Bán Jenő (sakkozó)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Bán Jenő
Született 1919. március 19.
Dunapataj
Elhunyt 1979. november 12. (60 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása sakkmester,
sakkfeladványszerző,
sakkszakíró
Iskolái
Sírhely Új köztemető, Budapest
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bán Jenő témájú médiaállományokat.

Bán Jenő (Dunapataj, 1919. március 19.Budapest, 1979. november 12.) sakkmester, sakkfeladványszerző- és sakkoktató mesteredző.

A 20. század egyik legjelentősebb sakkpedagógusa, amit újra és újra kiadott könyvei révén (Asztalos-Bán: A sakkjáték elemei, Bán Jenő: A végjátékok taktikája) még halála után is gyakorol.

Életpályája[szerkesztés]

Édesapja Bán János pénzügyőri szemlész, édesanyja Faragó Mária. Három és fél hónapos volt, amikor édesapját megölték. Kerekes József lett a nevelőapja. 1937. június 3-án érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. 1937. szeptember 10-én iratkozott be a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemre. Az első orvosi szigorlatát sikerrel letette, végbizonyítványt is kapott (1942. II. félév), de orvosi diplomája Bolognában kelt.

A Kölcsey Gimnáziumban Flórián Tibor és Schneider Miklós révén tanult meg sakkozni. 1945-ben a főtornán első volt, megkapta a sakkmesteri címet. 1946-ban felhagy az orvosi pályával, és a sakkozásnak szenteli életét.

1945–1949 között a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége (MADOS) vidéki főtitkára. Rendszeresen írt a Magyar Sakkvilágba, előadásokat tartott, 1947-ben szakoktató lett. Szerkeszti a Sakkhíradót, majd 1951-től 1972-ig a Magyar Sakkéletet, amelyben 1956-tól haláláig vezette a végjáték rovatot. Sakkszerző mester. Az első szerzeménye 1943-ban jelent meg, 1957-től aktív szerző. Magas fokú sakkszerzői munkáját mutatja az a tény, hogy kitüntetett műveinek több mint felét a díjasok között találjuk.

Tanulmányai, soklépéses segítő mattjai, rekord lépésszámú sorozatlépő segítő mattjai és segítő pattjai, konstrukciós és matematikai jellegű feladványai teszik őt, a mestert halhatatlanná.

Első könyve Asztalos-Bán: A sakkjáték elemei. Ez a 3 kötetes szakmunka három kiadást ért meg (a 3. kötet a második kiadással egy időben jelent meg). A Végjátékok taktikája c. művének két kiadása van, a Sakkozók Kiskönyvtára sorozatban is megjelent rövidítve.

Egyidejűleg volt a magyar sakkválogatott edzője és kapitánya, a Tipográfiának két évtizeden át játékosa és edzője, 1956-tól mesteredző.

Sakkpályafutása[szerkesztés]

Orvosi végzettségét követően egy percig sem praktizált, hanem a háború utáni első sakkszövetségben, a MADOS-ban (Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége) a vidéki sakkélet megszervezésében vállalt szerepet. A sakkjátékban mesteri címig vitte, de ugyanezt a címet elérte a feladványszerzésben is, és – a cím bevezetése után – az elsők között kapta meg a mesteredzői címet is, miután 1956-ban egyik edzőkísérője volt a moszkvai sakkolimpián 2–3. helyen végzett magyar sakkválogatottnak.

Életét sikerült úgy alakítania, hogy csak a sakkból, sakktanításból élt: 1951-től – Szabó Lászlóval és Barcza Gedeonnal – szerkesztette (felelős-szerkesztőként majd szakszerkesztőként) a Magyar Sakkéletet (ahol övé volt a Tanulmányrovat is), heti sakkrovatot vezetett a Népszava, Vándor Kálmán irányította sportoldalán, Barcza Gedeonnal együtt oktatta, edzette a Tipográfia egyesület sakkcsapatát. Az 1970-es évek végén a Vasas Izzót erősítette. Születésének 90., halálának 30. évfordulóján a sakk-kultúra fejlesztése, terjesztése, népszerűsítése területén kifejtett kimagasló teljesítménye elismeréseként 2009-ben posztumusz elnyerte a Magyar Sakkszövetség és a Sakk-kultúráért Alapítvány által alapított Caissa lovagja kitüntető címet.[1]

Bán Jenő sírja Budapesten. Új köztemető: 63/9-1-48 (A sírkövön Bán Jenő tanulmánya: világos lép és nyer.)

Szülővárosának környéke még negyedszázaddal a halála után is a gyerekeknek rendezett Bán Jenő-emlékversennyel őrzi a nevét, dunapataji szülőházát emléktábla jelöli meg, és nem messze a szülőháztól egy kis teret is róla neveztek el. Az évente több száz kisiskolás részvételével megrendezett Bán Jenő-emlékversenyek szervezője a Logikusak(k) Kulturális és Sportegyesület.

Könyvei[szerkesztés]

A fentebb már említett könyvein kívül (melyek közül A végjátékok taktikája angol és német nyelven is megjelent, és mindkettő kiadványt a vakok számára is hozzáférhetővé tették Braille-kiadásban illetve több nyelven hangos könyvként) bajnoksági bulletineket és egy kézikönyvet is írt. Főbb művei:

  • A sakkjáték elemei (Asztalos Lajossal, Bp., 1950-2006 folyamatosan sok kiadás, például ISBN 963-09-3516-3)
  • A végjátékok taktikája (Bp., 1954-től több kiadás magyar, angol és német nyelven)
  • A VII. magyar sakkbajnokság (Bp., 1952)
  • A X. magyar sakkbajnokság (Pogáts Józseffel, Bp., 1955)
  • Végjátékiskola (Bp., 1965)

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)[2]
  • Mesteredző (1956)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1961)[3]
  • A Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronz fokozata (1975)[4]
  • Caissa lovagja (2009) (posztumusz)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Caissa lovagja kitüntetés alapítása és adományozása (magyar nyelven). Magyar Sakkszövetség. (Hozzáférés: 2014. október 13.)
  2. Kik nyerték el újabban az érdemes sportolói címet. Népsport, (1954. máj. 28.)
  3. (1961. február) „Kitüntetések”. Magyar Sakkélet 11 (2), 25. o.  
  4. (1975. december) „Kitüntetés”. Magyar Sakkélet 25 (12), 287. o.