Sencsou-program

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2019. október 24., 11:21-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Külső hivatkozások, források)

A Sencsou-program (sencsou: isteni hajó) az első kínai emberes űrprogram. Ennek keretében Sencsou űrhajókkal végeztek emberes és emberek nélküli repüléseket. A Sencsou-programban indították az első kínai űrhajósokat a világűrbe, ezzel Kína lett a harmadik ország (a Szovjetunió/Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok után), amely önerőből juttatott embert a világűrbe.

Történet

1990-ben indult meg a 921-es Projekt, amelynek célja tíz éven belül önerőből embert küldeni a világűrbe. Az első Sencsou űrhajó repülése 1999 októberében 21 órát tartott. Ezután következett még három automatikus repülés 2001 januárjában, 2002 áprilisában és 2002 decemberében. Ezek már egy-egy hétig tartottak. 2003. október 15-én sikeresen startolt a Sencsou–5 az első kínai űrhajóssal, Jang Li-vej-jel a fedélezetén. A küldetés 21 órát tartott. A második emberi űrutazásra 2005 októberében már két űrhajóst küldtek fel.

Küldetések

(zárójelben a repülés éve)

Lásd még

Források

Commons:Category:Shenzhou program
A Wikimédia Commons tartalmaz Sencsou-program témájú médiaállományokat.