Jacques Lacan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jacques Lacan

Jacques-Marie Émile Lacan, ismert nevén Jacques Lacan (Párizs, 1901. április 13. - Párizs, 1981. szeptember 9.) francia pszichoanalitikus.

Jacques Lacan Sigmund Freud írásait újraértelmezte és radikalizálta. Ennek célja egyrészt visszatérés az eredeti Freudhoz, másrészt az elméletet továbbvinni ott, ahol Lacan olvasata szerint Freud nem vitte következetesen végig saját felismeréseit. Ezen törekvésében Lacan egyrészt a strukturalizmus, másrészt a nyelvészet megközelítését és módszereit kívánta alkalmazni, később a topológia grafikus modelljeit is. A pszichoanalista körökben vitatott teoretikus jelentősen befolyásolta a posztstrukturalizmust is.

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lacan katolikus családban nőtt föl, testvérei Magdeleine-Marie és Marc-Marie; Marc a hautcombe-i apátságban bencés szerzetes lett. Lacan a Collège Stanislas gimnáziumba járt, egy jezsuita vezetésű iskolába. Először orvostanhallgató volt, később átiratkozott a pszichiátria szakra, 1932-ben itt doktorált, munkájának címe De la psychose paranoïaque dans ses rapports avec la personnalité. Ezután idegorvosként és pszichiáterként dolgozott, a Sainte-Anne Klinika vezetője volt, de emellett verseket is publikált. 1964-től az École Normale Supérieure tanára volt.

Lacan baráti körébe tartoztak többek között Salvador Dalí, Alberto Giacometti, Michel Leiris és Georges Bataille. Lacant rendkívül érdekelte Bataille titkos egylete, az Acéphale.

Házasság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lacan 1934-ben megnősült. Felesége, Marie-Louise Blondin, három gyermeket ajándékozott neki: Caroline 1937-ben, Thibaud 1939-ben, Sybille pedig 1940-ben született. Lacan azonban 1937-ben beleszeretett Sylvia Bataille-ba. 1940-ben végül bevallotta a feleségének (aki ekkor volt terhes a harmadik gyermekükkel), hogy Sylvia is gyermeket vár tőle. