Zétényi Zsolt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 25., 07:02-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)
Zétényi Zsolt
Született1941augusztus 9. (82 éves)
Veszprém
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaReitinger Valéria (1946–2003)
Foglalkozásajogász
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1990. május 2. – 1994. június 27.)

A Wikimédia Commons tartalmaz Zétényi Zsolt témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Zétényi Zsolt dr. (Veszprém, 1941. augusztus 9. –) magyar jogász, a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja. A nevéhez fűződő, 1991. november 4-én elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvény, a „lex Zétényi” (Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat) az önkényuralom által nem üldözött szándékos emberölés, halált okozó súlyos testi sértés és hazaárulás büntethetőségét tette volna lehetővé.[1] A Ságvári Endre meggyilkolásának vádjával 1959-ben elítélt és kivégzett, majd 2006-ban felmentett Kristóf László ügyében a felülvizsgálati eljárásban az indítvány szerkesztője és a család képviselője, [2] valamint a háborús bűnökkel vádolt és nem jogerősen felmentett Képíró Sándor védőügyvédje.[3][4]

Élete

1941. augusztus 9-én született Veszprémben. Édesanyja református tanítónő, édesapja törvényszéki bíró volt. Apai családja után katolikus vallású. Rákospalotán tett érettségi vizsgát 1959-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán diplomát szerzett 1964-ben. 1967-1968 között a Legfelsőbb Bíróság tanácsjegyzője. 1968-ban letette bírói-ügyészi szakvizsgáját, 1968-1969 között az Országos Kriminalisztikai Intézet tudományos munkatársa, ezután évtizedekig jogtanácsos, majd 1994-től gyakorló ügyvéd. 1986-tól 2013- ban volt megszűnéséig a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság (1989-től Bajcsy-Zsilinszky Társaság) tagja, ügyvezető titkára, majd főtitkára. 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztalban képviseli a Bajcsy-Zsilinszky Társaságot az MSZMP-vel folytatott tárgyalásokon, [5] a kerekasztal és az állampárt megegyezésének aláírója 1989. szeptember 18-án. [6]

1990–94-ben országgyűlési képviselő (MDF), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke. [7] 1987–tól 1995-ig MDF-tag, 1993–94 között az Országos Elnökség tagja, 1992–től a Nemzeti Társaskör tagja, 1994–98 között elnöke, 1998-tól tiszteletbeli elnöke. 1997-től A Százak Tanácsa, 1994-től a Magyar Alkotók és Gondolkodók Szakértői Társaság és más egyesületek tagja, Egyszemélyes Nemzeti Jogvédő irodát tartott fenn 1994-től minden köztámogatás nélkül, az önkényuralom (sortüzek) halálos áldozatai védelmében, 2004-től a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, [8] és 2015-ben történt megszűnéséig a Magyar Konzervatív Alapítvány kuratóriumának elnöke, 2008-tól 2014- ig a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke. 2010-ben a Jobbik Magyarországért Mozgalom alkotmánybírónak jelölte, [9] a szavazáson 46 szavazatot kapott, így nem került megválasztásra. [10]

