Nagy észt felkelés
A nagy észt felkelés az észtek legjelentősebb lázadása volt a rajtuk uralkodó dánok ellen 1343 és 1345 között. Ennek a lezajlása alatt ment végbe a tallinni Szent-György napi felkelés (1345), amit a dániai király csak a német lovagrend segítségével tudott leverni.
Előzmények
II. (Győztes) Valdemár dán uralkodó több pogány területre vezetett keresztes hadjáratot: 1209-ben az Ösel-szigetre, 1210-ben Poroszországba és 1219-ben Észtföldre. Az észtek időnyerés céljából tárgyalásba bocsátkoztak vele, eközben az általuk segítségül hívott oroszokkal a dánokat megtámadatták és legyőzték.
A dán király rövidesen segítséget kapott délről, a Kardtestvérek rendjétől és sikerült felülkerekednie a hatalmas orosz–észt seregeken a revali csatában (1219). Így került sor Reval, a mai Tallinn, megalapítására, melynek neve onnan ered, hogy a dombján egy legendás dán vár (észtül: taani linn) épült.
1222-ben a dán király megegyezett a németekkel Livónia felosztásáról.
A Hanzához való tartozás és a remek mezőgazdasági adottságok hatékony kiaknázása hatalmas gazdasági és jóléti fellendülést eredményezett: virágzott az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság. Miután azonban Dánia egy sor vereséget szenvedett a szövetségtől, stagnálás és hanyatlás jelei mutatkoztak mind gazdasági, mind katonai tekintetben.
Az egyre telhetetlenebb dán–német uralkodó elit újabbnál újabb adókkal akart még nagyobb jövedelemhez jutni és lefölözni a parasztság és a polgárság vagyoni gyarapodását. A dánok baltikumi uralmát pedig már régóta veszélyeztették északról régi ellenségeik, a svédek, keletről pedig az orosz és a tatár támadások.
Kirobban a felkelés
1343-ban egy harjumaa-i (harrien)-i észt földműves vezetésével parasztfelkelés robbant ki, ami előbb Ösel-re, majd egész dán Észtóniára terjedt át. A felkelők a nemességen torolták meg sérelmeiket: 1344 több mint 1800 előkelőt gyilkoltak meg.
Miután IV. Valdemár nem boldogult a felkeléssel, segítségül hívta a német lovagrendet. Erre sarkallta az is, hogy a revali polgárok is csatlakoztak a lázadókhoz (1345). A felkelők a finnországi svéd erőktől kértek támogatást, de ez a segítség már nem érkezhetett meg. A lovagok tárgyalásra hívták a felkelő vezéreket, akiket aztán orvul megöltek. Rövidesen a felkelést is vérbe fojtották és kemény megtorlások következtek.
Következmények
Egy évvel később, 1346-ban a belső és külső ellenségekkel való csatározásokba beletört dánok eladták a rendnek észtföldi tartományukat, amit eddig másfélszáz esztendőn át politikai katonai bázisukká akartak kiépíteni.
