Rénium-heptafluorid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rénium-heptafluorid
IUPAC-név rénium-heptafluorid
Kémiai azonosítók
CAS-szám 17029-21-9
PubChem 123369
ChemSpider 26323924
SMILES
F[Re](F)(F)(F)(F)(F)F
InChI
1/7FH.Re/h7*1H;/q;;;;;;;+7/p-7/rF7Re/c1-8(2,3,4,5,6)7
InChIKey HFHBKXWKPQUYIA-UHFFFAOYSA-G
UNII H54U6B0W52
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet ReF7
Moláris tömeg 319,196 g/mol
Megjelenés Világossárga kristályos anyag
Sűrűség 4,3 g/cm3
Olvadáspont 48,3 °C
Forráspont 73,72 °C
Oldhatóság (vízben) reagál
Gőznyomás 13,41 kPa[1]
Kristályszerkezet
Kristályszerkezet triklin, aP16
Tércsoport P1 (No. 2)
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A rénium-heptafluorid (ReF7) sárga, alacsony olvadáspontú szilárd anyag, az egyetlen stabil fém-heptafluorid.[2] Torzult pentagonális bipiramis, a jód-heptafluoridhoz hasonló molekulákból áll, amit 1,5 K-en elvégzett neutrondiffrakciós vizsgálatokkal sikerült igazolni.[3] A szerkezet nem rideg, amit elektrondiffrakciós vizsgálatok erősítettek meg.[4]

Előállítása, reakciói és tulajdonságai[szerkesztés]

A rénium-heptafluorid előállítható elemeiből 400 °C-on:[5]

2 Re + 7 F2 → 2 ReF7

Előállítható továbbá rénium robbanásával kén-hexafluoridban.[6]

Bázisok hidrolizálják, ami perréniumsav és hidrogén-fluorid képződésével jár:[1]

ReF7 + 4H2O → HReO4 + 7HF

Fluoriddonorokkal, például CsF-dal a négyzetes antiprizmás szerkezetű ReF8 aniont képezi.[7] A fluoridakceptor antimon-pentafluoriddal (SbF5) ReF+6 iont képez.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d (1961. április 8.) „The vapour-pressures and other properties of ReF6 and ReF7” (angol nyelven). Journal of Inorganic and Nuclear Chemistry 20 (3), 189–197. o. DOI:10.1016/0022-1902(61)80267-4.  
  2. Chemistry of the Elements, 2., Butterworth-Heinemann (1997). ISBN 978-0-08-037941-8 
  3. (1994) „Crystal and Molecular Structures of Rhenium Heptafluoride”. Science 263 (5151), 1265–7. o. DOI:10.1126/science.263.5151.1265. PMID 17817431.  
  4. (1970) „Electron Diffraction Study of Rhenium Fluorides. II. Structure, Pseudorotation, and Anharmonic Coupling of Modes in ReF7”. The Journal of Chemical Physics 53 (6), 2235. o. DOI:10.1063/1.1674318.  
  5. a b Inorganic Chemistry. Boston: Academic Press (2001). ISBN 0-12-352651-5 
  6. (1969. április 8.) „On the synthesis of ReF7 and the existence of ReF2 and ReF3” (angol nyelven). Journal of Inorganic and Nuclear Chemistry 31 (8), 2391–2396. o. DOI:10.1016/0022-1902(69)80569-5.  
  7. (2000) „The structures of ReF8 and UF2−8”. Journal of Fluorine Chemistry 102, 69. o. DOI:10.1016/S0022-1139(99)00248-1.  

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Rhenium heptafluoride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.