Szent Senute
| Szent Senute | |
 | |
| szerzetes, apát | |
| Születése | |
| 348 Egyiptom | |
| Halála | |
| 466. július 14. (118 évesen) Szohág | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Kopt ortodox egyház |
| Tisztelik | Antikhalkédóni egyházak |
| Ünnepnapja | július 1.[1] Antikhalkédóni egyházak |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Senute témájú médiaállományokat. | |
Atripéi Szent Senute, Senuda vagy Snudi (latinul: Sinuthius, Sannitius, koptul Ⲁⲃⲃⲁ Ϣⲉⲛⲟⲩϯ), (348 – 466. július 14.) kopt szerzetes, apát, ő volt Szent Pakhomiosz után az egyiptomi szerzetesség leghatékonyabb szervezője.[1][2]
Élete
Akhim faluban született keresztény földműves családban.[2] Édesanyja már korán elvezette a Fehér-monostorba, ahol Pgol nevű nagybátyja volt az elöljáró.[1][2] Senute az ő kemény vezetésével nevelkedett, s határozta el magát a monasztikus életre.[2] Kenyeret, borsót, füveket evett, vizet ivott.[2] A közösségben élt és imádkozott, de időnként egy öszvérrel, és egy bot segítségével nekivágott a sivatagnak, hogy egy időt a magányos imának szenteljen.[2]
385 körül nagybátyja utódja lett.[1][2] Heves természete miatt tanítványa és életrajzírója, Bésa Mózeshez hasonlította őt.[2] (Az efezusi zsinaton, ahová 431-ben el kellett kísérnie Alexandriai Szent Cirill metropolitát,[1] haragjában egyszer Nesztorioszhoz vágott egy keze ügyébe eső könyvtartót.[3]) Mint elöljáró, levelezett magával a császárral is.[4] Nem sokkal a khalkédóni zsinat után hunyt el.[4] Bésa szerint 118 éves volt ekkor.[2] A Keleti egyház szentként tiszteli, nyugaton viszont – olykor embertelen szigora miatt – nem szerepel a kalendáriumokban.[4]
Művei
Senute irodalmi téren is alkotott, s ezzel a kopt nyelv klasszikusa lett.[4] Tudott görögül, ismerte a mitológiát és a filozófiát is.[4] Beszédeket, tanulmányokat és törvényeket írt monostorának.[4] Néhány levele, szentbeszéde és apokalipszise is ismert – részben szír, etióp és arab nyelvű fordításban.[1][4][5] E művek hitelességét nem mindig könnyű megállapítani.[5] Művei kolostorában maradtak fenn,[1] de teljes kiadásuk még nem történt meg.[6]
Élet a Fehér-monostorban
A Fehér-monostorban kezdetben Pakhomiosz Regulája szerint éltek.[4] Senute nagybátyja, Pgol, ehhez számos szigorú előírást csatolt.[4] Maga Senute, némely tekintetben enyhített bizonyos szabályokat.[4] Ő vezette be a hűség ígéretét mint Istennel kötött szövetséget.[4] Ez a megvallás (professio) nyiltvánosan, a templomban hangzott el, s írott dokumentumát megőrizték.[4] Senute másik újítása a remete- és a közösségi élet összekapcsolása volt.[4] A monakhosz eszerint bizonyos időre elvonulhatott a sivatagba, de évenként négyszer meg kellett jelennie a közösségben, nehogy teljesen elszokjék tőle.[4] Ez a gyakorlat szokásba jött Nitriában és Szkétiszben, de nem terjedt át Thébára.[4]
Senute megsokszorozta az imát.[4] Minden monakhosznak kellett tudnia olvasni, ahogy a munka is kötelező volt mindenki számára.[4] Nagy számban készültek kéziratok.[4] A napi egyszeri étkezés kenyérből, főzelékből, datolyából, füvekből és vízből állt – tilos volt a sajt, a hal és a tojás.[4] (A húson kívül.) A hibákért rendkívül szigorú vezeklést, botozást, börtönt rótt ki az apát.[4] (Jellemző például, hogy Senute egy gabonaszem eltulajdonítását is a Regula megszegésének minősíti.[7]) E rendszabályok ellenére a hagyomány szerint Senute 2200 férfi és 1800 női szerzetest irányított.[4]
A Fehér-monostor mai is látható falai hatalmas erődítményre emlékeztetnek.[4] Senute gyakran fogadott be ide háború idején menekülteket,[1] nyújtott védelmet szökevényeknek.[4] Lenyűgözőek a templom falai, és a rajtuk épen maradt freskók.[4] Az életrajz úgy tartja, hogy a templomot Senute – az egyiptomi hagyomány szellemében – Isten dicsőségére és saját maga halhatatlanságára építtette.[4]
Korabeli életrajza magyarul
- Apa Senuti életrajza, ford. Egedi Barbara, Hasznos Andrea, Luft Ulrich, In: Istenek, szentek, démonok Egyiptomban – Hellénisztikus és császárkori vallástörténeti szövegek, Szerk. Bugár István – Luft Ulrich, Kairosz Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963 9484 76 8, 279–325. o.
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h Katolikus Lexikon, Shenuda szócikk (ld. alul)
- ↑ a b c d e f g h i Puskely, i. m., 916. o.
- ↑ Puskely, i. m., 916–917. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y Puskely, i. m., 917. o.
- ↑ a b Altaner, i. m., 152. o.
- ↑ Legalábbis Puskely 1995-ös könyvének kiadásáig.
- ↑ Puskely, i. m., 701. o.
Források
- Altaner Bertold: Ókeresztény irodalomtörténet (Patrologia), Szent István Társulat, Budapest, 1947, 152. o.
- Puskely Mária: Keresztény szerzetesség: Történelmi kalauz, II. kötet L–ZS. Budapest: Bencés Kiadó. 1995. ISBN 963 7819 62 2 916–917. o.
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.
Külső hivatkozások
- St. Shenute (angol nyelven). Catholic Online. (Hozzáférés: 2014. február 27.)
- Shenoute (angol nyelven). Yale Egyptological Institute in Egypt. [2014. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 27.)
- 1. The Departure of St. Shenouda (Shenoute), the Archimandrite. (angol nyelven). Coptic Orthodox Church Network. (Hozzáférés: 2014. február 27.)
- Shenouda the Archimandrite (angol nyelven). Orthodox Wiki. (Hozzáférés: 2014. február 27.)
- Shenoute the Great (angol nyelven). Patheos.com. (Hozzáférés: 2014. február 27.)