Művei

Könyvek

  • Mi a teendő a múlttal. Beszédek, cikkek, interjúk 1989-1994, 1994, Batthyány Lajos Alapítvány, Magyar Egyeztető Testület és mások. 544 p.
  • A Szentkorona-eszme mai értelme, Budapest, 1997, Püski, 299 p.
  • Magyarország Szent Koronája, Budapest, 2001, Kairosz, 230 p.
  • Milyen emlékmű álljon a Szabadság téren?, Budapest, 2006, Masszi
  • Több fényt! – Tanulmányok, gondolatok, beszédek 1995-2006, Budapest, 2007, TIMP
  • A történeti alkotmány – Magyarország ősi alkotmánya (2 kiadás: Budapest 2009, 2010) Magyarországért Kulturális Egyesület, 1407 p.
  • A Szent Korona vonzásában, Budapest, 2012, Kairosz (Magyarnak lenni)
  • A Képíró ügy, Budapest, 2013, Kairosz
  • Zétényi Zsolt: Ártatlanul, jeltelen sírban. A Kristóf-ügy. Budapest, 2015, Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány. 589 p. (Teljes címe „Ártatlanul, jeltelen sírban. A Kristóf-ügy. A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben, koholt vád alapján elítélt és kivégzett Kristóf László csendőr őrmester ügyének tényei s tanulságai. Jog- és rendvédelem történeti tanulmány és forráskiadvány.)
  • Zétényi Zsolt: Történeti alkotmányunk vívmányai és a 2011. évi alaptörvény. Budapest, 2015, Kairosz Kiadó. 216 p.
  • Zétényi Zsolt: "Göröngyös úton. . . "A Bajcsy-Zsilinszky Társaság történeten emlékeim és a források tükrében, Lakitelek, 2019, Antológia Kiadó, 360 p.

Tanulmányok

  • Magyarország Szent Koronája[11]
  • Gyökeres alkotmányreformra van szükség[12]
  • Magyarországon gyökeres alkotmányreform kell! [13]
  • A történeti alkotmány időszerűsége[14]
  • A történeti alkotmány időszerűsége[15]
  • Zétényi Zsolt: Néhány adalék az igazságtétel kérdéséhez[16]
  • Zétényi Zsolt: Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf László csendőr őrmester ügyének tényei és tanulságai.)[17]
  • Zétényi Zsolt: A Magyar Királyi Csendőrség és a csendőrök jogállása 1945- ben és azután. Egy elfelejtett szervezet és jelmondat: „Híven, becsülettel, vitézül![18]
  • Zétényi Zsolt: Alaptörvényre van szükség avagy az új alkotmány mítosza. [19]
  • Zétényi Zsolt: A Magyarországtól elszakított országrészek magyar nemzeti közösségeinek és egyéneinek jogállása 1920 és 2013 között. In. : Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében. Konferencia a trianoni diktátum 93. évfordulóján. kötetet szerkesztette: Varga Domokos György. 2013.
  • Zétényi Zsolt: Szent István a törvényhozó és törvénykező. In. : Szent István konferencia Székesfehérváron 2013. A Százak Tanácsa Konferenciája Székesfehérvár, 2013. október 1.)
  • Zétényi Zsolt: A Magyar Királyi Csendőrség és a csendőrök jogállása 1945-ben és azután. (Egy elfelejtett szervezet és jelmondat: „Híven, becsülettel, vitézül!”). Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XX. évf. (2011) 23. sz. 155-165. p. HU-ISSN 1216-6774

Második kiadása:

  • Zétényi Zsolt: A Magyar Királyi Csendőrség és a csendőrök jogállása 1945-ben és azután. (Egy elfelejtett szervezet és jelmondat: „Híven, becsülettel, vitézül!”). 297-328. p.  In Parádi József et al. (szerk.): Magyar csendőrség-történeti tanulmányok. Budapest, 2015, Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség – Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság. 401 p. HU-ISBN 978 963 89 8288 9. /Magyar Rendvédelem-történeti tanulmányok, 1. / HU-ISSN 2415-9875
  • Zétényi Zsolt:A Magyarországtól elszakított országrészek magyar nemzeti közösségeinek és egyéneinek jogállása 1920 és 2013 között. In.: Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében. Konferencia a trianoni diktátum 93. évfordulóján. A konferencia főszervezője dr. Morvai Krisztina, a kötetet szerkesztette: Varga Domokos György. 2013
  • Zétényi Zsolt: A menekültügy néhány kérdése, figyelemmel a menekültjogra. Hitel 2015. december
  • Zétényi Zsolt: Katonai bíráskodás a Nagy Háborúban. In. : Trianoni Szemle Évkönyv 2016. 103-118. o.
  • Zétényi Zsolt: 1956 és a megtorlás fekete könyve. (Jobbágyi Gábor: 1956 és a megtorlás fekete könyve. 2016, Kairosz kiadó, 443 oldal.) In. : Magyar Szemle Új Folyam XXV. 11-12. szám. 2016. december. 100-107. o.
  • Zétényi Zsolt: A múlt bűneivel való szembenézés huszonöt éve. In. : Kapu XXIX. évf. 2016. 11-12. 34-47. o.
  • Zétényi Zsolt : A Magyar Királyi Csendőrség fegyverhasználati szabályai a Magyar Rendőrség jelenlegi fegyverhasználati szabályai tükrében. Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XXVII. évf. (2017) 53. sz. 161-181. p. HU-ISSN 1216-6774.
  • Zétényi Zsolt : Néhány őszinte szó az igazságtételről, Hitel 2017. XXX. évf. 12. sz. 36-65 p.
Történeti alkotmányunk esélyei etc. In. Hungaria Archiregnum : Szent Korona-eszme, Szent Korona-tan, Alaptörvény / Kocsis István-Molnár Tamás-PapGábor-Pecze Ferenc-Tóth Zoltán József-Vass Csaba-Zétényi Zsolt-Zlinszky János. ; Tanulmánykötet. szerk. Tóth Zoltán József]. 554 p. Két Hollós, Budapest, 2017.

