Bjørnstjerne Bjørnson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bjørnstjerne Bjørnson
Bjørnstjerne Martinus Bjørnson.jpg
Élete
Született 1832. december 8.
Kvikne
Elhunyt 1910. április 26. (77 évesen)
Párizs
Sírhely Vår Frelsers gravlund
Gyermekei
  • Bjørn Bjørnson
  • Erling Bjørnson
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, dráma, próza
Bjørnstjerne Bjørnson aláírása
Bjørnstjerne Bjørnson aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bjørnstjerne Bjørnson témájú médiaállományokat.

Bjørnstjerne Bjørnson (Kvikne, 1832. december 8.Párizs, 1910. április 26.) norvég író, költő, újságíró, Norvégia nemzeti függetlenségének szószólója. 1903-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Élete[szerkesztés]

Ősei parasztok voltak, apja evangélikus lelkész. Anyai nagyapja Richard Nordraak, aki Bjørnson 1856-ban írt versét megzenésítette, mely 1864-ben vált a norvégok nemzeti himnuszává. Középiskolai tanulmányait késve, csak 1854-ben fejezte be. A kristianiai (ma Oslo) egyetemen tanult, tanulmányait azonban félbehagyta. Újságíróként, színikritikusként hívta fel magára a figyelmet. Indulatos cikkeiben síkra szállt az önálló norvég színjátszás és a Svédországtól való függetlenség mellett. 1857-ben átvette nagy vetélytársától, Henrik Ibsentől a bergeni színház vezetését, és 1859-ig maradt a színház élén. 18601863 között Európában utazgatott. 1865-ben a kristianiai színház igazgatója lett, ezt a tisztségét 1867-ig töltötte be. 1873-tól Németországban és Olaszországban élt. Botrányoktól sem mentes közéleti pályafutása miatt felségsértési pert akasztottak a nyakába, azonban mint a norvég himnusz szerzőjét, később felmentették. 1880-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött. 1882-ben hazatért és Aulestadban telepedett le. Az 1905-ös norvég függetlenséget végül megérhette. 1910-ben agyvérzésben halt meg.

Munkássága[szerkesztés]

Bjørnstjerne Bjørnson a norvég nemzeti romantika kiemelkedő egyénisége Ibsennel együtt. Kiállt az európai, idegen hatalmak uralma alatt élő népek védelmében, így sok cikkében ír a lengyelekről, finnekről, románokról, leggyakrabban a szlovákokról. A magyarországi nemzetek ügyében vitatkozott Apponyi Alberttel.

Műveiben elsősorban a norvég parasztságnak állít emléket, ezzel szemben a városi polgárság életének erős kritikusa. Történeti munkáinak fő célja a norvég nemzeti öntudat felélesztése. Az 1856-ban írt Ja, vi elsker dette landet című verse lett a norvég nemzeti himnusz.

Művei[szerkesztés]

A magyar cím melletti évszám a magyar kiadás időpontját jelöli, ahol ez nincs feltüntetve, az eddig nem jelent meg magyarul.

  • Synnøve Solbakken (1857)
  • Mellem Slagene (Csaták között) (1857)
  • En glad gut (Egy víg legény története, 1956) (1860)
  • Kong Sverre (Sverre király) (1861)
  • Sigurd Slembe (1862)
  • Maria Stuart I Skotland (Stuart Mária Skóciában) (1863)
  • De Nygifte (Az újházasok) (1865)
  • Fiskerjenten (A halászleány, 1956) (1868)
  • Arnljot Gelline (1870)
  • Digte og sange (Versek és dalok) (1870)
  • Sigurd Jorsalfar (1872)
  • Brudeslaatten (Nászmenet) (1872)
  • Redaktøren (A szerkesztő) (1875)
  • En fallit (A csőd, 1876) (1875)
  • Kongen (A király) (1877)
  • Magnhild (1877)
  • Kaptejn Mansana (Mansana kapitány) (1879)
  • Leonarda (1879)
  • Det nye System (Új rendszer)(1879)
  • En hanske (Egy kesztyű) (1883)
  • Det flager i Byen og paa Havnen (Város és kikötő zászlódíszben)(1884)
  • Geografi og Kærlighed (Földrajz és szerelem) (1885)
  • Paa Guds Veje (Isten nyomai, 1895) (1889)
  • Fred (Béke) (1891)
  • Nye fortällinger (Új elbeszélések) (1894)
  • Lyset (Fény) (1895)
  • Paul Lange og Tora Parsberg (Paul Lange és Tora Parsberg) (1898)
  • Laboremus (1901)
  • På Storhove (1902)
  • Daglannet (1904)