Giovanni Lorenzo Bernini
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Giovanni Lorenzo Bernini | |
Önarcképe, 1623 körül | |
Született | 1598. december 7. Nápoly |
Meghalt | 1680. november 28. (81 évesen) Róma |
Sírhely | Santa Maria Maggiore-bazilika |
Nemzetisége | olasz |
Stílusa | barokk |
Aki(k)re hatott | Antonio da Correggio |
A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Lorenzo Bernini témájú médiaállományokat. |
Giovanni Lorenzo Bernini (olykor Gian Lorenzo Bernini), (Nápoly, 1598. december 7. – Róma, 1680. november 28.) olasz építész, festő és szobrászművész. Ő fejlesztette tovább a Michelangelótól kiinduló barokk stílust. Tudatosan alkalmazott, olykor halmozott eszközei erős, egységes összhatást keltenek. Számos tanítványa és követője volt.
Tanulóévei
[szerkesztés]Giovanni Lorenzónak az apja, Pietro Bernini volt a tanítómestere. 1605 körül a család Rómába költözött, Scipione Caffarelli-Borghese kardinális védőszárnyai alá, akinek megmutatta tizenkétéves fiának korát meghazudtoló műveit. Mellszobrokon kívül márványból faragott szoborcsoportokat, melyeket pártfogója, a bíboros megrendelésére készített: Proserpina elrablása, Dávid, Apollón és Daphné (valamennyi a római villa Borghesében). Mindezen alkotások korán érett tudásról tanúskodó természetességgel és mozgalmasságukkal megkapó művek.
Bernini a szokatlant szerette ábrázolni műveiben: kicsavart mozdulatot, szabálytalan, bonyolult testtartást, az összeszorított ajkak elszántságot sugallanak, mozgalmas, diszharmonikus összhatást.
Bernini mint építész
[szerkesztés]VIII. Orbán pápa uralkodása alatt Bernini Róma legtekintélyesebb művésze lett építészeti téren is. Mint 1629 – Carlo Maderno halála – óta a római Szent Péter-bazilika építésze, 1633-ban fejezte be a kupola alatt emelkedő hatalmas, közel 30 méter magas, aranyozott bronz tabernákulumot, amely csavart oszlopokon emelkedő baldachinjával megkapó módon élénkíti az óriási belső teret. A templom fő homlokzatára két harangtornyot tervezett; ezek egyike föl is épült, de repedezni kezdett, emiatt lebontották, mint ahogyan azt a két tornyot is, amelyekkel már korábban a Pantheont látta el, 1882-ben eltávolították. Emiatt részleges időre elveszítette hírnevét.
Lorenzo mint szobrász
[szerkesztés]Szobrászati műveinek hosszú sora keletkezett ebben az időben: VIII. Orbán pápa sok képmásán kívül egyéb, rendkívül eleven mellszobrok sokasága: Borghese bíborosé (Róma, Villa Borghese), Costanza Buonarellié (Firenze, Museo Nazionale) és sok más. Legnagyszerűbb szobrászati műve ez időből (melyet 1647–ben fejezett be) VIII. Orbán pápa síremléke a római Szent Péter templomban. Kompozícióban, felfogásban újszerű mű, a barokk szobrászat legfontosabb alkotásainak egyike. Híres részlete a csontváz képében ábrázolt Halál, melyet Alessandro Valtrini síremlékén (Róma, San Lorenzo in Damaso) is alkalmazott. Pompás dekorációk hosszú sorát állította elő, a barokk művészet erős hatásokra törekvő módján: a leghíresebb közöttük a római Santa Maria della Vittoria-templom Cornaro-kápolnájának kiképzése, az oltáron Bernini legjellemzőbb szobrászati műveinek egyike, a színpadiasra komponált Szent Teréz apoteózisa nevet viselő alkotás. Az illuzionisztikusan kiképzett loggiában pedig a Cornaro család tagjai kaptak helyet. A jelenet Szent Terézt örökíti meg és az isteni szeretet nyilát tartó angyalt. A történet hitelesítése bibliai alapokon nyugszik. Az extázis érzéki jellegét Szent Teréz is alátámasztotta: „az angyal nyila fájdalmasan és kéjesen hatolt belsejébe”. A 19. században azonban erkölcsi fenntartásokat ébresztett az erotikusnak vélt jelenet. Jacob Burckhardt pl. úgy vélte: „az istenség lealacsonyítása” a műalkotás. Bernini korában viszont nem élt semmiféle morális fenntartás ezzel kapcsolatban, sőt Bernini azt mondta, hogy „ez a legszebb mű, amely valaha is kikerült a keze alól”. A jelenet ábrázolás tehát megfelelt a kor vallásos érzületének, és az esztétikai ízlés keretein belül maradt. Az Isten iránt érzett szerelem testi jellege az olasz barokk művészet naturális tendenciájának ez csupán egy szélsőséges formáját vélte bemutatni. A beszüremlő fénysugár látomásszerű csillogással öltözteti fel a jelenetet, és a nézőnek az a benyomása támad, hogy a loggiában lévő Cornaro család tagjai előtt tűnik fel a jelenet.
