Budapesti Nemzetközi Vásár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(BNV szócikkből átirányítva)

A Budapesti Nemzetközi Vásár vagy közkeletű rövidítéssel BNV 1925 áprilisa óta éves rendszerességgel megrendezett budapesti ipari kiállítás és vásár. Története egyes időszakaiban csupán a hazai gyártók seregszemléjeként szolgált, de jellemzően a külföldi ipar képviselői is kiállítottak a rendezvényen. 1973-ig a Városliget szolgált a BNV helyszínéül. 1974-től a kőbányai vásárváros területe és épületei fogadják a kiállítókat és látogatókat.

Az 1935-ös BNV plakátja

Története[szerkesztés]

Az Iparcsarnok, a kiállítások helyszíne 1944-ig

A BNV 1996-ban tartotta 100 éves jubileumát, a városligeti Ezredévi Kiállítás után száz évvel. Az 1896-os, fél évig nyitva tartó kiállítás után tíz évnyi szünet következett. A BNV közvetlen előzményeként tartják számon a magyar iparcikkek vásárlásának és fogyasztásának fellendítését célul kitűző Tulipán Mozgalom tevékenységét, amely 1906. március 25–27-én a Fővárosi Kereskedők Egyesülete támogatásával a Pesti Vigadóban Március Vásár néven megszervezte nyolcvannyolc hazai papír- és írószergyártó cég árumintavásárát.

A következő évtől, 1907-től immár a városligeti Iparcsarnokban került sor az évenkénti Tavaszi Vásárra, egyre bővülő palettával: a papírgyártók mellé 1907-ben előbb a játékgyártók és díszműipari cégek, 1908-ban az üveg-, porcelán-, illatszer- és cipőipar képviselői is megjelentek, majd további szakmák is csatlakoztak a kiállítók sorához. Szervezeti háttere és elnevezése az elkövetkező években gyakran változott: 1912–1913-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte az eseményt, 1913-tól nemzetközi kiállítókat is meghívtak a Keleti Vásár néven futó rendezvényre (az 1920-as évben neve ideiglenesen Budapesti Árumintavásár volt). Az egyre inkább nemzetközivé váló ipari és kereskedelmi mustra neve 1925. április 18-án lett véglegesen Budapesti Nemzetközi Vásár.

Az 1920–1930-as években jelentősége megnövekedett, a BNV hozzájárult a budapesti idegenforgalom fellendüléséhez. Az utazási kedvezményekkel együtt járó nemzetközi vásárigazolvány intézménye előmozdította a külföldi kiállítók számának növekedését, a látogatói szám kedvező alakulására pedig az 1933-tól működésbe állított, kedvezményes vásárvonatok gondoskodtak. 1930-ban 530 ezer látogatót regisztráltak a Budapesti Nemzetközi Vásáron (ebből 43 ezer volt a külföldiek, illetve vidékiek száma). 1935-től a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a fővárosi önkormányzat is bekapcsolódott a szervezőmunkába.

1938 után, a második világháború éveiben eleinte jelentősen visszaesett a vásár látogatóinak száma, a második bécsi döntést követően, 1941-ben azonban minden korábbi rekordot megdöntve 1 300 000-en voltak kíváncsiak a kiállításokra.

A háború utáni évek[szerkesztés]

Az 1948. június 11-én kezdődő Nemzetközi Vásár emlékpénze, amelyet a vásárlátogatók vehettek, és vihettek haza, vásárfiaként.

A BNV (és előzményei) helyszínéül 1944-ig a háborúban elpusztult, lebontott városligeti Iparcsarnok épülete és az előtte lévő térség szolgált (mintegy 27 ezer m²-es területen). 1945-ben a később Récsei Centernek nevezett akkori autóbuszgarázsban, 1946-ban a Budapesti Állatkert lakó nélkül maradt területén tartottak igen szolid kiállítást. 1947-től évente két alkalommal rendeztek egy tavaszi és egy őszi vásárt, a szervezést pedig a Kereskedelmi Minisztérium felügyelete mellett a Kiállítási Tanács, később az Áruminta Vásári és Kiállítási Rt. végezte.

1948-ban minden korábbi számadatot felülmúlva 1400 kiállító jelent meg a vásáron. 1948-tól éveken át csak hazai gyártók állítottak ki, 1950 és 1954 között a kiállítások szüneteltek. 1955-től Budapesti Helyiipari Vásár néven újra megkezdődtek az éves kiállítások. 1957-től már külföldi kiállítókat is fogadtak. A vásár neve 1962-től ismét Budapest Nemzetközi Vásár lett. Az 1960-1985 közötti évek az BNV új fénykorát hozták el.

