57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2)
ZiSZ-2 a Nyizsnyij Novgorod-i kremlnél
ZiSZ-2 a Nyizsnyij Novgorod-i kremlnél
Gyártási adatok
Típus páncéltörő ágyú
Ország  Szovjetunió
Tervező a 92-es számú üzem V.G. Grabin vezette tervezőirodája
Alkalmazás
Alkalmazó ország  Szovjetunió
Háborús alkalmazás második világháború
Műszaki adatok
Űrméret 57 mm
Lőszer 57×480 mm R
Tömeg 1,25 t
Fegyver hossza 7030 mm
Csőhossz 4160 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 25 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 1000 m/s
Max. lőtávolság 8400 m
Irányzék típusa PP1–2 panorámairányzék
Oldalirányzás 56°
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 25°

Az 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) (oroszul: 57-мм противотанковая пушка образца 1943 года (ЗиС–2)) egy szovjet gyártmányú 57 mm-es páncéltörő löveg volt, melyet a második világháború alatt használtak. Harckocsikba épített változata a ZiSZ–4 típusjelet viselte. Az első darabok gyártását a 92-es számú üzemben végezték, melyet Sztálinról neveztek el (Zavod imenyi Sztalina).

Fejlesztés[szerkesztés]

Az 1940-es év elején Vaszilij Gavrilovics Grabin tervezőirodája megbízást kapott a Tüzérségi Főigazgatóságtól egy páncéltörő löveg kifejlesztésére. A Főigazgatóság vezetője Kulik marsall és beosztottjai úgy vélték, hogy a téli háborúban a szovjetek által bevetett nehéz harckocsik felkeltették a németek érdeklődését és várhatóan hasonló típusokat fognak kifejleszteni. Az is lehetséges volt, hogy az osztályra hatással volt a német propaganda filmekben szereplő Nb.Fz. „szuperharckocsi”. Ennek a járműnek valójában sokkal vékonyabb páncélzata volt, mint amit elhitetni próbáltak. Ezáltal Grabin és csapata a Szovjetunió által fejlesztett KV–1 harckocsit és annak 40–75 mm-es páncélzatát vette alapul a fejlesztés alatt. A fejlesztők meglátása szerint az optimális űrméret az 57 mm lesz. Az 57 mm-es lövedék torkolati sebessége 90 mm-nyi hengerelt acéllemez átütéséhez elegendő kinetikus energiát adott a kilőtt lövedéknek, emellett viszont a löveg könnyű, mobilis és könnyen elrejthető maradt. A kalibernek azonban volt egy hátulütője: a Vörös Hadseregnél újnak számított, így a muníció gyártását a nulláról kellett kezdeniük.

A fejlesztés 1940 májusában vette kezdetét, a löveg szolgálatba helyezése pedig 1941 elején történt 57 mm-es 1941 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) jelöléssel. A gyártás 1941 június 1-jén kezdődött, de december 1-jén Nyikolaj Nyikolajevics Voronov és Leonyid Govorov marsallok leállíttatták a gyártást, mivel a ZiSZ–2 lövedékei keresztül hatoltak a németek harckocsijain anélkül, hogy komolyabb kárt okoztak volna bennük. Egyéb okok lehettek még az ágyúk magas gyártási költsége és a lövedékek gyártási nehézségei. Ez idő alatt 371 darabot gyártottak a típusból.

A gyártósorokat ezután a 76,2 mm-es ZiSZ–3 hadosztály-lövegek gyártására állították át, a szovjet páncéltörő tüzérek pedig az olcsóbb 45 mm-es lövegekből kaptak. Néhány páncéltörőszázad kapott a ZiSZ–3 ágyúkból, melyek képesek voltak bármilyen német páncélozott harcjárművek kilőni, egészen az 1942-es évig.

A Tigris és Párduc harckocsik megjelenésével a németek javára billent a mérleg nyelve. Az 1942-es mintájú 45 mm-es lövegek csak a Párduc harckocsik oldalpáncélzatát tudták átlőni, míg a ZiSZ–3-asok csak az oldalpáncélzatot és az ágyúbölcsőt sebezhették. A Tigris ellen a ZiSZ–3 csak oldalról, kis távolságból (300 méterig) volt hatékony, a 45 mm-esek pedig szinte mit sem értek. Egy sokkal erősebb lövegre volt szükség, majd 1943 június 15-én a ZiSZ–2 ismét hadrendbe lépett 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő löveg megnevezéssel. 1945-ig 9645 darabot gyártottak belőle.

Leírás[szerkesztés]

A ZiSZ–2 zárszerkezete.

