Hidasgyík
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg)
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Sphenodon punctatus (Gray, 1842) | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hidasgyík témájú médiaállományokat és Hidasgyík témájú kategóriát. |
A hidasgyík vagy tuatara (Sphenodon punctatus) a hüllők osztályába, a felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) rendjébe és a hidasgyíkfélék (Sphenodontidae) családjába tartozó, Új-Zélandon őshonos faj. Maori nyelven a neve tuatara.
A Cook-szoros egyik szigetén (North Brother Island) egy másik hidasgyíkfaj, Brother-szigeti hidasgyík (Sphenodon guntheri) él. Egy harmadik faj, a Sphenodon diversum csak kövületekből ismert. Mindössze ez a két élő hidasgyíkfaj képviseli a hüllők négy rendje közül az egyiket a mai élővilágban.
Elterjedése
[szerkesztés]Új-Zéland északi partjainál, valamint a Cook-szoros szigetein honos. Jelenleg 32 apró védett szigeten élnek. Wellingtonban 2005-ben létesítették a 250 hektáros Karori-rezervátumot az őshonos madarak, rovarok és egyéb állatok védelmezésére és tenyésztésére.
2016 januárjában a Chester Zoo bejelentette, hogy őshazáján, Új-Zélandon kívül először sikerült fogságban szaporítani a tuatarát.[1]
Megjelenése
[szerkesztés]Az idős hímek teste a 75 cm hosszúságot is elérheti, de átlagos testhossza nem haladja meg a fél métert. Pikkelyekből álló taraj van a háti oldalon. Szabadon álló hasi bordái is vannak, amelyek nem érintkeznek a gerincoszloppal. Ez a dinoszauruszokra jellemző sajátosság. Megfigyelések szerint 35 év körül élnek a vadonban, de sokkal tovább, akár több mint 100 évet is fogságban.
Érdekessége a „fejtetői szem” (a tobozszem), amely a feje tetején helyezkedik el, félúton a két igazi szem között.
Amikor a fiatal tuatara kikel, furcsa „csőrt” visel az orra hegyén (ezzel vágja fel a pergamenszerű tojáshéjat), és a feje búbján világosan látható a tobozszem. Fedetlen folt ez, amit virágszirmokhoz hasonlóan pikkelyek vesznek körül sugarasan. A pikkelyek fokozatosan benövik ezt a szemet, és mire az állat felnő, a folt már nem látható. Sok kísérlettel próbálták megállapítani, hogy használja-e valamire a tuatara ezt a szemet (különféle hullámhosszúságú elektromágneses sugarakat bocsátottak rá, köztük hősugárzást is), de a „szem” funkciója azóta is rejtély a kutatók számára.[2]
Rendszertani helye
[szerkesztés]
1. Hidasgyíkok
2. Gyíkok
3. Kígyók
4. Krokodilok
5. Madarak
Jól látható, hogy a "gyíkok" polifiletikus csoport. Az ágak hossza az ábrán nem arányos a elágazások idejével, csak azok sorrendjét szemlélteti.
Életmódja
[szerkesztés]A felnőtt állat szárazföldi és éjjeli életmódot folytat, bár gyakran sütkérezik a napon, hogy felmelegítse a testét. A fiatal egyedek a fák és kövek alatt bújnak meg és nappal aktívak valószínűleg azért, mivel a felnőtt fajtársaik hajlamosak a kannibalizmusra. A hidasgyík más hüllőkhöz képest jóval hidegebb hőmérsékletet is képes elviselni, ugyanakkor téli álmot alszik.[4] Aktív marad még 5 °C-os hőmérsékleten is,[5] addig a 28 °C feletti hőmérséklet már végzetes a számára. A tuatara optimális testhőmérsékete 16-21 °C, ami a legalacsonyabb az összes ismert hüllő közül.[6] Testhőmérséklete más hüllőfajokéhoz képest alacsonyabb, egy nap során átlag 5,2–11,2 °C, míg általában a hüllők napi testhője 20 °C körül mozog.[7] Alacsonyabb testhője révén lassú az anyagcseréje.
Fészkelési időszakban a különböző viharmadárfélék egy szigeten osztoznak a tuatarával. A hüllők a madarak által vájt odúban találnak menedékre vagy pedig maguknak ásnak egy saját „lakosztályt”. A tengeri madarak ürüléke segít fenntartani a gerinctelen állatok populációit, amelyek a hidasgyík táplálékának jelentős részét teszik ki; ezek lehetnek bogarak, tücskök és pókok. Ugyanakkor ehet még békát, gyíkot, madártojást és -fiókákat.[8] Teljes sötétségben semmilyen táplálkozási kísérletet nem figyeltek meg.[9] A tengeri madarak tojásai és fiókái, mint szezonális táplálékforrások, jótékony zsírsavakat biztosítanak a hidasgyík számára.[10] Mind a hím, mind a nőstény territoriális, a betolakodóval szemben fenyegetően viselkednek, sőt meg is haraphatják. A harapása súlyos sérülést okozhat.[11] A hidasgyík harap, ha megközelítik és a lehetséges támadót nem engedi el egykönnyen.[12]
Források
[szerkesztés]- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az Independent cikke, 2016. január 31.
- ↑ Gerald Durrell: Vadászat felvevőgéppel, Táncsics Könyvkiadó, 1970
- ↑ Fry BG et al. 2005. "Early evolution of the venom system in lizards and snakes." Nature doi:10.1038/nature04328 (online 17 November 2005).
- ↑ Tuatara: Facts. Southland Museum, 2006. január 18. [2007. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 2.)
- ↑ New arrivals thrill staff at sanctuary. Otago Daily Times, 2009. március 24. (Hozzáférés: 2009. március 23.)
- ↑ Sphenodon punctatus. Animal Diversity Web. University of Michigan Museum of Zoology, 1999. (Hozzáférés: 2006. április 22.)
- ↑ (1998) „Metabolism of tuatara, Sphenodon punctatus”. Comparative Biochemistry and Physiology A 119 (2), 519–522. o. DOI:10.1016/S1095-6433(97)00459-5.
- ↑ (2019) „Tuatara and a new morphometric dataset for Rhynchocephalia: Comments on Herrera-Flores et al.”. Palaeontology 62 (2), 321–334. o. DOI:10.1111/pala.12402.
- ↑ (1988. november 2.) „Behaviour of young tuatara (Sphenodon punctatus) in total darkness”. Tuatara 30, 36–38. o.
- ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>címke; nincs megadva szöveg a(z)encyclonevű lábjegyzeteknek - ↑ Tuatara: Life History, Te Ara – the Encyclopedia of New Zealand
- ↑ Lutz 2005, p. 24.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Tuatara című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