Bernini, és a korát meghatározó társadalmi viszonyok
[szerkesztés]Egyesek mint zsenit tisztelték, mások viszont ítélkeztek fölötte, mert elvetette a mértékletességet és harmóniát. Viszont közömbösen senki nem viseltetett iránta. Technikai tudását még azok is elismerték, akik nem rokonszenveztek vele. A reneszánsz egyetemesség utolsó fontos alakja, viszont az első sokoldalú barokk mester, csupa egyéni vonásokkal telve. Pályáját a siker övezte, Michelangelo zsenialitását és Rubens szervezőkészségét ötvözte magában. Művészetére alaposan rányomta a bélyegét a római katolikus egyház, és főleg a pápai hatalom. Királyi, főúri és pápai mecénások irányították. A tridenti zsinat utáni egyház mély benyomást keltő szimbolikus formákkal akarta érzékeltetni a pápai hatalom mindenek felett való győzedelmességét (konkrétan az eretnekségen) és ehhez a legjobb eszköz Bernin volt. A XVII. században egymást követték a pápák, akik mind olasz családból származtak, így a hatalom is az ő kezükben egyesült. Ilyen lehetőség jutott a korban a Borgheséknek (V. Pál), a Ludovisiknek (XV. Gergely), a Barberiniknek (VIII. Orbán), a Pamphiliknek (X. Ince), a Chigiknek (VII. Sándor), a Rospigliosiknak (IX. Kelemen), az Altieriknek (X. Kelemen) és végül, de nem utolsósorban az Odescalchiaknak (XI. Ince). Ezt szem előtt tartva kell tehát vizsgálni Bernini munkásságát, akinek támogatói között ilyen neves pápai mecénások állnak. Legjelentősebb szerepet töltött be életében V. Pál pápa, 1605-1621 között, ugyanis az ő pápasága alatt, ’készült elő a talaj’ Bernini munkássága számára.
