Szász Károly (irodalomtörténész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szász Károly
Szász Károly1.JPEG
Született 1865. november 11.
Szabadszállás
Elhunyt 1950. március 21. (84 évesen)
Nemzetisége magyar
Foglalkozása politikus,
irodalomtörténész,
író

Szász Károly (Szabadszállás, 1865. november 11.1950. március 21.) politikus, irodalomtörténész, író, a Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság tagja. Közoktatásügyi miniszteri tanácsos, utóbb országgyűlési képviselő, a képviselőház elnöke.

Szász Béla (1868–1938) jogász, költő és műfordító bátyja; Szász Károly (1905–1980) költő, könyvtáros apja.

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szász Károly református püspök, költő, műforditó és barátosi Bibó Antónia fia. Középiskolai tanulmányait a budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumban, a jogiakat pedig 1883–1887 között a budapesti egyetemen végezte. Egy szemesztert a strasbourgi egyetemen töltött, ekkor körutat tett több nyugat-európai országban. 1888-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett és belépett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a felsőoktatási osztályban működött, később az elnökségbe helyeztetett át és osztálytanácsos lett. 1903-tól 1906-ig az elnökség vezetője volt, azután az irodalmi- és tudományos osztály főnöke. 1910-től Tisza-párti országgyűlési képviselő, 1917–1918-ban a képviselőház elnöke, ő hirdette ki a köztársaságot.

Az Uránia című tudományos folyóiratnak fennállásától (1900) társszerkesztője, a Budapesti Közlönynek szerkesztője volt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bensőséges hang, az emberi értékek megbecsülése csendült ki költeményeiből. Családi életének gyászát, az özvegyen maradt férj lelki vívódásait megkapó lírai formákba öntötte. Verses regénye, A szabadfalvi pap leánya (1927) finom hangulattal átszőtt történet az erényeiben tántoríthatatlan nőről; Katinka, a pap leánya varázsos, és mégis húsból-vérből való egyéniség, a női ideál művészi megmintázása. Mint drámaíró, Szász Károly az irodalmi becsvágyú színműírás hagyományainak folytatója. Színdarabjaiban pontosan megfigyelt magyar alakok jelennek meg és eleven fordulatokkal szövik történetük szálait. (Kántorné.)

A magyar drámairodalmi törekvések megítélésében fontos helyet foglalnak el bírálatai. Könyvismertetéseit a nemzeti hagyományok tisztelete és bátor szókimondás jellemezte. Ady Endre egyik szélsőséges ellenfele volt, irodalmi értékelései közül Ady Endréről szóló tanulmánya országos feltűnést keltett.[1] Mint tanulmányíró legszívesebben a magyar dráma múltjával és a magyar színészet történetével foglalkozott. Ezekből a tanulmányaiból nőtt ki rendkívüli gonddal kidolgozott összefoglaló munkája: A magyar dráma története. Kortörténeti értékű visszaemlékezéseiben a vérbeli emlékíró fordulatos stílusával öntötte irodalmi formába följegyzéseit (Tisza István, Emlékezés a vörös uralomra, Emlékek, Színésznők).

Külföldi útjáról tárcákat írt a Fővárosi Lapokba és a Vasárnapi Ujságba; ezekben és más lapokban több költeménye jelent meg, a Budapesti Szemlébe néhány könyvbírálatot, a Vasárnapi Ujságba néhány életrajzot és színi bírálatot írt. Cikkei az Urániában (1900. Vörösmarty, 1903. Heine költeményeiből, 1906. Budapesti magyarság, 1907. Tolstoi Shakespeareről, 1907. A Nemzeti Színház, 1907-1908. Színházi levél c. számos bírálat a Nemzeti Színház előadásairól, és számos könyvismertetés.); a Magyar Nyelvben (1905-től apróbb nyelvészeti cikkek). A vallás- és közoktatásügyi miniszter által az 1900. évi párizsi világkiállítás alkalmából kiadott L'enseignement en Hongrie című monográfiába ő írta a felsőoktatásról szóló fejezetet; az 1908. évi londoni magyar kiállításra készült Education in Hungary című, szintén a miniszter által kiadott munkában pedig (mely magyarul is megjelent) a Magyar Nemzeti Múzeumra, a múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, valamint a tudományos, irodalmi és közművelődési ügyekre vonatkozó részeket írta. A Beöthy-Emlékkönyvbe hosszabb tanulmányt írt Toldy István mint drámaíró címmel (1908).

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A múzsa. Vígjáték egy felvonásban. Budapest, 1893. Nemzeti Színház: 1892. október 28.
  • Katolnai úr házasodik. Vígjáték három felvonásban. Nemzeti Színház: 1894. november 9.
  • Balogh hadnagy története. Elbeszélés. Budapest, 1899.
  • Kántorné. Színmű egy felvonásban. Budapest, 1904. Nemzeti Színház: 1907. február 22.
  • Versek. Budapest, 1908.
  • A szabadfalvi pap leánya. Verses regény. Budapest, 1927.
  • Képek és történetek. Novellák, rajzok. Budapest, 1928.
  • Ciprus. Versek. Budapest, 1936.

Kéziratban (?): A botrány című négyfelvonásos vígjátéka (az MTA a gróf Teleki-féle 100 arany pályadíjjal jutalmazta).

Tudományos munkák, memoárok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tisza István. Jellemrajz. Budapest, 1920.
  • Várszínházi emlékek. Budapest, 1921
  • Emlékezés a vörös uralomra. Budapest, 1922.
  • Emlékek. Budapest, 1925.
  • Színésznők. Budapest, 1926.
  • Magyar fa sorsa. Makkai Sándor püspök Ady-könyvének bírálata. Budapest, 1927.
  • A magyar dráma története. Budapest, 1939.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szász Károly (irodalomtörténész) témájú médiaállományokat.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. (Steiner–Télfy). Budapest: Hornyánszky. 1909.  Online hozzáférés
  • Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 8. kötet. (Irodalomtörténetírók és kritikusok c. alfejezet.) (1930–1941.) 
  • Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 8. kötet. (Hagyományőrző költők c. alfejezet.) (1930–1941.) 
  1. Benedek Elek erre írta Szász Károlyról: „Mindent elért, amit nagynevű ősök ivadéka elérhet (a legmagasabb székbe, a képviselőház elnöki székébe emelte Tisza István), igen, mindent elért, csak egyet nem ért el, azt, hogy Adyt – megértse. Erős a gyanúm, hogy nem is akarja megérteni.”Benedek Elek: A püspök, meg a püspökfi, avagy: A magyar fa sorsa (Előszó), 1927. (Hozzáférés: 2011. április 25.)