Budapesti Nemzetközi Vásár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Budapesti Nemzetközi Vásár
Az 1935-ös BNV plakátja
Az 1935-ös BNV plakátja
Becenév: BNV
Hely Budapest, Városliget
Építési adatok
Építés éve 1943-1948
Megnyitás 1948. június 11.
Lebontás éve 1973
Lebontás oka nem volt nagy a forgalom
Építési költség 100 000 pengő forint
Hasznosítása
Felhasználási terület vásár, bevásárlóközpont, piac
Alapadatok
Alapterület 12 790 m²
Egyéb jellemzők
Nevezetességei Budapest első nagy tételben látogatott vására
Különlegességek Lebontását szinte hirtelen kezdték meg
Elhelyezkedése
Budapesti Nemzetközi Vásár (Budapest)
Budapesti Nemzetközi Vásár
Budapesti Nemzetközi Vásár
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 29′ 38″, k. h. 19° 07′ 21″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 38″, k. h. 19° 07′ 21″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Budapesti Nemzetközi Vásár témájú médiaállományokat.

A Budapesti Nemzetközi Vásár vagy közkeletű rövidítéssel BNV 1925 áprilisa óta éves rendszerességgel megrendezett budapesti ipari kiállítás és vásár. Története egyes időszakaiban csupán a hazai gyártók seregszemléjeként szolgált, de jellemzően a külföldi ipar képviselői is kiállítottak a rendezvényen. 1973-ig a Városliget szolgált a BNV helyszínéül. 1974-től a kőbányai vásárváros területe és épületei fogadják a kiállítókat és látogatókat.

Története[szerkesztés]

Az Iparcsarnok, a kiállítások helyszíne 1944-ig

A BNV 1996-ban tartotta 100 éves jubileumát, a városligeti Ezredévi Kiállítás után száz évvel. Az 1896-os, fél évig nyitva tartó kiállítás után tíz évnyi szünet következett. A BNV közvetlen előzményeként tartják számon a magyar iparcikkek vásárlásának és fogyasztásának fellendítését célul kitűző Tulipán Mozgalom tevékenységét, amely 1906. március 25–27-én a Fővárosi Kereskedők Egyesülete támogatásával a Pesti Vigadóban Március Vásár néven megszervezte nyolcvannyolc hazai papír- és írószergyártó cég árumintavásárát.

A következő évtől, 1907-től immár a városligeti Iparcsarnokban került sor az évenkénti Tavaszi Vásárra, egyre bővülő palettával: a papírgyártók mellé 1907-ben előbb a játékgyártók és díszműipari cégek, 1908-ban az üveg-, porcelán-, illatszer- és cipőipar képviselői is megjelentek, majd további szakmák is csatlakoztak a kiállítók sorához. Szervezeti háttere és elnevezése az elkövetkező években gyakran változott: 1912–1913-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte az eseményt, 1913-tól nemzetközi kiállítókat is meghívtak a Keleti Vásár néven futó rendezvényre (az 1920-as évben neve ideiglenesen Budapesti Árumintavásár volt). Az egyre inkább nemzetközivé váló ipari és kereskedelmi mustra neve 1925. április 18-án lett véglegesen Budapesti Nemzetközi Vásár.

Az 1920–1930-as években jelentősége megnövekedett, a BNV hozzájárult a budapesti idegenforgalom fellendüléséhez. Az utazási kedvezményekkel együtt járó nemzetközi vásárigazolvány intézménye előmozdította a külföldi kiállítók számának növekedését, a látogatói szám kedvező alakulására pedig az 1933-tól működésbe állított, kedvezményes vásárvonatok gondoskodtak. 1930-ban 530 ezer látogatót regisztráltak a Budapesti Nemzetközi Vásáron (ebből 43 ezer volt a külföldiek, illetve vidékiek száma). 1935-től a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a fővárosi önkormányzat is bekapcsolódott a szervezőmunkába.

