Zárt közigazgatási egység
A zárt közigazatási egységek (oroszul: закрытое административно-территориальное образование, ЗАТО, orosz rövidítéssel ZATO, gyakori alternatív elnevezéssel zárt városok) olyan közvetlen szövetségi irányítás alatt álló területek Oroszországban, ahova senki nem léphet be külön engedély nélkül, és az oda- illetve elköltözés is korlátozott.
A 2010. évi népszámláláskor 42 ilyen közigazgatási egység volt Oroszországban, közülük 22 város, 17 városi jellegű település, kettő falusi település (korábban ezek is városi jellegűek voltak), míg a Murmanszki területen található Alekszandrovszk három egymáshoz közeli városból áll. A 42 területen együttesen több mint 1,25 millió fő él, ez Oroszország népességének mintegy 0,9%-a.
A zárt városokban olyan nemzetbiztonsági és stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű tevékenységek folynak, melyeket részben titokban kívánják tartani. Ilyen tevékenységek elsősorban a hadiipar, az atomenergia-ipar és az űrkutatás, és ide tartoznak a haditengerészet jelentősebb bázisai.
E területek a szovjet időszakban annyira titkosnak számítottak, hogy nagy részüknek neve sem volt, csak számokkal jelölték őket (Zarecsnij például a Penza-19 nevet viselte), a térképeken természetesen nem tüntették fel őket. Akkor egyes nagyvárosok is zártak voltak, így Gorkij (ma: Nyizsnyij Novgorod), Vlagyivosztok vagy Izsevszk.
A zárt városok listája [szerkesztés]
A 2010. évi népszámlálás adatai szerint az alábbi zárt közigazgatási egységek találhatók Oroszországban.
| Magyar név | Orosz név | Jogállás | Népesség | Régió |
|---|---|---|---|---|
| Alekszandrovszk | Александровск | zárt közigazgatási egység |
42 789
|
Murmanszki terület |
| Bolsoj Kameny | Большой Камень | város és környéke |
40 535
|
Tengermelléki határterület |
| Fokino | Фокино | város és környéke |
32 164
|
Tengermelléki határterület |
| Gornij | Горный | városi jellegű település |
12 341
|
Bajkálontúli határterület |
| Komarovszkij | Комаровский | városi jellegű település |
8 064
|
Orenburgi terület |
| Krasznoznamenszk | Краснознаменск | város |
36 103
|
Moszkvai terület |
| Lesznoj | Лесной | város és környéke |
52 476
|
Szverdlovszki terület |
| Lokomotyivnij | Локомотивный | városi jellegű település |
8 498
|
Cseljabinszki terület |
| Mezsgorje | Межгорье | város |
17 352
|
Baskíria |
| Mihajlovszkij | Михайловский | település |
2 328
|
Szaratovi terület |
| Mirnij | Мирный | város |
30 280
|
Arhangelszki terület |
| Mologyozsnij | Молодёжный | városi jellegű település |
2 920
|
Moszkvai terület |
| Novouralszk | Новоуральск | város és környéke |
88 308
|
Szverdlovszki terület |
| Osztrovnoj | Островной | város és környéke |
2 222
|
Murmanszki terület |
| Ozjornij | Озёрный | városi jellegű település |
10 882
|
Tveri terület |
| Ozjorszk | Озёрск | város és környéke |
93 044
|
Cseljabinszki terület |
| Pervomajszkij | Первомайский | városi jellegű település |
6 147
|
Kirovi terület |
| Raduzsnij | Радужный | város |
18 211
|
Vlagyimiri terület |
| Sihani | Шиханы | város |
6 067
|
Szaratovi terület |
| Szarov | Саров | város |
92 047
|
Nyizsnyij Novgorod-i terület |
| Szeveromorszk | Североморск | város és környéke |
67 331
|
Murmanszki terület |
| Szeverszk | Северск | város és környéke |
115 331
|
Tomszki terület |
| Szibirszkij | Сибирский | városi jellegű település |
11 306
|
Altaji határterület |
| Sznyezsinszk | Снежинск | város és környéke |
49 186
|
Cseljabinszki terület |
| Szolnyecsnij | Солнечный | városi jellegű település |
2 242
|
Tveri terület |
| Szolnyecsnij | Солнечный рп | városi jellegű település |
10 384
|
Krasznojarszki határterület |
| Szvetlij | Светлый | városi jellegű település |
12 493
|
Szaratovi terület |
| Szvobodnij | Свободный | városi jellegű település |
8 198
|
Szverdlovszki terület |
| Trjohgornij | Трёхгорный | város |
33 670
|
Cseljabinszki terület |
| Uglegorszk | Углегорск | városi jellegű település |
5 892
|
Amuri terület |
| Uralszkij | Уральский | városi jellegű település |
2 444
|
Szverdlovszki terület |
| Vigyajevo | Видяево | település |
5 771
|
Murmanszki terület |
| Viljucsinszk | Вилючинск | város |
22 905
|
Kamcsatkai határterület |
| Vlasziha | Власиха | városi jellegű település |
26 359
|
Moszkvai terület |
| Voszhod | Восход | városi jellegű település |
2 007
|
Moszkvai terület |
| Zaozjorszk | Заозёрск | város |
11 199
|
Murmanszki terület |
| Zarecsnij | Заречный | város |
63 601
|
Penzai terület |
| Zelenogorszk | Зеленогорск | város |
66 056
|
Krasznojarszki határterület |
| Znamenszk | Знаменск | város |
29 401
|
Asztraháni terület |
| Zvjozdnij | Звёздный | városi jellegű település |
9 151
|
Permi határterület |
| Zvjozdnij gorodok | Звёздный городок | városi jellegű település |
6 332
|
Moszkvai terület |
| Zseleznogorszk | Железногорск | város és környéke |
93 841
|
Krasznojarszki határterület |

