Pavel Trofimovics Morozov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 91.118.236.88 (vitalap) 2021. március 3., 11:50-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Tapasztalat)
Pavel Trofimovics Morozov
Született1918. november 14.[1]
Gerasimovka
Elhunyt1932. szeptember 3. (13 évesen)[1]
Gerasimovka
Állampolgárságaszovjet
KitüntetéseiPioneers-heroes
Halál okakéselés
A Wikimédia Commons tartalmaz Pavel Trofimovics Morozov témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pavel Trofimovics Morozov (oroszul: Павел Трофимович Морозов; 1918. november 14.1932. szeptember 3.), ismert becenevén Pavlik Morozov, a szovjet propaganda által példaképül állított gyermek mártír. Tizenhárom éves kisfiúként állítólag feljelentette édesapját a hatóságoknál, és ezért családja megölte őt. Az akkori szovjet értékrend szerint azonban az államhoz való hűség nagyobb érték, mint a családi szeretet, és a történet ezért egyfajta erkölcsi példázat szerepét kapta. Története kötelező olvasmány lett a szovjet iskolákban, valamint dalok, versek, színházi és opera előadások, és hat életrajzi könyv alapjául szolgáltak. A Morozov-kultusz gyermekek generációinak erkölcsi normáit befolyásolta.[2] A történet nagyrészt szóbeszéden alapult, és csak nagyon kevés valós alapja volt. Modern kutatások szerint Pavlik valós személy volt, akit valóban meggyilkoltak, de ezen túl történetéből szinte semmi sem igazolható. Mint ahogy az ellenkezője sem, ismerve a szovjet történetírást. A történet alapul szolgált Szergej Eisenstein Bezsin rétje című ’37-es filmjéhez, amelyet azonban sosem mutattak be.

A propagandatörténet

A legeleterjedtebb változat szerint Pavlik szegény paraszti családba született Geraszimovka faluban, 350 kilométerrre Jekatyerinburgtól (Szverdlovszk), ahol az iskolai úttörőcsapat vezetője volt. Azonban 1932-ben a 13 éves fiú a politikai rendőrségen (GPU) feljelentette édesapját, a falusi szovjet elnökét, aki „dokumentumokat hamisított és banditáknak, valamint a szovjet állam ellenségeinek adta el őket”. Az apát ezután kényszermunkára ítélték, majd később kivégezték.[2] Pavlik családja azonban bosszút állt: nagybátyja, nagyszülei, öccse és unokatestvére megölték a kötelességét becsülettel teljesítő kisfiút. A nagybácsi kivételével a GPU mindenkit elfogott és kivégzett.

Táviratok ezrei érkeztek Moszkvába a Szovjetunió minden részéből, hogy a legsúlyosabb büntetést követeljék Pavlik gyilkosai számára. A szovjet kormány reakciósok által meggyilkolt dicsőséges mártírnak tekintette Morozovot. Emlékművet építettek számára és iskolákat neveztek el róla. Egy opera és számtalan dal ápolta emlékét. Geraszimovka iskoláját – ahová Morozov járt – emlékhellyé alakították, amelyet a szovjet gyermekek iskolai kirándulások keretében látogattak meg.

Újabb kutatások

A Szovjetunió megszűnése utáni kutatások szerint Pavlik Morozov talán mégsem volt olyan „tökéletes” kisfiú.

Jurij Druzsnyikov az 1980-as évek során végzett kutatásokat, szemtanúkkal találkozott, és könyvet írt Pavlikról. Ezt előbb szamizdatként terjesztették, majd Nagy-Britanniában adták ki oroszul, végül sok nyelven megjelent. Ebben Druzsnyikov a történet minden elemét cáfolja. A „kis Pavlik” kapcsán a szovjet forrásokban a legkülönbözőbb, egymásnak ellentmondó születési és halálozásai adatok, valamint eltérő arcképek szerepeltek. A valódi Pavlik Morozov mégcsak nem is volt úttörő, mikor meghalt. Bár nem mondja ki, Druzsnyikov könyve sejtetni engedi, hogy Pavlikot a titkosrendőrség (GPU) egy tisztje ölte meg.

Catriona Kelly 2005-ös könyve egyetért Druzsnyikovval abban, hogy a hivatalos történetből szinte semmi sem igaz, és hogy Pavlikot sokkal hétköznapibb konfliktusban ölték meg. A levéltári adatok ismeretében szerinte valószínűtlen, hogy a gyilkosságot a GPU tisztje követte volna el. Druzsnyikov szerint viszont Kelly egyrészt plagizál, másrészt „azoktól függ, akik beengedik a levéltárakba”, vagyis a GPU utódszervezetének, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak az alkalmazottaitól függ.[3]

Az újabb kutatások szerint Geraszimovkát a korabeli szovjet sajtó a „kulákok fészkének” írta le, mert a parasztok nem léptek be a termelőszövetkezetbe. Pavlik valóban jelentett a GPU-nak a szomszédokról és a saját apjáról is, aki egy másik nőért elhagyta a családot.[2] Nem volt úttörő, noha szeretett volna azzá válni. Nincs arra utaló adat, hogy a család bármely tagja részt vett volna meggyilkolásában. Pavel Trofimovics Morozovot a korosztályába tartozó gyermekek lőtték agyon, akikkel éppen egy puska megszerzéséért került konfliktusba.[2]

Jegyzetek

  1. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b c d Orlando Figes The Whisperers: Private Life in Stalin's Russia, 2007, ISBN 0-8050-7461-9, pages 122-126.
  3. Журнальный зал Вопросы литературы, 2006 №3 Ю. ДРУЖНИКОВ - Катриона Келли, Павлик Морозов и Лубянка.

Irodalom

  • Death in Taiga: Soviet Childhood, The Economist, 2nd Jun 2005, last accessed on 18 Jun 2005
  • Yuri Druzhnikov, Informer 001: The Myth of Pavlik Morozov, Transaction Publishers, 1996 (online, oroszul).
  • Catriona Kelly, Comrade Pavlik: The Rise and Fall of a Soviet Boy Hero, Granta Books, 2005

További információk