Tinórufélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Boletaceae szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Tinórufélék
Ízletes vargánya
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák (Fungi)
Törzs: Bazídiumos gombák
Osztály: Agaricomycetes
Rend: Boletales
Család: Boletaceae
Chevall. (1826)
Típusnemzetség
Boletus
Fr. (1821)
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tinórufélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tinórufélék témájú kategóriát.

A tinórufélék (Boletaceae) a tinórualkatúak (Boletales) rendjének egyik családja. 2021-ben a családba 96 nemzetséget és 1488 fajt soroltak. Legfőbb jellegzetességük a kalapos termőtest alján található pórusos (és nem lemezes) termőréteg. A család legtöbb faja erdőben él, különböző fákkal györérkapcsoltsági szimbiózist, mikorrhizát képeznek. A magyarországon élő fajokat tinórunak vagy vargányának nevezik. Számos gasztronómiailag értékes faj található köztük (ízletes vargánya, bronzos vargánya, királytinóru), egyesek viszont mérgezőek (sátántinóru).

Jellemzők[szerkesztés]

A család fajainak többsége viszonylag nagy, húsos, kalapos termőtestet fejleszt. Döntő többségüknél a kalap alján található termőréteg csöves szerkezető, bár van néhány lemezes felépítésű kivétel (pl. a Phylloporus nemzetség). Spóraporuk olív (sárgászöld), sárgás, barnás vagy borvörös színű, a spórák pedig általában orsó vagy ovális-orsó alakúak. Sok faj esetében a termőtest húsa sérüléskor, levegőre kerüléskor kékre, vörösre vagy feketére színeződik, mert a bennük lévő pulvinsavszármazékok oxidálódnak.[1]

Elterjedés és életmód[szerkesztés]

A tinórufélék az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen előfordulnak. A mérsékelt övi erdők régóta jól ismert és sokat tanulmányozott lakói, de újabban a trópusi erdőkben és a déli féltekén is leírták változatosságukat. Egy 1972-es kutatás során egyedül Szingapúr szigetén 60 fajukat írták össze, a Maláj-félszigeten és Borneón pedig 140 fajt írtak le, de becslésük alapján legalább ugyanennyi várt még felfedezésre.[2] Kínából 52 nemzetség legalább 100 faja ismert.[3] Számos fajuk melegkedvelő, így a Földközi-tenger térségében is gyakoriak.[4]

Sok más gombához hasonlóan legtöbb fajuk a talajban különféle fák gyökereihez kapcsolódik, kölcsönösen előnyös szimbiotikus kapcsolatot, mikorrhizát alakítva ki.[5] Kivételek ezen a téren is akadnak, az ősi Buchwaldoboletus és Pseudoboletus nemzetségek fajai szaprotrófok vagy élősködők.[6] Lehetséges, hogy a Chalciporus nemzetség tagjai más gombák parazitái.[7]

A mérsékelt égöv alatt leggyakoribb szimbiotikus partnerük a tölgy, a bükk és a szelídgesztenye.[8] Néhány faj a tűlevelűeket (luc, jegenyefenyő) részesíti előnyben. A mediterrán térségben a tinóruk jellemzően az örökzöld tölgyfajok partnerei,[4] de egyes fajok kivételképpen a cserjetermetű szuharokkal (Cistus) lépnek kapcsolatba.[9] Számos faj fagyérzékeny és nyári melegben vagy ősz elején fejlesztenek termőtestet. A talajt illetően is válogatósak lehetnek; ilyen a savanyú talajt preferáló bronzos vargánya vagy az inkább meszes talajon növő, mérgező sátántinóru.[10] Az okkerszínű tinóru viszont bármilyen pH-jú talajon megél.[4]

Sok tinóru és vargánya ehető, sőt vannak közöttük kimondottan keresettek is, mint pl. az ízletes vargánya. Egyes fajok (mint a sátántinóru) mérgezőek, de a tünetek többnyire az emésztőrendszerre korlátozódnak és a mérgezés nem halálos.

Osztályozás[szerkesztés]

A Boletaceae családot a francia François Fulgis Chevallier választotta le az Agaricaceae családról 1826-ban. A csoport ekkor még csak 5 nemzetséget tartalmazott (azóta a Boletus kivételével valamennyit más családokba helyezták át).

A család 1986-ban még mindig csak 26 nemzetséget és 415 fajt zárt magába.[11] A 2000-es években molekuláris genetikai vizsgálatokkal feltárták hogy a nemzetségek nagyrészt polifiletikusak és számos új genust vezettek be. 2021-ben a tinórufélékhez már 96 nemzetség és 1488 faj tartozott:[12]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nelson SF. (2010). „Bluing components and other pigments of Boletes”. Fungi 3 (4), 11–14. o.  
  2. Corner EJH.. Boletus in Malaysia. Government Printing Office/Botanic Gardens, Singapore (1972). OCLC 668353 
  3. (2016) „One hundred noteworthy boletes from China”. Fungal Diversity 81, 25–188 [145]. o. DOI:10.1007/s13225-016-0375-8.  
  4. a b c (2019) „Present status and future of boletoid fungi (Boletaceae) on the island of Cyprus: cryptic and threatened diversity unraveled by 10-year study.”. Fungal Ecology 41 (13), 65–81. o. DOI:10.1016/j.funeco.2019.03.008.  
  5. (2006) „Fungal relationships and structural identity of their ectomycorrhizae Mycological Progress”. Mycologia 5 (2), 67–107. o. DOI:10.3852/13-052. PMID 24871600.  
  6. Pilát A. (1969). „Buchwaldoboletus. Genus novum Boletacearum”. Friesia 9 (1–2), 217–8. o.  
  7. Tedersoo L, May TW, Smith ME (2010). „Ectomycorrhizal lifestyle in fungi: global diversity, distribution, and evolution of phylogenetic lineages”. Mycorrhiza 20 (4), 217–263. o. DOI:10.1007/s00572-009-0274-x. PMID 20191371.  
  8. Alessio CL.. Boletus Dill. ex L. (sensu lato), Fungi Europaei. Saronno, Italy: Libreria editrice Biella Giovanna (1985) 
  9. (2006) „An overview of Cistus ectomycorrhizal fungi”. Mycorrhiza 16 (6), 381–395. o. DOI:10.1007/s00572-006-0047-8. PMID 16896800.  
  10. Fungi of Northern Europe 1: Larger Fungi (Excluding Gill-Fungi). Penguin, 104. o. (1977). ISBN 0-14-063005-8 
  11. Singer R.. The Agaricales in Modern Taxonomy, 4th, Königstein im Taunus, Germany: Koeltz Scientific Books (1986). ISBN 3-87429-254-1 
  12. Boletaceae Catalogue of Life

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Boletaceae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.