Lopás
Ez a szócikk vagy szakasz elsősorban magyarországi nézőpontból tárgyalja a témát, és nem nyújt kellő nemzetközi kitekintést. Kérünk, segíts bővíteni a cikket, vagy jelezd észrevételeidet a vitalapján. |
A büntetőjogban, illetve a szabálysértési jogban a lopás a vagyon elleni bűncselekmények egyike, illetőleg egy szabálysértés.
A köznyelv és a politikai nyelv a lopás fogalmát sokkal tágabb fogalmi körben értelmezi illetve használja.
A hatályos Büntető Törvénykönyvben
A lopás a hatályos 2012. évi C. törvény XXXVI. fejezetében, a vagyon elleni bűncselekmények közé tartozó egyik különös részi tényállás.
Fogalma
Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.[1]
Büntetési tételek
A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
- a) a lopást kisebb értékre vagy
- b) a szabálysértési értékre elkövetett lopást
- ba) bűnszövetségben,
- bb) üzletszerűen,
- bc) dolog elleni erőszakkal - ideértve azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják, vagy a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik -,
- bd) zsebtolvajlás útján,
- be) egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével,
- bf) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve,
- bg) hamis vagy lopott kulcs használatával,
- bh) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére vagy
- bi) erdőben jogellenes fakivágással követik el.[2]
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
- a) a lopást nagyobb értékre,
- b) a kisebb értékre elkövetett lopást
- ba) a (2) bekezdés ba)-be) pontjában meghatározott valamely módon,
- bb) védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra vagy régészeti leletre,
- bc) vallási tisztelet tárgyára,
- bd) holttesten lévő tárgyra, illetve temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyra,
- be) nemesfémre vagy
- c) a lopást szabálysértési vagy kisebb értékre közveszély színhelyén követik el.[3]
A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
- a) a lopást jelentős értékre vagy
- b) a nagyobb értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés ba)-be) pontjában meghatározott valamely módon vagy közveszély színhelyén követik el.[4]
A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
- a) a lopást különösen nagy értékre vagy
- b) a jelentős értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés ba)-be) pontjában meghatározott valamely módon vagy közveszély színhelyén követik el.[5]
A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
- a) a lopást különösen jelentős értékre vagy
- b) a különösen nagy értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés ba)-be) pontjában meghatározott valamely módon vagy közveszély színhelyén követik el.[6]
Az 1978. évi IV. törvényben
A hatályos magyar jog szerint lopást az követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa.[7]
Elhatárolás a szabálysértési alakzattól
A szabálysértési alakzat elhatárolása a bűncselekménytől egyrészről a dolog értéke szerint történik - a lopást legalább kisebb értékre kell elkövetni ahhoz, hogy bűncselekményt valósítson meg -, illetve másrészről aszerint, hogy a lopás valamelyik minősített esetét követik-e el, mert utóbbi esetben az elkövetett lopás a dolog értékétől függetlenül bűncselekményt valósít meg.[8]
Elhatárolás a rablástól
Nem lopást, hanem rablást követ el az, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést a jogtalan eltulajdonítás érdekében alkalmaz. Rablásnak minősül az is, amennyiben a tetten ért elkövető a mástól már elvett dolog megtartása végett alkalmazza az erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést.[9]
Joggyakorlat
- 24/2015. számú büntető elvi döntés: A cselekményt az elkövetéskor hatályos törvény szerint kell elbírálni, ha az elbírálás időpontjában hatályos Btk.-t alkalmazva a lopással halmazatban az orvhalászatot is meg kellene állapítani [1978. évi IV. tv. 316. §, Btk. 2. §, 246. § és 370. §].[10]
Források
- 2012. évi C. törvény
- Nagy Ferenc (szerk.): A magyar büntetőjog különös része, HVG-ORAC, Budapest, 2009, ISBN 978-963-258-067-8
Külső hivatkozások
Jegyzetek
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (1) bek.
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (2) bek.
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (3) bek.
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (4) bek.
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (5) bek.
- ↑ 2012. évi C. törvény 370. § (6) bek.
- ↑ 1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdés
- ↑ 1978. évi IV. törvény 316. § (2) bekezdés
- ↑ https://www.heol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/mi-a-kulonbseg-a-lopas-es-a-rablas-kozott-1107385/
- ↑ https://kuria-birosag.hu/hu/elvdont/242015-szamu-bunteto-elvi-dontes