1938 után, a második világháború éveiben eleinte jelentősen visszaesett a vásár látogatóinak száma, a második bécsi döntést követően, 1941-ben azonban minden korábbi rekordot megdöntve 1 300 000-en voltak kíváncsiak a kiállításokra.

A háború utáni évek[szerkesztés]

Az 1948. június 11-én kezdődő Nemzetközi Vásár emlékpénze, amelyet a vásárlátogatók vehettek, és vihettek haza, vásárfiaként.
Rákosi Mátyás 1948. június 11.-én beszédet mond a vásár megnyitásakor

A BNV (és előzményei) helyszínéül 1944-ig a háborúban elpusztult, lebontott városligeti Iparcsarnok épülete és az előtte lévő térség szolgált (mintegy 27 ezer m²-es területen). 1945-ben a később Récsei Centernek nevezett akkori autóbuszgarázsban, 1946-ban a Budapesti Állatkert lakó nélkül maradt területén tartottak igen szolid kiállítást. 1947-től évente két alkalommal rendeztek egy tavaszi és egy őszi vásárt, a szervezést pedig a Kereskedelmi Minisztérium felügyelete mellett a Kiállítási Tanács, később az Áruminta Vásári és Kiállítási Rt. végezte.

1948-ban minden korábbi számadatot felülmúlva 1400 kiállító jelent meg a vásáron. 1948-tól éveken át csak hazai gyártók állítottak ki, 1950 és 1954 között a kiállítások szüneteltek. 1955-től Budapesti Helyiipari Vásár néven újra megkezdődtek az éves kiállítások. 1957-től már külföldi kiállítókat is fogadtak. A vásár neve 1962-től ismét Budapest Nemzetközi Vásár lett. Az 1960-1985 közötti évek az BNV új fénykorát hozták el.

1960-1973, a városligeti kiállítások újabb fénykora[szerkesztés]

Az 1962-es BNV a Városligetben. A kép a később Petőfi Csarnokká átépített pavillon bejáratától (azaz a Petőfi Csarnok hátoldalától) fotózva készült a Dísz térről
1969, a BNV központi tere (Dísz tér) a Városligetben, a vegyipari pavillon kupolás épületével, az aluminiumipar hasábjával, a teret bevilágító központi lámpával
1969, a hajózási pavillon a városligeti tavon
NDK nemzeti pavillon 1969-ben
A Dísz tér 1969-ben. A két üveghasáb mögött látható a későbbi Petőfi Csarnok épülete

A vásár a Városliget területének mintegy negyedét foglalta le ezekben az években, pár év alatt egy ultramodern építészeti megoldásokat alkalmazó „jövőváros” alakult ki. A terület határát körülbelül a műjégpálya épülete, az utóbbi Olof Palme sétány, Zichy Mihály út, Hermina út, Kós Károly sétány, a Vajdahunyad vár bejáratához vezető út, valamint a városligeti tó partja jelentette. A Vajdahunyad vár mögötti kishidakon sem lehetett emiatt átmenni. Hozzátartozott még a tó délkeleti csücske is, ahol a tóra épített, két kishídon megközelíthető hajózási pavillon volt. A főbejárat az Olof Palme és Zichy Mihály utak kereszteződésénél volt, a látványos Dísz tér előtt. A mellékbejáratok a Vajdahunyad vár és a Közlekedési Múzeum mellett voltak. A terület egésze kiállítások idejét leszámítva zárt volt, idegen nem léphetett be.

A vásár központja a Dísz tér volt, amit látványos, este kivilágított szökőkút díszített, a tér egészét egy cirka 50 méter magas, rakéta formájú, ultramodern kandeláber világította be. A tér mögött húzódott az aluminiumipar két különleges, aluminium tetejű és üvegfalú óriási hasábja, mögötte volt a később Petőfi Csarnokká átépített pavillon. A Dísz tértől balra állt a vegyipar sárga kupolája.

