Cerberus hadművelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Cerberus hadművelet
Operation Cerberus-fr.svg
Konfliktus Második világháború
Időpont 1942. február 11.február 13.
Helyszín La Manche
Eredmény Német siker
Szemben álló felek
War ensign of Germany (1938–1945).svg NémetországNaval Ensign of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság
Parancsnokok
War ensign of Germany (1938–1945).svg Otto CiliaxNaval Ensign of the United Kingdom.svg Bertram Ramsay
Szemben álló erők
2 csatacirkáló
1 nehézcirkáló
6 romboló
14 torpedónaszád
26 Schnellboot
176 bombázó
252 vadászgép
6 romboló
3 romboló kísérő
32 motoros torpedónaszád
675 repülőgép
Veszteségek
2 csatacirkáló megsérült
2 torpedónaszád könnyebben megsérült
17 repülőgép megsemmisült
13 fő meghalt
2 fő megsebesült
1 romboló súlyosan megsérült
42 repülőgép megsemmisült
40 fő meghalt vagy eltűnt
21 fő megsebesült
Térkép
Cerberus hadművelet (Európa)
Cerberus hadművelet
Cerberus hadművelet
Pozíció Európa térképén
é. sz. 50° 58′ 45″, k. h. 1° 44′ 09″Koordináták: é. sz. 50° 58′ 45″, k. h. 1° 44′ 09″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cerberus hadművelet témájú médiaállományokat.

A Cerberus hadművelet (németül: Unternehmen Cerberus) a második világháború azon áttörési kísérletének volt a fedőneve, mely során a német haditengerészet (Kriegsmarine) néhány kisebb hajója, valamint a Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen megpróbált kitörni Brest kikötőjéből, majd németországi kikötőkbe jutni a La Manche-on keresztül. A hadművelet elnevezése utalás Kerberoszra, a görög mitológiában az alvilág kapuját őrző háromfejű kutyára.

1942. február 11-én éjjel 21:15 a hajók elhagyták Brestet és több mint tizenkét órán keresztül észrevétlenül haladtak, majd megérkeztek a Doveri-szoroshoz. A Brit Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF), a Brit Flottalégierő (Fleet Air Arm, FAA) és a parti tüzérség támadásainak ellenére minden hajó elérte végcélját február 13-ára. A hadműveletet „Csatornafutam” néven is emlegetik. A spanyol armada 1588-i Csatornán való átkelése óta ez volt az első sikeres átkelése egy idegen haditengerészeti flottaerőnek.

A német terv[szerkesztés]

A Scharnhorst és a Gneisenau 1941. március 22-én érkezett meg Brestbe az Atlanti-óceánon történő portyázásuk után. A Prinz Eugen 1941. június 1-jén futott be Brest kikötőjébe, miután részt vett a Rheinübung hadműveletben. Brestben a hajókat megjavíthatták és feltölthették, bár gyakran voltak célpontjai ellenséges légitámadásoknak. Mivel Hitler meg volt győződve arról, hogy Norvégiát a szövetségesek inváziója fenyegeti, elrendelte, hogy a Kriegsmarine hívja haza a hajókat a németországi kikötőkbe. A berlini admiralitás jobbnak tartotta a Dánia-szoroson való átkelést, de fontolóra vették a sokkal rövidebb, ugyanakkor sokkal veszélyesebb La Manche-on át vezető útvonalat is.

A dilemmát a Führer gyorsan megoldotta, ugyanis a La Manche-t választotta útvonalnak és a Párizsban lévő német Nyugati Tengerészeti Parancsnokság hozzá is látott a flotta átszállításának tervezéséhez. Bár a hadműveletet a Brest csoportot vezető Otto Ciliax altengernagy irányította, a Nyugati Tengerészeti Parancsnokság pedig, melyet Alfred Saalwächter tengernagy vezetett, volt a felelős a tervek kidolgozásáért.

Miután Hitler elrendelte a hadműveletet, megindult az aknátlanítás, a radarzavaró állomások felállítása, a német tengeralattjárók meteorológiai adatokat küldtek, néhány romboló Brest és a csatorna közé vonult, hogy biztosítsa a menekülési útvonalat. Ezenkívül az ász pilóta, Adolf Galland ezredes is részt vett a Scharnhorst-on zajló tervezési gyűléseken, ahol biztosította az útvonal légi fedezetét.