Köztéri alkotásai, épületei
[szerkesztés]X. Ince pápa kegyét a római Piazza Navona Fontana dei Quattro Fiumi díszkútjának tervével nyerte el. A szökőkút közepén álló obeliszk talapzatának főalakjai a világ négy nagy folyamát, a Gangeszt (Ázsia), a Dunát (Európa), a Río de la Platát (Amerika) és a Nílust (Afrika) szimbolizálják. A tévhit szerint Amerika folyamistene azért van az ábrázolt pózban, hogy elkapja a Sant'Agnese in Agone-templomot, ha össze akarna dőlni. Ez még a templom építésénél gondolták így. Bernini nem készített sok kutat, de azon kevésnek, amit láthatunk tőle, óriási hatása van. Nagy jelentőséggel bírnak azok a realisztikus elemek is. Az enyhe vízsugaracskákat pedig egész elemi erejű vízfolyam váltotta fel, s ez a moraj maga volt a beteljesülés Bernini számára, hogy kifejezze az élet teremtését. Ezzel (1652), valamint már előbb (1640) a Triton kútjával (Triton kútja (1642–1643), a Piazza Barberinin található és ez első jelentős műve ebben a műfajban). Stílusában változás következik be a firenzei kutakhoz képest, mert szakít a régi formákkal, és a kútból kiemelkedő alak egy tömbként magaslik ki, akár egy természeti képződmény, természeti és mitikus elemeket használ fel. Megjelenik a tengeristen motívum, kagyló, hal. Olyan egységgé kovácsolta őket, mintha egy tündérmese közepébe csöppentünk volna. Baldinucci azt vallotta, hogy: „a jó építésznek a díszkutakat fel kell ruháznia valamilyen jelentéssel, vagy igazi tartalommal, vagy olyasmivel, ami neves dologra utal”. Az összképet látva VIII. Orbán juthat róla eszünkbe, őt jelképezték a kútban megjelenő alakok, ugyanis Tritón és Neptunus együtt csillapították le a hullámokat, hogy a trójaiakat biztosítsák a görögök elől való biztonságos szökésükben, s így közvetve hozzájárultak Róma megalapításához. Továbbá a delfinek a szeretet jelképei, s a jó uralkodó attribútumai, s a hullámok pedig a bőséget jelképezik.
Bernini monumentális síremlékművei
[szerkesztés]Bármilyen műfajban alkotott is Bernini, a hagyomány iránti tisztelete és az újítások szellemében mindig újult erővel közelítette meg az éppen aktuális feladatát. Jelentőségteljes alkotásoknak számítottak a síremlékek, szentek szobra. VIII. Orbán síremlékének megalkotásával a pápai emlékmű új típusát alkotta meg. Ez az emlékmű azért volt jelentős, mert ő volt a folytató építtetője a Szent Péter-bazilikának, így helyet kellett biztosítani a számára. Továbbá azért jelentős ez az emlék, mert Bernini úgy tervezte, hogy a főapszisban kapjon helyet a mű, vele szemben pedig az a pápa nyugodott (Pál), aki Michelangelóra bízta a bazilika keleti részének építését. Orbán síremléke fal mellett helyezkedik el, és a sírt két oldalról a Szeretet és Igazság allegorikus alakjai veszik közre. Mindemellett Bernini mikor áthelyezte III. Pál síremlékét, az ő négy allegorikus alakjából csak kettőt tartott meg, az Igazság és Bölcsesség (Iustitia és Prudencia) szobrát, s szembe állította VIII. Orbán földi helytartónak két erényével a Szeretettel és Igazsággal (Justicia és Caritas). A monumentális szarkofág mögött a Halál is feltűnni látszik, aki az emlékezés és végtelenség könyvébe írja be a pápa nevét, de itt egy nagyon érdekes paradoxonnal találkozunk, mert az életnek véget vető halál, így lesz halhatatlanságának ékes bizonyítéka. Említésre méltó tény, hogy az Igazság és Szeretet szobrát maga Bernini faragta ki, és a műalkotást négy évvel a pápa megválasztása után kezdte, aki húsz évig vezette a rá bízott „nyájat” földi helytartása során, és halála után három évvel fejezte be alkotását, melyet 1647. február 9-én lepleztek le.
Szent Péter trónusa
[szerkesztés]Bernininek a Szent Péter-bazilika belsejébe tervezett művei közül ez áll az utolsó helyen. Ez a műve teszi fel a koronát negyvenéves művészi pályafutása csúcsára. Ezt a monumentális jelentőségű alkotást először az Angyal híd végét jelző apszisban kapott helyet. Az egykori helytartó sírja feletti baldachinnal optikailag egyesítette a trónust, majd ezeket művészi egységbe foglalta. Ahogyan a Boldog Ludovica Albertoni síremléken, úgy itt is a természetes fényforrást részesítette előnybe, s belekomponálta az ablakokat is, a Szentlélek jelképét glória övezi. A látomást keltő hatásokat felhőkkel, sugarakkal és angyalok kórusával érte el. A katedrát kíséri fel a „fellegekbe” két keleti – Szent Ágoston, Szent Ambrus és Alexandriai Szent Atanáz, vele pedig Aranyszájú Szent János kapott párosítást. Ezek az egyházatyák a világra kiterjedő hatalmat fejezik ki, s e hatalomnak a forrása a Szentlélek.
