Richter-skála

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitudót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kT-ás, nagaszaki méretű) atombomba robbanásakor.

Az eljárás kidolgozója Charles Richter, eljárását 1935-ben tette közzé.

A rengés erősségét megfelelő korrekciókkal a szeizmográf által jelzett legnagyobb kitérésből és az epicentrumtól való távolságából határozzák meg. (Maga az érték a földrengés helyétől 100 km távolságban lévő Wood-Anderson típusú szeizmográf által mikrométerben mért legnagyobb kitérés tízes alapú logaritmusa.)

Ebből értelemszerűen következik: a skála felfelé nyitott, vagyis nincs formális maximuma, bár a földrengések hatásmechanizmusa és a Föld szilárd kérgének mechanikai jellemzői alapján gyakorlatilag 10 feletti értékek nem fordulnak elő. Másik fontos jellemzője, hogy két látszólag „hasonló” magnitúdójú érték például 5,4 és 6,4 között a kipattanó energiában kb. 32-szeres különbséget takar. Gyakorlati szempontból nagyon fontos, hogy a földrengések magnitúdója és előfordulási gyakorisága között jól leírható kapcsolat van (Gutenberg–Richter-összefüggés).

A Richter-skála a longitudinális és transzverzális hullámok különbségeit nem veszi figyelembe, és sok egyszerűsítő feltevést tartalmaz (nem veszi figyelembe a közeg inhomogenitását, az obszervatóriumok altalajának eltéréseit és a mérőműszerek különbözőségét sem).

Bevezetése óta a legnagyobb erősségű földrengés a Richter-skála szerint 9,5-es volt: 1960. május 22-én Chilében pattant ki.[1] A közelmúlt legerősebb földrengése 2004. december 26-án, a Szunda-árok északi része alatt, Szumátra közelében pattant ki, és 9,3-as erősségű volt.[2]

Fokozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

magnitúdó a rengés ereje a pusztítás mértéke a hasonló erejű rengések gyakorisága
<2,0 mikrorengés csak műszerekkel érzékelhető naponta 8 000
2,0‑2,9 rendkívül gyenge a legtöbb ember még nem érzékeli naponta 1 000
3,0‑3,9 nagyon gyenge általában érzékelhető, károkat még nem okoz évente 49 000
4,0‑4,9 gyenge a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek évente 6 200
5,0‑5,9 közepes a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek évente 800
6,0‑6,9 erős erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50‑80 km távolságban is évente 120
7,0‑7,9 igen erős súlyos károk: házak és hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja évente 18
8,0‑8,9 nagyon erős súlyos károk több száz kilométeres körzetben, többméteres lezökkenések, hegyomlások évente 1
9,0‑9,9 rendkívüli erejű rengés rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj átlagosan 20 évente fordul elő
≥10 globális katasztrófa a földkéreg kettéreped, a törésvonalak tovább húzódnak, hihetetlen pusztítás még nem történt

forrás:[3]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A USGS adatlapja az 1960-as chilei földrengésről [1]
  2. A National Geographic Magyarország cikke a 2004-es szumátrai földrengésről [2]
  3. USGS: FAQ - Measuring Earthquakes (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. május 20.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]