1960-1973, a városligeti kiállítások újabb fénykora[szerkesztés]

Az 1962-es BNV a Városligetben. A kép a később Petőfi Csarnokká átépített pavillon bejáratától (azaz a Petőfi Csarnok hátoldalától) fotózva készült a Dísz térről
1969, a BNV központi tere (Dísz tér) a Városligetben, a vegyipari pavillon kupolás épületével, az aluminiumipar hasábjával, a teret bevilágító központi lámpával
1969, a hajózási pavillon a városligeti tavon
NDK nemzeti pavillon 1969-ben
A Dísz tér 1969-ben. A két üveghasáb mögött látható a későbbi Petőfi Csarnok épülete

A vásár a Városliget területének mintegy negyedét foglalta le ezekben az években, pár év alatt egy ultramodern építészeti megoldásokat alkalmazó „jövőváros” alakult ki. A terület határát körülbelül a műjégpálya épülete, az utóbbi Olof Palme sétány, Zichy Mihály út, Hermina út, Kós Károly sétány, a Vajdahunyad vár bejáratához vezető út, valamint a városligeti tó partja jelentette. A Vajdahunyad vár mögötti kishidakon sem lehetett emiatt átmenni. Hozzátartozott még a tó délkeleti csücske is, ahol a tóra épített, két kishídon megközelíthető hajózási pavillon volt. A főbejárat az Olof Palme és Zichy Mihály utak kereszteződésénél volt, a látványos Dísz tér előtt. A mellékbejáratok a Vajdahunyad vár és a Közlekedési Múzeum mellett voltak. A terület egésze kiállítások idejét leszámítva zárt volt, idegen nem léphetett be.

A vásár központja a Dísz tér volt, amit látványos, este kivilágított szökőkút díszített, a tér egészét egy cirka 50 méter magas, rakéta formájú, ultramodern kandeláber világította be. A tér mögött húzódott az aluminiumipar két különleges, aluminium tetejű és üvegfalú óriási hasábja, mögötte volt a később Petőfi Csarnokká átépített pavillon. A Dísz tértől balra állt a vegyipar sárga kupolája.

A futurisztikus pavillonok és azok funkciói állandóak voltak. Két fő formájuk létezett, a nemzeti és az ágazati pavillon. Az ágazati pavillonok lefedték az ipar nagy részét, többek között volt vegyipari, alumíniumipari, elektronikai, gépipari, nehézipari, könnyűipari, élelmiszeripari pavillon. A hajózási pavillon a városligeti tavon állt, két kishídon lehetett megközelíteni.

A nemzeti pavillonoknak leginkább kulturális és propagandacéljuk volt. Külön és állandó pavillonja volt a jelentősebb nyugati és szinte az összes szocialista országnak. Volt francia, brit, NSZK, osztrák, kanadai pavillon is többek között. Az USA pavillonja közvetlenül a George Washington szobor mögött volt. A szabad ég alatti területeken különféle haszonjárművek, keleti és nyugati személyautók, a tó partján csónakok és kisebb vitorlások, kerti és kempingcikkek is láthatók voltak.

A kiállításoknak kifejezetten árubemutató és expo jellege volt, közvetlen vásárlási lehetőség nélkül. A korabeli közhely szerint itt meg lehetett nézni, amit később nem lehet majd megvásárolni. A szórakoztató jelleget erősítették a nemzeti pavillonok az adott ország életmódját és kultúráját hirdető bemutatói, filmvetítései, ételkóstolói, plakát- és prospektusosztásai, akárcsak a vásár területének éttermei, büféi, a területét bejáró nyitott pótkocsis kisbusz, a divatbemutatók, a nyitva tartási idő alatti folyamatos zene és a reklámok, a rádió- és tévéközvetítések. A BNV egészét egyfajta futurisztikus hangulat szőtte át.

A szakemberek és cégek számára a BNV egy igen fontos eladási és beszerzési hely volt. A komoly, nagybani üzletek lebonyolítására külön szakmai napok voltak, kizárólag csak cégek és szakemberek számára. Az egyszerű látogatók számára ezzel szemben a BNV egy egész napos szórakozási lehetőséget jelentett kisbuszozással, vendéglővel, pavillonnézegetéssel, szinte „iparszerű” prospektusgyűjtéssel, a vágyott árucikkekre való rácsodálkozással.

1974-től a rendezvény Budapest X. kerületébe, Kőbányára, az Albertirsai út 10. szám alatti ún. vásárvárosba költözött át, ahol már régebb óta tartották a mezőgazdasági kiállításokat (OMÉK) is. A városligeti vásárközpont legtöbb épületét ezután lebontották, a területet ismét megnyitották. A liget közepén álló kisebb domb az egykori pavillonok földdel befedett törmelékéből áll. A vegyipari pavillon kerek, kupolás épülete még 2000 körül állt, majd lebontották. A legnagyobb pavillont átépítették, 2015-ig Petőfi Csarnok néven működött, majd lebontásra ítélték, akárcsak az egykori igazgatósági épületet. A Hermina út mentén álló, hullámos tetejű, egykori információs épület egyedüliként fennmaradt, büféként, majd nosztalgia bisztróként üzemelt.

1967-től a Hungexpo Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Reklámvállalat égisze alá tartozó, külön e célra alapított Budapesti Nemzetközi Vásárok és Kiállítások Igazgatósága szolgált a BNV intézményi hátteréül egészen 1992-ig.

1974-től[szerkesztés]

Az új helyen a vásár jellege is kissé megváltozott, a teljesen nemzeti pavillonok eltűntek, de a közvetlen vásárlási lehetőség nélküli áruminta jelleg sokáig megmaradt.

Míg a Városligetben a hatvanas években csak évi egy tavaszi (BNV), és később mellette egy kisebb őszi vásárt tartottak (BŐV), a kőbányai vásárközpontban főleg a nyolcvanas évektől egyre több szakkiállítás is megrendezésre került (pl. Utazás kiállítás, Construma), a BNV szerepe lassan, de biztosan csökkent. Az utolsó tavaszi BNV-t 1992-ben tartották, ezután új neve Industria, a beruházási javak szakvására lett, a klasszikus BNV ezután csak ősszel került megtartásra.

Források[szerkesztés]