Ugrás a tartalomhoz

Női légpisztoly a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Női légpisztoly
a XXIX. nyári olimpián
Adatok
HelyszínPekingi Lövészpálya
Dátumaugusztus 10.
Versenyzők44 résztvevő
30 nemzetből
Érmesek
Aranyérem   Kína
Ezüstérem   Oroszország
Bronzérem   Grúzia

 ← 20042012 → 

A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a sportlövészet női légpisztoly versenyszámának selejtezőjét és döntőjét augusztus 10-én rendezték a Pekingi Lövészpályán.

A pisztolylövők egy 10-es skálájú, kör alakú célra tartottak. Ha a lövedék nyomán keletkezett lyuk széle érintette a vonalat, a magasabb értékű kör számított. Pisztolylövők csak állva lőttek – egy kézzel kellett tartaniuk a fegyvert, a másikkal nem segíthettek. Légpisztolyosoknál a nők 10 m-es távról 40 lövést adtak le a selejtezőben, és a selejtező első 8 helyezettje magával vitte a selejtezőben elért összpontszámát a döntőbe. A döntőben versenyzők a bíró kommandírozására tüzeltek – ekkor a 10-est tovább osztották tizedesvonalakkal, így a klasszikus telitalálat már nem 10-et, hanem 10,9-et ért. A döntőben a versenyzők még 10 lövést adtak le, ehhez adódott a selejtezőből hozott összpontszám, és ebből alakult ki a végeredmény.

Rekordok

[szerkesztés]

A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:

Selejtező

Világrekord  Szvetlana Szmirnova (RUS) 393 pont München, Németország 1998. május 23.
Olimpiai rekord  Marina Logvinyenko (RUS) 390 pont Atlanta, USA 1996. július 21.
 Tao Lu-na (CHN) Sydney, Ausztrália 2000. szeptember 17.

Döntő

Világrekord  Zsen Csie (CHN) 493,5 pont (390+103,5) München, Németország 1999. május 22.
Olimpiai rekord  Olga Kolocsnyeva (RUS) 490,1 pont (389+101,1) Atlanta, USA 1996. július 21.

A versenyen új olimpiai rekord született:

Selejtező

 Natalja Pagyerina (RUS) 391 pont Peking, Kína 2008. augusztus 10.

Döntő

 Kuo Ven-csün (CHN) 492,3 pont (390+102,3) Peking, Kína 2008. augusztus 10.

Eredmények

[szerkesztés]
  • Q: továbbjutás helyezés alapján
  • OR: olimpiai rekord
  • DNF: nem fejezte be

Selejtező

[szerkesztés]

A selejtező első nyolc helyezettje jutott a döntőbe.

