Péter második levele

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Péter második levele az újszövetségi Szentírás - azon belül az egyetemes (katolikus) levelek gyűjteményének tagja.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keresztény elfogadásáról, kánoniságáról viszonylag késői, 34. századi tanúk állnak rendelkezésre. Szerzőjeként Péter apostolt tünteti fel, de stílusa emelkedettebb, mint Péter első leveléé. Erre az eltérésre nem elégséges magyarázat a más „titkár” személye. Valószínűleg pszeudoepigráf.

Hellenisztikus szókészletet használ, de műfaja írásba foglalt homília. Ezek mellett kölcsönhatásban áll kora irodalmi környezetével. Hamis feliratával magyarázható, hogy hivatkozik az első Péter-levélre, a szerző végrendelete.

Teológiája nem kiforrott szentháromságtant tanít. Jelentős szerepet játszik a hit kérdése. Továbbá a levében megfogalmazott eszkatológia eltávolodást mutat a közeli parúziától.[1] Tisztázni kívánja Péter és Pál viszonyát. A levél szerzője szerint az apostolfejedelmek lényegében egyetértenek. A szerző nem Pállal, hanem a Pálról alkotott képpel állítja szembe Péter alakját, akinek tanítása nemcsak egyenértékű Páléval, de tekintélye ősibb is.[2]

A mű címzettje ismeretlen, pogánykeresztény. Szintén bizonytalan a megírás helye: lehet Róma, Egyiptom vagy Szíria. A megírás időpontja 67előtt – vagy után, akár 125-ig.[1] A történeti kritika és a kánonkritika ezttekinti az Újszövetség legkésőbbi darabjának, "zárókövének".[2]

A levél szerkezete [2][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bevezetés (1,1-11)
  2. Péter végrendelkezése (1,12-15)
  3. A parúziába vetett hit alapja: Jézus színeváltozása (1,16-21)
  4. A "gúnyolódókra" váró ítélet (2,1-22)
  5. Emlékeztetés az eszkatológia apostoli tanítására (3,1-7)
  6. Az ítélet halasztása Isten irgalmának jele (3,8-9)
  7. Buzdítás éber várakozásra (3,10-13)
  8. Pál tanúságára való hivatkozás (3,14-16)
  9. Befejezés (3,17-18)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Benyik György: Az újszövetségi Szentírás keletkezés- és kutatástörténete. Introductio specialis. Második kötet. JATEPress, Szeged, 1996.
  2. ^ a b c Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez. Szent István Társulat,Budapest, 1994.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Benyik György: Az újszövetségi Szentírás keletkezés- és kutatástörténete. Introductio specialis. Második kötet. JATEPress, Szeged, 1996.
  • Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez. Szent István Társulat,Budapest, 1994.