Szózat
A Szózat Vörösmarty Mihály megzenésített verse, a magyarok nemzeti éneke, amelyet ma is himnuszként adnak elő.
Tartalomjegyzék |
Keletkezése [szerkesztés]
Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét, amely az Auróra nevű almanachban jelent meg 1837-ben.[1] A költeményre Egressy Béni írt zenét 1843-ban, amikor annak megzenésítésére Bartay András, nemzeti színházi igazgató pályadíjat tűzött ki. A mű ősbemutatójára 1843. május 10-én került sor a Nemzeti Színházban. A Szózatot második himnuszunknak is nevezik. Sokáig vita tárgya volt, hogy a Himnusz vagy a Szózat legyen a nemzeti himnuszunk. 1843-ban a Pesti Hírlap a költeményt „a nemzet béke s hadi dalának” nevezte.
Vörösmarty alkotásának címe megadja a beszédhelyzetet, egy szónok (a költő) beszédet, szónoklatot intéz a magyar néphez. Vörösmarty Szózata hasonló gondolatokat vet fel, mint Kölcsey Ferenc versei, sőt, mintha az ő gondolatmeneteit folytatná, de hangvétele merőben más: míg a Himnusz egy ima, a Szózat sokkal inkább szónoklatnak hat, az elbeszélő szónoki szerepben beszél és a hallgatót/olvasót szólítja meg; valamint a Himnuszban az ima szinte könyörgéssé válik az utolsó versszakban, a Szózat sokkal lelkesítőbb, sokkal határozottabb, hazaszeretetre és hűségre ösztönzőbb. De számol a Himnusz aggodalmaival, s lehetőségnek látja a nemzethalált is: „Vagy jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű halál”. Ugyanakkor lehetségesnek látja a jobb kor eljövetelét is „még jőni fog egy jobb kor". Figyelembe veszi a Huszt figyelmeztetését is: „messze jövendővel” veti össze a jelent. A költeményben a múlttal három, a jövővel hat versszak foglalkozik.
Angolra Watson Kirkconnell kanadai író, akadémikus fordította le.
Vörösmarty Mihály:
Szózat
- Hazádnak rendületlenűl
- Légy híve, oh magyar-.
- Bölcsőd az s majdan sírod is,
- Mely ápol s eltakar.
- A nagy világon e kívűl
- Nincsen számodra hely;
- Áldjon vagy verjen sors keze:
- Itt élned, halnod kell.
- Ez a föld, melyen annyiszor
- Apáid vére folyt;
- Ez, melyhez minden szent nevet
- Egy ezredév csatolt.
- Itt küzdtenek honért hős
- Árpádnak hadai;
- Itt törtek össze rabigát
- Hunyadnak karjai.
- Szabadság! Itten hordozák
- Véres zászlóidat,
- S elhulltanak legjobbjaink
- A hosszu harc alatt.
- És annyi balszerencse közt,
- Oly sok viszály után,
- Megfogyva bár, de törve nem,
- Él nemzet e hazán.
- S népek hazája, nagy világ!
- Hozzád bátran kiált:
- „Egy ezredévi szenvedés
- Kér éltet vagy halált!”
- Az nem lehet, hogy annyi szív
- Hiába onta vért,
- S keservben annyi hű kebel
- Szakadt meg a honért.
- Az nem lehet, hogy ész, erő
- És oly szent akarat
- Hiába sorvadozzanak
- Egy átoksúly alatt.
- Még jőni kell, még jőni fog
- Egy jobb kor, mely után
- Buzgó imádság epedez
- Százezrek ajakán.
- Vagy jőni fog, ha jőni kell,
- A nagyszerű halál,
- Hol a temetkezés fölött
- Egy ország vérben áll.
- S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
- Népek veszik körűl,
- S az ember millióinak
- Szemében gyászköny űl.
- Légy híve rendületlenűl
- Hazádnak, oh magyar:
- Ez éltetőd, s ha elbukál,
- Hantjával ez takar.
- A nagy világon e kívűl
- Nincsen számodra hely;
- Áldjon vagy verjen sors keze:
- Itt élned, halnod kell.
(1836)