H Név Nemzet 1 2 3 4 Eredmény Mj
1. Natalja Pagyerina  Oroszország (RUS) 97 98 98 98 391 Q, OR
2. Kuo Ven-csün  Kína (CHN) 96 98 99 97 390 Q
3. Cogbadrahín Mönhzul  Mongólia (MGL) 96 95 97 99 387 Q
4. Nino Szalukvadze  Grúzia (GEO) 97 96 96 97 386 Q
5. Viktorija Csajka  Fehéroroszország (BLR) 97 94 96 97 384 Q
6. Jasna Šekarić  Szerbia (SRB) 96 94 98 96 384 Q
7. Mirosława Sagun-Lewandowska  Lengyelország (POL) 95 96 97 96 384 Q
8. Mira Nevansuu  Finnország (FIN) 99 95 95 95 384 Q
9. Szvetlana Szmirnova  Oroszország (RUS) 96 95 94 98 383
10. Claudia Verdicchio  Németország (GER) 93 98 96 96 383
11. Marija Grozdeva  Bulgária (BUL) 96 93 95 98 382
12. Otrjadin Gündegmá  Mongólia (MGL) 97 93 95 97 382
13. Zaures Bajbuszinova  Kazahsztán (KAZ) 94 94 98 96 382
14. Sonia Franquet  Spanyolország (ESP) 93 97 96 96 382
15. Cso Jongszuk  Észak-Korea (PRK) 98 96 93 95 382
16. Kim Junmi  Dél-Korea (KOR) 96 95 97 94 382
17. Cornelia Froelich  Svájc (SUI) 96 96 94 95 381
18. Lalita Milshina-Yauhleuskaya  Ausztrália (AUS) 97 95 96 93 381
19. Zsen Csie  Kína (CHN) 97 96 95 93 381
20. Tanyaporn Prucksakorn  Thaiföld (THA) 95 95 93 97 380
21. Lee Ho-Rim  Dél-Korea (KOR) 92 97 95 96 380
22. Huang Yi-Ling  Tajvan (TPE) 96 93 94 96 379
23. Brigitte Roy  Franciaország (FRA) 93 94 97 95 379
24. Munkhbayar Dorjsuren  Németország (GER) 95 93 97 94 379
25. María del Pilar Fernández  Spanyolország (ESP) 93 97 96 93 379
26. Lenka Hyková  Csehország (CZE) 96 96 94 93 379
27. Sandra Kolly  Svájc (SUI) 94 92 97 95 378
28. Maura Genovesi  Olaszország (ITA) 94 94 95 95 378
29. Csonka Zsófia  Magyarország (HUN) 94 93 97 94 378
30. Sławomira Szpek  Lengyelország (POL) 95 95 94 94 378
31. Olena Kosztevics  Ukrajna (UKR) 98 93 94 93 378
32. Irena Tanova  Bulgária (BUL) 96 93 95 93 377
33. Stéphanie Tirode  Franciaország (FRA) 96 94 94 93 377
34. Luisa Maida  Salvador (ESA) 94 93 93 95 375
35. Michaela Musilová  Csehország (CZE) 95 94 93 93 375
36. Dina Aspandiyarova  Ausztrália (AUS) 96 96 94 89 375
37. Brenda Shinn  Egyesült Államok (USA) 89 98 93 93 373
38. Fukusima Micsiko  Japán (JPN) 91 94 97 91 373
39. Avianna Chao  Kanada (CAN) 89 93 94 94 370
40. Lindita Kodra  Albánia (ALB) 92 93 93 92 370
41. Beki Snyder  Egyesült Államok (USA) 93 92 94 91 370
42. Zsanna Sapjalevics  Fehéroroszország (BLR) 91 92 95 90 368
43. Carolina Lozado  Uruguay (URU) 93 92 92 90 367
44. Patricia Wilka  Paraguay (PAR) 90 91 27 - 208 DNF

Döntő

[szerkesztés]
H Név Nemzet 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 E V Mj
1Aranyérem Arany Kuo Ven-csün  Kína (CHN) 10,0 10,5 10,4 10,4 10,1 10,3 9,4 10,7 10,8 9,7 102,3 492,3 OR
2Ezüstérem Ezüst Natalja Pagyerina  Oroszország (RUS) 10,0 8,5 10,0 10,2 10,6 10,5 9,8 9,7 9,5 9,3 98,1 489,1
3Bronzérem Bronz Nino Szalukvadze  Grúzia (GEO) 9,8 10,3 10,0 9,5 10,2 10,7 10,4 10,6 9,1 10,8 101,4 487,4
4. Viktorija Csajka  Fehéroroszország (BLR) 9,3 9,4 10,4 10,1 10,2 10,5 9,2 10,5 9,8 8,6 98,0 482,0
5. Mirosława Sagun-Lewandowska  Lengyelország (POL) 8,1 10,3 9,2 9,9 9,8 10,4 9,9 9,4 10,7 9,6 97,3 481,3
6. Jasna Šekarić  Szerbia (SRB) 10,2 9,6 9,9 9,9 9,3 9,1 9,7 10,0 9,3 9,9 96,9 480,9
7. Mira Nevansuu  Finnország (FIN) 8,7 9,3 9,2 10,3 9,8 10,0 9,7 9,9 9,9 9,7 96,5 480,5
8. Cogbadrahín Mönhzul  Mongólia (MGL) 9,3 10,0 8,7 8,3 9,2 9,5 8,5 10,7 9,2 9,2 92,6 479,6

Források

[szerkesztés]