Alapszerződések trianon árnyékában Trianoni Szemle 2017. január-július.

  • Alapszerződések trianon árnyékában II. Trianoni Szemle 2017. július-december.

Alapszerződések trianon árnyékában III. Trianoni Szemle 2018. január-június.


Zétényi Zsolt: Kristóf László in memoriam , In.: Parádi József–Szakály Sándor–Szigetvári Oszkár–Zétényi Zsolt: Nyomozati utasítások a magyar királyi csendőrség számára. Budapest, 2018. Szemere Bertalan Magyar Rendvédelmi Tudományos Társaság. HU-ISSN 2064-4728


Zétényi Zsolt: A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ügye Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), HU-ISSN 1216-6774 XXIX. évf. (2019) 57.sz

Zétényi Zsolt: Bajcsy-Zsilinszky Endre (életrajz) In.: Szózat antológia. Szózat Könyvkiadó. 2019. 19-31 p.

Zétényi Zsolt: A Szent Korona-tanról Magyarországon 2019 – ben. In.: Napút 2020. január-február. 287-295.p.


A Szent Korona-tanról Magyarországon 2019-ben. In.: Mi magunk.Magyar identitás,Magyar tradíció. Tanulmánykötet. Felkérés,szerkesztés:Szondi György, Toót Holló Tamás. Cédrus Művészeti Alapítvány.Budapest, 2020. 549-559 p.

Filmek

  • „Tölgyesi Ágnes: „Jövőnk koronája múltunkban született” A PPKE JÁK „Szentkorona-tan szeminárium” oktatóinak és hallgatóinak közreműködésével. Budapest, 2000
  • Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 (2004-2007)
  • Tölgyesi Ágnes: „Népből nemzetté”, Budapest, 2005
  • Ima Magyarországért (2006-2009)
  • Égi élő igazság (2008)
  • Mudry Péter: „Aranybulla – Alkotmány I-II. ” Budapest, 2009
  • Az igazság soha nem késő I-III. (2013) – a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatról

Kitüntetések

  • Márton Áron Emlékplakett (1988)
  • Magyar Szellemi Védegylet: „Rendületlenül” diploma, (2002)
  • Az ’56-os felkelők Rabparlamentje: Emléklap (2002. október 23.)
  • Külhoni és Magyarországi Emlékbizottságok 1956-os Díszérme (2006. október 23.)
  • MKCSBK Vezetőségi Tanácsa: A Magyar Királyi Csendőrség Aranykoszorúval Ékesített Érdemkeresztje (2006. szeptember 29.)
  • Politikai Elítéltek Közössége Emlékplakett „Pro Patria 1945-1956 PEK”
  • Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság: Rendvédelem Történetért Érdemkereszt. (2006. szeptember 29.)
  • Az 1956-os Pesti Srác Alapítvány Kuratóriuma és a Corvin Közi Bajtársi Közösség Elnöksége: A Corvin-Közi Hősök Érdemrendje Babérkoszorúval (2006. december 8.)
  • Nemzeti Jogvédő Szolgálat: A Magyar Nemzet Lelkiismerete emléklap (2009. június 16.)
  • A Vitézi Rend: A Vitézi Rend Arany Nemzetvédelmi Keresztje Vitézi Ékítménnyel (2011. szeptember 17.)
  • A Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli tagja 2011[20]
  • Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség Országos Elnöksége: 1956-os Jubileumi Érdemrend (Veszprém, 2011. október 23.)
  • Aranyoklevél 2014 október 14. Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusa
  • Bethlen Gábor-díj (2014)[21]
  • Csendőr emlékérem 2015. február 13. adományozó: Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség
  • A 2015. év Szellemi Honvédője emlékplakett. 2015. november 13. CÖF-CÖKA kuratóriuma[22]
  • Magyar Örökség díj (2016. szeptember 17.)[23]
  • Hűséggel a Hazához Érdemkereszt (Veszprém, 2016. december 2.) Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet
  • Magyar Érdemrend Tiszti keresztje polgári tagozat (2017. március 15. , a Történeti Alkotmány, valamint az ártatlanul meghurcoltak érdekében végzett kitartó és megalkuvásmentes munkája elismeréseként)
  • Rendvédelem-történetért Érdemrend (2018. november 8.) Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság

Jegyzetek

  1. Kende Péter: Igazságtétel
  2. Felmentették a Ságvári megölése miatt kivégzett csendőrt. Index, 2006. március 6. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  3. Az eljárás megszüntetését kérte Képíró Sándor ügyvédje. hvg.hu, 2011. június 30. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  4. Miklósi Gábor: Felmentették Képíró Sándort. Index, 2011. július 18. (Hozzáférés: 2011. július 18.)
  5. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése, 1989. május 24.. (Hozzáférés: 2012. május 23.)[halott link]
  6. Források Ripp Zoltán: A rendszerváltás Magyarországon című tanulmányához. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  7. Dr. Zétényi Zsolt. parlament.hu. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  8. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Szervezete. nja.hu, 2007. február 21. [2012. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  9. Zétényi Zsolt a Jobbik jelöltje, a párt számára elfogadhatatlan Stumpf István jelölése. Barikád, 2010. július 16. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  10. Alkotmánybíró lett Stumpf István és Bihari Mihály - közreadjuk az alkotmánybírók bizottsági meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet, 2010. július 24. [2011. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 23.)
  11. in.: A Szent Korona–eszme időszerűsége, 2004
  12. In.:Magyar Nemzetstratégia, 2008
  13. In.:Magyar Nemzetstratégia 2. kötet, 2009
  14. In.:Történelmi tradíciók és az új Alkotmány, 2011
  15. In.: Húsz éve szabadon Közép-Európában, 2011
  16. Valóság, XLII. évf. (1999) 11. sz.
  17. Valóság, XLIX. évf. (2006) 12. sz.
  18. ”Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordisnis) XX. évf. (2011) 24. sz. 154-165. p.
  19. Valóság, LIV. évf. (2011) 4. sz.
  20. Vitézzéavatás - '11.09.17.. harcter.hu. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 19.)
  21. M E G H Í V Ó a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségére. 2014. november 16.. Bethlen Gábor Alapítvány. (Hozzáférés: 2014. november 18.)
  22. Kövér László és a CÖF máris kitüntette az év szellemi honvédőit. Magyar Jeti Zrt. (444.hu). (Hozzáférés: 2015. november 25.)
  23. MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGEK 2016. szeptember 17. (szombat) 11.00 – 13.00 h. Magyar Örökség és Európa Egyesület. (Hozzáférés: 2016. szeptember 18.)