Apollón és Daphné
[szerkesztés]Ez az alkotás zárja le a Borghese család számára készült művek sorát, s egyben ennek népszerűsége volt a legjelentősebb. Elkészítése hosszú folyamat eredménye, az elkészítésben pedig Giuliano Finelli segédkezett. A konstrukció egy az egyben Bernini fejéből pattant ki, és teljesen egyedülálló szobrászati eszközök segítségével készült, ahogy a test elhagyja emberi mivoltát és babérrá alakul. A barokk korban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a metamorfózis motívum, s ő ezt teljesen egyedi tervezésben oldotta meg. Daphné meztelensége szemet szúrt egyeseknek, de másért nem érhette Berninit bírálat, s Maffeo Barberini magyarázta, hogy „amikor Apollón leszakítja annak a babérfának a levelét, amellyé Daphné változott, megállapította, hogy az íze keserű”:
„Quisquis amans sequitur fugitivae gaudia formae,
Fronde manus implet, baccas seu carpit amaras.”
(A szerelmes csalóka örömökért kerget formákat,
De csak leveleket fog, fanyar bogyónál nem jut neki egyéb.)
Daphnét a tisztaság motívumának is tartják, mert a vágytól való menekülése végett változik babérrá. Ez mű a mai napig a Borghese-palota ékei közé sorolandó.
Új – architektonikus helyett naturalisztikus – alapeszmét vitt bele az ilynemű művekbe. Bernini tervei alapján készült el a 18. században a híres Trevi-kút is. A palotaépítésre is nagy befolyást gyakorolt Bernini, kivált a római Palazzo Barberini erősen tagolt elrendezésével, míg a Palazzo Ludovisi (ma Palazzo Montecitorio) és Palazzo Chigi-Odescalchi egyszerűbb, előkelő nyugalmú művek. X. Ince pápa, majd VII. Sándor pápa idejére esik Bernini nagy tevékenysége a Szent Péter-bazilika számára. Az ő vezetése alatt folyik a templom belsejének színes kiképzése; segédjeivel együtt alkotja meg a templom óriási szobrait és 1656-65-ben készül el Szent Péter katedrája, a négy egyházatya óriási alakjaitól hordott pompás trón, bronzból öntve, a templom szentélyében. Ugyanebben az időben keletkezett leghíresebb építészeti műve, a Szent Péter-bazilika előtti nagy tér kiképzése, a kétoldalt a homlokzat felé húzódó oszlopcsarnokokkal (kolonnádok), melyek oly nagy mértékben emelik annak hatását. 1663-tól 1666-ig képezi ki a Vatikán pompás Scala Regiáját.
1665-ben Párizsban járt, szinte fejedelmi tisztességben volt része, de a Louvre-hoz készített terve nem valósult meg. Elkészítette XIV. Lajos mellszobrát, amely jelenleg a versailles-i kastélyban található.
Utolsó évei
[szerkesztés]Bernini hazatérése után, idős korában is sokat dolgozott. Különösen kiemelendő művei: a római Ponte Sant'Angelo újjáépítése, Bernini vázlatai után segédjei által faragott 10 angyalalakkal (1669–70). 1678-ban készült el VII. Sándor pápa síremléke a Szent Péter-bazilikában, az ovális alaprajzú Sant'Andrea al Quirinale-templom pedig 1679-ben.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Trevi kút
- Bernini
- RÉVAI NAGY LEXIKONA, Az ismeretek enciklopédiája, III. kötet Béke – Bruttó, Budapest, Révai testvérek irodalmi intézet részvénytársaság, 1911.
- NIKOLAUS Pevsner, Az európai építészet története, Nyugat Európa a X. századtól a XX. Századig, Corvina kiadó, 1972.
- WITTKOWER, Rudolf: Gianlorenzo Bernini. In: Art and Architecture in Italy 1600 to 1750. (Pelican History of Art) Yale Press, New Haven – London, 1982.