Ciliax altengernagy, aki személy szerint kételkedett a Cerberus hadművelet sikerében, problémákkal küzdött. Óriási hajói nem voltak már azok a tökéletes harci gépezetek, mint egykoron, és nem is néztek már ki úgy. Amíg Brestben tartózkodtak, számos szakembert máshova vezényeltek. Ettől függetlenül a morál jó volt a hajókon; nem történtek szabotázsakciók a bresti kikötőben, és a legénység szabadon kimehetett a szárazföldre. A barátságtalan lakosok hamar gyanakodni kezdtek, hogy a hajó kifutni készül. A németek, hogy félrevezessék a franciákat (és rajtuk keresztül a briteket), egy dél-atlanti utazásnak állították be az utat. Gyorsan terjedtek a városban a pletykák, miszerint a németek trópusi sisakokat és „trópusi használatra” feliratú olajoshordókat pakoltak a fedélzetre.

A britek válasza[szerkesztés]

A brit parancsnok, Bertram Ramsay, a Királyi Haditengerészet (Royal Navy) altengernagya, kirendelt hat, torpedóval felszerelt rombolót, amiknek négyórás készenlétben kellett volna állniuk a Temze torkolatánál, de azok nem voltak ott. Igaz, tartózkodott három Hunt osztályú kísérőromboló, de azok nem voltak felszerelve torpedóval, így nem jelentettek nagy veszélyt a németek óriási hajóira, a Doverban és Ramsgate-ben lévő 32 darab motoros torpedónaszád pedig el volt foglalva a németek hasonló hajóival. A RAF, az FAA és a Bombázó-parancsnokság gépei pedig különböző okokból képtelenek voltak hatékony támogatást nyújtani a német hajók ellen.

A britek arra számítottak, hogy a németek úgy időzítik a csatorna legveszélyesebb pontján, a Dover és Calais közt lévő szoroson való átkelést (ebben a szorosban a német hajóknak a brit parti lövegek hatósugarán belül kellett mozogni), hogy azt éjjel tudják végrehajtani. Ezzel szemben a németek sokkal fontosabbnak tartották, hogy kihasználják a meglepetés erejét, ezért éjjel hagyták el Brest kikötőjét, így tizenkét órán keresztül észrevétlenül hajózhattak a szoros felé. A britek nem számítottak erre a vakmerő német akcióra. Az FAA felderítőgépei az éjszakai őrjárat során nem észlelték, hogy a német hajók elhagyták Brestet, ugyanis radarjaik nem működtek megfelelően. Az első gyanús jel a Királyi Légierő egyik radarkezelőjétől jött, aki szokatlanul nagy német légi aktivitást észlelt a La Manche felett. A hajókat elsőként a Vadász-parancsnokság két Spitfire vadászgépe vette észre, de szigorú parancsuk volt, hogy nem törhetik meg a rádiócsendet (valamint nem volt parancsuk a hajók keresésére), így nem jelenthették a hajók jelenlétét a feletteseiknek, egészen földet érésükig.

A Vadász-parancsnokság nem számított arra, hogy német hadihajókat észlel a La Manche-on, ezért értékes időt vesztettek el, amíg a látottak jelentése végigért a parancsnoki láncon és eljutott a Bombázó-parancsnokságáig. A motoros torpedónaszádok és a Flottalégierő hat darab Fairey Swordfish típusú torpedóbombázó repülőgépének összehangolatlan támadásának nem sikerült kárt okozni a német hajókban. Ennek ellenére a támadó Swordfish-ek legénységének bátorságát, akik meghaltak a támadás során, mindkét fél megjegyezte. Ramsey később így írt róluk: „Véleményem szerint ennek a hat Swordfish repülőgépnek a hősies bevetése az egyik legjobb példa az önfeláldozásra és a háborúban való kötelességtudatra, amit valaha is láttam”. A német Cilliax altengernagy pedig a következőket mondta: „A maroknyi elavult gép pilótáinak bátorsága túltett minden más cselekedeten azon a napon”.

A Bombázó-parancsnokság válasza késedelmes volt és csak 39 bombázót vetettek be a 242-ből, hogy találják meg és bombázzák a hajókat, de egy bomba sem találta el a célt. A bombázók mellett a Királyi Légierő Vadász-parancsnokságának 398 Spitfire és Hurricane vadászgépét is bevetették 1942. február 12-én. Mindent összevetve 675 brit repülőgép (398 vadászgép, 242 bombázó és 35 a Parti parancsnokság Hudsonjai és Beaufortjai közül) emelkedett a magasba, hogy megtalálja és megtámadja a német hajókat.

1942. február 12-én délben a csatornára néző parti lövegek akcióba léptek. A Déli Előföldön (South Foreland) lévő üteg újonnan felszerelt K típusú radarja talált rá a Brest csoport hajóira, amik éppen a csatornán hajóztak Cap Gris Nez felé.

12:19-kor az első lövés is eldördült. Mivel a maximális látótáv mindössze öt mérföld volt, sem szemmel, sem radarral nem lehetett észlelni, hogy a lövedék célt ért-e. A K típusú radar csippanásai viszont tisztán jelezték a hajók cikk-cakkban történő mozgását, ezért teljes tüzérségi sortűz kezdődött, amiben nem figyeltek a találatok pontosságára. A 30 csomóval haladó német hajókra 33 löveg tüzelt amíg ki nem értek az ütegek lőtávolságából, de egyetlen lövedék sem találta el azokat.

A hat régi romboló és a négy valamivel újabb Hunt osztályú kísérőromboló, Ramsey legnagyobb meglepetésére, nem volt a helyén. Ahelyett, hogy a kijelölt körleten várakoztak volna, a hajók az Északi-tengeren lőgyakorlatot tartottak. Később elindultak délre, hogy elfogják az ellenséges hajókat, de mire odaértek már csak egy torpedósorozatra volt idejük, de azok közül is mind célt tévesztett. A németek ellentüze viszont komoly sérüléseket okozott az egyik brit rombolón, a HMS Worcesteren.

Végkimenetel[szerkesztés]

1942. február 13-án délelőtt Ciliax altengernagy üzenetet küldött Saalwächter tengernagynak Párizsba, a következő tartalommal: „Kötelességem jelenteni, hogy a Cerberus hadműveletet sikeresen végrehajtottuk.”

A brit szolgálatoknak (Királyi Haditengerészet, Királyi Légierő és a Hadsereg) nem sikerült megállítani a Brest csoport hajóit, mielőtt elérték volna a biztonságos német vizeket, ezen kívül pedig számos sérülést szenvedett egy rombolójuk és 42 repülőgépet elveszítettek. A németeknek sem sikerült sérülésmentesen átjutniuk a szoroson. A Scharnhorst két aknának nekiment Flushingnál és Amelandnál, de végül biztonságban megérkezett Wilhelmshavenba 1942. február 13-án. A Gneisenau is egy aknának ment neki Terschellingnél, de folytatta útját a „szerencsés hajóval”, a sértetlen Prinz Eugen-nel. Végül mindkét hajó kiköthetett 9:30-kor Brunsbüttelnél. A Jaguar és a T.13 nevű torpedónaszád megsérült a bombák repeszei és a géppuskatűz által. A német légierő, a Luftwaffe 17 vadászgépet vesztett a hajók védelme közben.

A következő napon egész Németország a hőstettnek örvendett, de a hajók tisztjei és legénysége túl fáradt volt, hogy részt vegyen a mulatságokban.

Britanniában a hangulat komorabb volt. A The Times így írt az esetről: „Ciliax altengernagynak sikerült az, ami Medina Sidonia hercegnek nem. Semmi nem sértette meg jobban a tengeri hatalmunk becsületét a tizenhetedik század óta. […] Ez a Királyi Haditengerészet azon legendájának végét jelenti, miszerint soha nem jutott át ellenséges hadiflotta a csatornán háború idején.”

Mindazonáltal a Kriegsmarine vesztesége a háború későbbi szakaszára nézve tetemesnek nevezhető: három jól páncélozott cirkálóját (köztük kettő csatacirkáló) vesztette el időlegesen, melyek a kikötői javítómunkák miatt fokozottan ki voltak téve a RAF légi támadásainak. Később már nem vettek részt a szövetségesek nyugati hajókonvojainak támadásában. Néhány héttel később a St. Nazaire-i rajtaütésben (Chariot hadművelet) a nyugat-franciaországi német hadikikötőt is harcképtelenné tették brit kommandócsoportok, mellyel az észak-atlanti konvojok veszélyeztetettsége nagy mértékben csökkent. Norvégiai bevetése alatt február 23-án a HMS Trident brit tengeralattjáró megtorpedózta a Prinz Eugen-t, jelentős károkat okozva rajta, egyéves munkát adva a javítóműhelyeknek. Még azon a héten, pár nappal később, február 26–27-én a Kielben horgonyzó Gneisenau brit bombatámadásban súlyosan megrongálódott, ami miatt harcképtelenné vált a háború további szakaszában. A Scharnhorst 1942 augusztus elejéig a kieli javítás és futáspróbák miatt nem volt hadra fogható.

Források[szerkesztés]