Pál második levele Timótheoszhoz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Slemi (vitalap | szerkesztései) 2020. december 28., 11:22-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (keletkezése, vö. enwiki)
Szent Timóteus - miniatúra, Vatikáni Múzeum

Pál második levele Timótheoszhoz a Bibliában az Újszövetségben található három pasztorális levél egyike. Keletkezését 90. és 140. közé datálják[1].

A levél szerzője és célja

A bevezetőben a szerző Pálként, Jézus apostolaként mutatkozik be. Pál most fogoly bilincsbe verve. De töretlen lélekkel tűr a választottakért. Helyzetét úgy látja ha megtagadja Krisztust, akkor ő is megtagadja Pált, ha kitart, Krisztus is kitart mellette. A közösség választottjaiért mindent eltűr, és számításba veszi halálát is. Vérét hamarosan kiontják, de ő megküzdötte az igaz harcot, és megkapja a jutalmát - az igazság győzelmi koszorúját -, mint más is, aki örömmel várja az Úr eljövetelét. Pál szándéka Timótheosz hitének erősítése, példamutatás úgy, ahogy Jézus példabeszédében olvasható: a jópásztor életét adja juhaiért.

Timótheosznak adott tanácsok

Ez a levél abban különbözik Pál Timótheoszhoz írt első levelétől, hogy nem a közösség egyházrendjéről szól, hanem Timótheosz elbizonytalanodásának megakadályozásáról. Ezért nagy figyelmet fordít a szerző arra, hogy ne vegyen részt üres fecsegésekben. Oktalan viták veszekedéssé fajulhatnak. Kerülje az ifjúkor vágyait. Mivel gyermekkora óta ismeri a Szentírást, ez elegendő útmutatás az üdvösség eléréséhez, amelyben az üldöztetést is vállalni kell. Hirdesse az evangéliumot türelmesen.

Prófétai részek

A levél egyes részeiben Pál a jövőbe lát. Eljön az idő, amikor az emberek saját ízlésük szerint szereznek majd tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák, és nem az egészséges tanítást hallgatják szívesen. Az igazság helyett a meséket fogják elfogadni. Az utolsó időket tudomására hozza Timótheosznak: "Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek."

Források

Jegyzet

  1. JUST, Felix, S.J., Ph.D: The Deutero-Pauline Letters