Egyetemen végezte, (Palo Alto, Kalifornia).

Művészete

Vito Acconci mellett a második amerikai, aki a fájdalmat mint kreatív elemet használta Oppenheim volt. Oppenheim teste képezte számos munkájában azt a „helyet”, ahol „land art” műve készült. Ezekben a művekben a test mint „hely” többnyire „talajként” tételezve szolgálja az alkotó elgondolásait, amiket igen hasonlóan jelölnek mindazok a módszerek és fogások, amiket a „land art” (földművészeti) munkákban alkalmaz.

• Az 1970-es Sérülés 1-ben: gyógyuló bőréről a vart egy kis darab földre ültette át.
• A Kar és aszfalt című, 1969-es filmben alkarját éles aszfaltdarabokba hengergette.

Egy nagyobb földtömeg ábrázolásában látható suvadások természetes inspirációt jelentettek a művész számára tájléptékben elkészíteni programjait, és ezek a nagy formátumú földmozgásábrák vezették vissza akcióit az emberi testen végbemenő mozgásokhoz és alakváltozásokhoz. Nem meglepő, hogy Oppenheim testtel kapcsolatos alkotói izgalmai a nagy földdarabokkal történő állandó fizikai érintkezés közben megjelentek. A táj és természet organikus egyetemességének képletét illetően a művészettörténeti múlt számos esetben idéz fel ember-táj, táj-emberi test azonosságokat.

• Olvasópozíció másodfokú égés szenvedéséhez: (1970) Oppenheim úgy találta, hogy a földdel végzett munka „visszajelzéseket követel a művész testétől”, éppúgy mint a tájat és a természetet formáló paraszttól is Ezt az áttételesen érzékeltetett visszhangot figyelhetjük meg ebben a munkájában. Oppenheim egy long-islandi strandon napozott. Nagy, bőrkötéses – Taktikák című –, könyvet helyezett a mellére. Két, erről a cselekményről készült színes fénykép egyike a művészt a napozás megkezdésekor mutatja a strandon fekve, míg a második már leégve, a könyv nélkül. Ott, ahol a könyv volt a mellén, egy sértetlen, téglalap alakú bőrfelület volt.

„Bajelhárító” (Vancouver)

Ehhez kapcsolódik a Hajdarab (1970) is, amelyben Oppenheim „skalpjának” részeit egy videokamera rögzítette.

A szintén 1970-es Anyagi kicserélődés sorozatban Oppenheim teste és a környezet közötti kicsiny jelentőségű kapcsolatokkal foglalkozott. A mű négy fényképből áll, kettő ezekből a művészt ábrázolja, amint a padlóba ujjának körmét ékeli be, a másik kettő ugyanezt az ujjat mutatja, amelybe ezúttal egy hosszú szálka fúródik ugyanabból a padlódeszkából.

• Megbélyegzett hegy: (1969) A gabona körök átmenetet képeznek az amerikai és az európai land art között.
• Az Év végi köröket az észak-amerikai Dennis Oppenheim 1968 decemberében vágta a Saint-John folyó jegébe, amely az Egyesült Államokat Kanadától elválasztja.

További információk

• https://web.archive.org/web/20080104121212/http://www.dennis-oppenheim.com/
• Képek
• Dennis Oppenheim