Ugrás a tartalomhoz

Tapody Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Akela (vitalap | szerkesztései) 2020. szeptember 30., 15:57-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Második világháborús magyar katonák kategória eltávolítva; A Magyar Királyság katonái a második világháborúban kategória hozzáadva (a HotCattel))

Tapody Lajos (Szank, 1901. augusztus 17. – 1984) főtörzsőrmester, a magyar hadsereg tagjaként a második világháborúban a Don melletti harcokban vett részt. A Magyar Vitézségi Érem birtokosa.

Szakmai életrajz

Korai éveiről nincs információ. A második világháborúban a 2. magyar hadseregben harcolt. 1942 decemberében vezényelték a Donhoz, itt a soproni 7. önálló huszárszázad szakaszparancsnokaként irányította az egységet. Az egység feladatai főként felderítések és járőr feladatok voltak.

Nem sokkal megérkezését követően – december 10-én – felterjesztették a Magyar Vitézségi Érem arany fokozatára.

1943 januárjában a szovjetek offenzívába kezdtek. Tapody egységével komoly összecsapásokban vett részt BoldirjovkaJablocsnojeRepjevkaKurszkaja települések körüli harcokban.[j 1] Érdemeket szerzett a túlerőben lévő ellenséges gyalogsággal és harckocsikkal szembeni harcokban. A harcok során megmentette egyik alárendeltje életét. Ez utóbbi cselekedetéért és az ellenség előtt tanúsított kimagaslóan vitéz magatartásának elismeréseként részesült a Magyar Arany Vitézségi Éremben.

Később szovjet hadifogságban volt (1945 májusától - 1947 júliusáig). Szabadulását követően a civil életben helyezkedett el.

A Kecskeméti Köztemető S parcellájának XVII. sorában a 7. számon található sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2009-ben a Nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[j 2][1]

Kitüntetései

Jegyzetek

  1. Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, Nemzeti sírkert, Bács-Kiskun megye. [2012. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 15.)
  1. A harcok 1943. január 12–25. között folytak
  2. dr. Szentváry-Lukács János kutatómunkájának eredményeként.

Források