Narcís Monturiol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Narcís Monturiol i Estarriol

Narcís Monturiol i Estarriol (Figueres / Spanyolország, 1819. szeptember 28. – Barcelona, 1885. szeptember 6.) spanyol mérnök, feltaláló. Nevéhez fűződik az első tengeralattjáró, az Ictineo I és Ictineo II megtervezése és megépítése.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monturiol jogi tanulmányokat folytatott, 1845-ben sikeresen diplomázott, de soha nem dolgozott jogászként, helyette nyomdai szedő képesítést szerzett és 1846-ban saját nyomdát rendezett be. Számos cikksorozatot és röpiratot jelentetett meg a feminizmus, a pacifizmus és az utópista kommunizmussal kapcsolatos radikális nézeteiről. Létrehozta a La madre de familia (1846) című újságot, amelyben ígéretet tett a nők védelmére a férfiak zsarnokságával szemben, valamint a La fraternidad nevű lapot, amely a spanyolországi kommunista ideológia első folyóirata lett.

Abdó Terrades-szel való barátsága révén került közel és csatlakozott a spanyol republikánus párthoz, valamint szimpatizált Étienne Cabet szocialista eszméivel, amiket a La fraternidad-ban népszerűsített. Részt vett Cabet könyvének, az utópista kommunizmus remekművének, az Ikáriai utazásnak a fordításában. Támogatta a katalán függetlenségi mozgalmat, ami miatt 1848-ban rövid franciaországi száműzetésbe kényszerült. Barcelonába való visszatérése után (1849) a kormány korlátozta kiadói ténykedését, így fordult figyelme a tudományok és a mérnöki tevékenység felé.

Mérnöki tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cadaqués-i tartózkodása idején lehetősége nyílott a korall-szüretelő búvárok veszélyes munkájának megfigyelésére; szemtanúja volt egy balesetnek, amely következtében egy búvár megfulladt. Ez az esemény buzdította arra, hogy elgondolkodjon a víz alatti navigáció lehetőségeiről. 1857 szeptemberében visszatért Barcelonába és Monturiol, Font, Altadill y Cia néven, 10 000 peseta alapítótőkével megszervezte az első spanyol kereskedelmi társaságot a tengeralatti hajózás kutatására.

1858-ban mutatta be terveit és projektjét Ictíneo o la nave-pez című tudományos értekezésében. Megépítette az El Ictineo nevű búvárhajót, ami az első, víz alatt is működőképes, gőzgéppel működő tengeralattjáró volt. A prototípus első merülésére 1859-ben Barcelona kikötőjében került sor, ahol kiderült, hogy a tengeralattjáró konstrukciója még messze nem tökéletes. Monturiol különösen a hajtóművel nem volt elégedett, ami hagyományos módon kézi forgatókarral történt.

Radványi Kálmán a következőképpen tesz említést az eseményről:

„A barcelonai egyetem tudós orvosprofesszora, Ramon Coll y Pujon leírta a kikötőjükben lefolyt izgalmas jelenetet, Narciso Monturiol halhajójának bemutatását… A tengerészeti miniszter is beleült a csodahajóba a kapitány mellé. Hosszú ideig voltak a víz alatt s a parton nyüzsgő embertömeg nyugtalanul fészkelődött. Már azt hitték, hogy a halhajó örökre elmerült. A kikötő egyik mólóján állt II. Izabella királynő és miniszterelnöke: O' Donnel is. Az izgatottság tetőfokra hágott. A szemek a tenger ama pontjára meredtek, ahol Monturiol hajója alábukott. Egyszerre az aggodalom kitörő ujjongássá változott: a halhajó megjelent a víz színén.”

Az Ictineo I utánzata a Museu Marítim de Barcelona épülete előtt
Az Ictineo II másolata Barcelona kikötőjében

Ictineo II[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864. október 2-án vízre bocsátották az Ictineo II névre keresztelt hajót. Ez a tengeralattjáró – a maga nemében a világon az első – gépi meghajtással működött. Hosszúsága 14 méter, szélessége 2 méter, magassága 3 méter és űrmértéke 46 bruttó regisztertonna volt. Masszív olívafából épült; tölgyfa és rézzsanérok erősítették, valamint 2 mm vastag rézlapok borították. Legénysége 7 főből állt.

A tengeralattjáró különlegessége az anaerobikus[1] meghajtás, valamint annak a problémának a megoldása volt, hogy hogyan frissítsék fel az oxigént a hermetikusan zárt térben. A Monturiol által konstruált, magnéziumperoxidon[2] alapuló motor a kémiai reakciók során elegendő hőt termelt, hogy vízgőz keletkezzen. A melléktermékként keletkezett oxigént speciális tartályokban fogták fel, ami később friss levegőként szolgált.

Az Ictineo II nemcsak a világ első gépi meghajtású tengeralattjárója volt, hanem elődeitől eltérően kizárólag polgári használatra készítették. A hajó a cadaques-i korallhalászok nélkülözhetetlen munkaeszköze lett. 73 éven keresztült (1864-1937) segített a munkájukban. Leghosszabb ideig tartó merülése több, mint hét órahosszáig tartott. A hajó egyszerű és robusztus technikája biztosította az áramlat-mentes működést, ami megóvta a katasztrófáktól. Napjainkban az Ictineo II utánzata Barcelona kikötőjében látható.

Katalóniaban Monturiolt nemzeti hősként tartják számon, mindemellett neve Európában kevésbé ismert. Viszont találmánya tovább él a „Nautilus”-ban, a Jules Verne 20000 mérföld a tenger alatt című futurisztikus regényében kitalált tengeralattjáróban. Verne érdeme, hogy az akkori idő minden jelentős technikai, biológiai és földrajzi felfedezését figyelemmel követte, rendszerezte és egy kicsit kiszínezve regényeinek cselekményébe beépítette.

  1. Anaerobia (latin: aer = levegő): Egyes szervezetek vagy szövetek azon tulajdonsága, hogy oxigén nélkül is képesek élni, mivel az életükhöz szükséges energiát az általuk lebontott szerves anyagokból nyerik
  2. A magnézium peroxid színtelen, szagtalan fehér por. A kalcium peroxidhoz hasonlóan oxigén-felszabadító reagens, ami nedves körülmények között lassú, kontrollált sebességgel oxigént szabadít fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]