A löveg fél-automata, függőlegesen mozgó lövegzárral. Tüzeléskor a lövegzár automatikusan nyit és zár, a kezelőnek csak az új lövedéket kell a závárzatba helyeznie. Ezen képességei miatt a tűzgyorsaság elérheti a percenkénti 25 lövést is. Lövegtalpszárai szétterpeszthetőek, ellátták lövegpajzzsal, melyet a ZiSZ–3-nál is alkalmaztak. Felfüggesztése tekercsrugós, melynek köszönhetően vontatási sebessége közúton 50 km/h, földúton 30 km/h, terepen 10 km/h. Az ágyúhoz lövegmozdony is kapcsolható és hatlovas fogattal is vontatható. Az irányzáshoz PP1–2 panorámairányzékot használtak.

Szolgálat[szerkesztés]

1943-as mintájú ZiSZ–2 a Poznań-i Citadellában, Lengyelország.

A ZiSZ–2 ágyúkat a gyalogos egységek páncéltörő tüzérségi szakaszaiban és a főparancsnokság tartalékos egységeinek páncéltörő tüzérségi egységeiben vetették be, legnagyobb számban páncéltörő tüzérezredekben.

Önjáró löveg[szerkesztés]

A ZiSZ–2-t néhány járműbe is beépítették. 1941-ben nagyjából száz darabot Komszomolec páncélozott vontatókra szereltek, így létrehozva a ZiSZ–30 jelű páncélvadász járművet.

A ZiSZ–2-t legalább három különféle prototípusba is beépítették, melyek a SZU–75 rohamlövegen alapultak (SZU–74, SZU–76D, SZU–57B). Egyiket sem fogadták el sorozatgyártásra.

A ZiSZ–2-nek létezett harckocsiágyú változata is, a ZiSZ–4. 1941-ben, a T–34 harckocsik páncéltörő képességének javítása érdekében a Morozov-tervezőiroda tagjai próbaképpen felszereltek egyet a ZiSZ–4 löveggel. Az így létrejött T–34–57 harckocsikból csak keveset gyártottak, majd használtak páncélvadászként. 1943-ban az ötlet ismét előtérbe került, mikor a németek bevetették a nehezen páncélozott Párduc és Tigris harckocsijaikat. Ismét csak kis mennyiség készült, melyeket egy valamelyest javított változattal, a ZiSZ–4M-mel szereltek fel. Habár a nagy csőtorkolati sebességű löveg páncélátütő képessége jobb volt, mint az F–34 lövegé, kis tömegű lövedéke elégtelen volt megfelelő repesz-romboló lövedék használatára. A megfelelő megoldás az új torony tervezése volt, amely befogadhat egy 85 mm-es harckocsiágyút; az új típust a T–34–85 névvel látták el.

A ZiSZ–2 egy modernizált változatát használták az ASZU–57-es járműben, amely egy háború utáni ejtőernyős önjáró páncéltörő löveg volt.

Háború utáni alkalmazás[szerkesztés]

A harckocsik páncélzatának gyors fejlődése miatt a ZiSZ–2 hamar elveszítette jelentőségét. Az 1950-es évek közepére a szovjet hadseregben a ZiSZ–2 lövegeket a sokkal erősebb 100 mm-es ágyúk váltották fel. Habár kis súlya és mérete miatt a szovjet ejtőernyős csapatoknál sokkal tovább hadrendben maradt. A rakétafegyverek gyors fejlődése vetett végleg véget a ZiSZ–2 pályafutásának. Az összes megmaradt ZiSZ–2 ma már háborús emlékmű vagy múzeumi kiállítási tárgy.

Lőszer[szerkesztés]

Elérhető lőszertípusok
Típus Modell Súly Töltetsúly, g
Páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 990 m/s-ig)
Robbanó páncéltörő lövedék (APHE) BR–271K 3,16 kg 18
APCBC BR–271 3,16 kg 14
APCBC (javított páncélátütő képesség) BR–271M 2,80 kg 13
Tömör páncéltörő lövedék (AP) BR–271SP 3,16 kg nincs
Kompozit páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 1250 m/s-ig)
Acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR) BR–271P 1,79 kg nincs
Acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR) BR–271N 2,4 kg N/A
Egyéb lövedékek (csőtorkolati sebesség 700 m/s-ig)
Repesz O–271U (O–271G) 3,75 kg 204 vagy 220
Kartács Sc–271 3,66 kg nincs
Páncélátütés
BR–271K robbanó páncéltörő lövedék (APHE)
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 91 112
300 84 103
500 76 94
1000 60 74
1500 46 57
2000 35 44
BR–271 acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 93 114
300 89 109
500 84 103
1000 74 91
1500 64 79
2000 56 69
BR–271P acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)
Távolság, m 60°-os becsapódási szög, mm 90°-os becsapódási szög, mm
100 155 190
300 137 168
500 120 147
1000 83 101
Ezek az adatok szovjet páncélátütő mérésekből származnak (átütési valószínűség 75%). Nem közvetlenül összehasonlítandók hasonló típusú nyugati adatokkal.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]