Alekszej Ivanovics Butakov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Alekszej Ivanovics Butakov
Butakov AI (cropped).jpg
Született 1816. február 19.
Kronstadt[1]
Elhunyt 1869. június 28. (53 évesen)[2]
Schwalbach am Taunus[3]
Állampolgársága orosz
Foglalkozása
  • felfedező
  • katona
Kitüntetései
  • Order of Saint Anna, 1st class
  • Knight second class of the Order of Saint Anne
  • Order of Saint Stanislaus, 1st class
  • Szent Vlagyimir-rend 4. fokozata
  • Szent Vlagyimir-rend 3. fokozata
  • Founder’s Medal (1867)[4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszej Ivanovics Butakov témájú médiaállományokat.
Butakov AI.jpg

Alekszej Ivanovics Butakov (orosz nyelven: Алексей Иванович Бутаков; Oroszország, Kronstadt, 1816. február 19.Németország, Schwalbach, 1869. június 28.) orosz tengerésztiszt, ellentengernagy, utazó. Az Aral-tó egyik első kutatója.

Élete[szerkesztés]

Apja tengerésztiszt volt, aki fiait is tengerésznek nevelte. Három fiából tengernagy lett, közülük Ivan kétszer is körbe hajózta a Földet Ivan Goncsarovval egy hajón, a Fallada fregatton.)

Alekszej, a legidősebb fiú Szentpéterváron, tengerészeti iskolában tanult, majd több mint egy évtizedig a Balti-tengeren szolgált. Hadnagyként 1840–1842-ben egy katonai célú szállítmánnyal Föld körüli hajóúton vett részt. A hajó Kronstadtból Kamcsatkára tartott, a kapitány hibái miatt azonban útját botrányok kísérték. Visszatérésüket vizsgálat követte, Butakovot ezt követően a fővárostól távoli Aral-tóhoz vezényelték, hogy föltérképezze azt.

1848 tavaszán érkezett Orenburgba. Hajójavító műhelyt rendezett be, és az ott megépített „Konsztantyin” nevű szkúnert darabjaira szedve, kocsikon szállították a tóhoz. 1848–1849-ben két nagyobb hajóút során körbehajózta és részletesen fölmérte a tavat és partjait.

Szkúnerek az Aral-expedíción, Kos-Aral. (Tarasz Sevcsenko rajza)

1853-ban részt vett a kokandi kánsági székhely, Ak-mecset (későbbi nevén: Perovszk; ma: Kizilorda, Kazahsztán) elfoglalásában. Később főként a Szir-darja vizsgálatával foglalkozott. 1855-ben felmérte és leírta a folyó alsó szakaszát, majd 1861–1863-ban a középső folyását is. Közben 1857–1859-ben az Aral-tavi flotta parancsnokaként részt vett a Hívai Kánság elleni harcokban, 1859-ben pedig az Amu-darja deltáját kutatta, (mely azóta kiszáradt).

1860-ban Angliába küldték, ahonnan két fémtestű gőzhajót rendeltek, ezeket vezette hazájába, az Aral-tóhoz. Az 1860-as évek közepén végül a fővárosba helyezték át és 1867-ben ellentengernaggyá nevezték ki. Az Aral-tó felmérésében szerzett érdemeiért 1853-ban Humboldt ajánlására a berlini földrajzi társaság tiszteletbeli tagjává választotta, 1867-ben pedig a Brit Királyi Földrajzi Társaság érmével tüntették ki. Nem sokkal később súlyos betegségének gyógykezelésére Németországba utazott, ott érte a halál.

Az Aral-tó kutatása[szerkesztés]

Az első évben, 1848 nyarán Butakov közel két hónapos hajóutat vezetett. A kemény telet egy Kosz-Aral nevű csöndes erődben vészelték át, utána folytatták a munkát, majd Orenburgban fejezték be az összegyűjtött anyag földolgozását.

A mainál akkor még jóval nagyobb kiterjedésű tavon ekkor végeztek először hidrológiai méréseket. Többek között megállapították az áramlatok sebességét és irányát, meghatározták a tó akkori legmélyebb pontját (68 m). Butakov térképészeti felvételt készített, felmérte a tó partvonalát, a partok földtani jellemzőit, felfedezte és leírta több szigetét, köztük a tó nyugati részén fekvő Újjászületés- (Vozrozsgyenyije-) szigetet is.

Butakov még Orenburgba érkezésekor megtudta, hogy az ukrán költő, Tarasz Sevcsenko ott tölti száműzetését, aki kiváló festő is volt. Butakovnak sikerült elérnie, hogy a költő csatlakozhasson az expedícióhoz, hiszen amúgy is szükség volt egy festőre, aki elkészíti a partvidék rajzait.[5] Sevcsenko az expedíció végig, még Orenburgba való visszatérésükkor is az expedícióval maradt, elkészítette a szükséges rajzokat. Számára a kutatóút a kemény kaszárnyai élet után felüdülést jelentett és visszaadta alkotóerejét. Az expedíció által gyűjtött adatok alapján a tóról készített térképet az orosz tengerészeti minisztérium adta ki 1850-ben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Бутаков Алексей Иванович, 2017. február 25.
  2. ... ум. в Шванебахе 28 июня 1869 г., unspecified calendar, assumed Gregorian
  3. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Бутаков Алексей Иванович, 2015. szeptember 28.
  4. Brit Királyi Földrajzi Társaság: Gold Medal Recipients (angol nyelven). Brit Királyi Földrajzi Társaság, 2018
  5. Konsztantyin Pausztovszkij: Az aranyrózsa - Tarasz Sevcsenko 398–400. oldal. Fordította: Dalos László. Európa Könyvkiadó, Budapest - Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1987; ISBN 963-07-4085-0

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]