A futurisztikus pavillonok és azok funkciói állandóak voltak. Két fő formájuk létezett, a nemzeti és az ágazati pavillon. Az ágazati pavillonok lefedték az ipar nagy részét, többek között volt vegyipari, alumíniumipari, elektronikai, gépipari, nehézipari, könnyűipari, élelmiszeripari pavillon. A hajózási pavillon a városligeti tavon állt, két kishídon lehetett megközelíteni.

A nemzeti pavillonoknak leginkább kulturális és propagandacéljuk volt. Külön és állandó pavillonja volt a jelentősebb nyugati és szinte az összes szocialista országnak. Volt francia, brit, NSZK, osztrák, kanadai pavillon is többek között. Az USA pavillonja közvetlenül a George Washington szobor mögött volt. A szabad ég alatti területeken különféle haszonjárművek, keleti és nyugati személyautók, a tó partján csónakok és kisebb vitorlások, kerti és kempingcikkek is láthatók voltak.

A kiállításoknak kifejezetten árubemutató és expo jellege volt, közvetlen vásárlási lehetőség nélkül. A korabeli közhely szerint itt meg lehetett nézni, amit később nem lehet majd megvásárolni. A szórakoztató jelleget erősítették a nemzeti pavillonok az adott ország életmódját és kultúráját hirdető bemutatói, filmvetítései, ételkóstolói, plakát- és prospektusosztásai, akárcsak a vásár területének éttermei, büféi, a területét bejáró nyitott pótkocsis kisbusz, a divatbemutatók, a nyitva tartási idő alatti folyamatos zene és a reklámok, a rádió- és tévéközvetítések. A BNV egészét egyfajta futurisztikus hangulat szőtte át.

A szakemberek és cégek számára a BNV egy igen fontos eladási és beszerzési hely volt. A komoly, nagybani üzletek lebonyolítására külön szakmai napok voltak, kizárólag csak cégek és szakemberek számára. Az egyszerű látogatók számára ezzel szemben a BNV egy egész napos szórakozási lehetőséget jelentett kisbuszozással, vendéglővel, pavillonnézegetéssel, szinte „iparszerű” prospektusgyűjtéssel, a vágyott árucikkekre való rácsodálkozással.

1974-től a rendezvény Budapest X. kerületébe, Kőbányára, az Albertirsai út 10. szám alatti ún. vásárvárosba költözött át, ahol már régebb óta tartották a mezőgazdasági kiállításokat (OMÉK) is. A városligeti vásárközpont legtöbb épületét ezután lebontották, a területet ismét megnyitották. A liget közepén álló kisebb domb az egykori pavillonok földdel befedett törmelékéből áll. A vegyipari pavillon kerek, kupolás épülete még 2000 körül állt, majd lebontották. A legnagyobb pavillont átépítették, 2015-ig Petőfi Csarnok néven működött, majd lebontásra ítélték, akárcsak az egykori igazgatósági épületet. A Hermina út mentén álló, hullámos tetejű, egykori információs épület egyedüliként fennmaradt, büféként, majd nosztalgia bisztróként üzemelt.

1967-től a Hungexpo Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Reklámvállalat égisze alá tartozó, külön e célra alapított Budapesti Nemzetközi Vásárok és Kiállítások Igazgatósága szolgált a BNV intézményi hátteréül egészen 1992-ig.

1974-től[szerkesztés]

Az új helyen a vásár jellege is kissé megváltozott, a teljesen nemzeti pavillonok eltűntek, de a közvetlen vásárlási lehetőség nélküli áruminta jelleg sokáig megmaradt.

Míg a Városligetben a hatvanas években csak évi egy tavaszi (BNV), és később mellette egy kisebb őszi vásárt tartottak (BŐV), a kőbányai vásárközpontban főleg a nyolcvanas évektől egyre több szakkiállítás is megrendezésre került (pl. Utazás kiállítás, Construma), a BNV szerepe lassan, de biztosan csökkent. Az utolsó tavaszi BNV-t 1992-ben tartották, ezután új neve Industria, a beruházási javak szakvására lett, a klasszikus BNV ezután csak ősszel került megtartásra.

Források[szerkesztés]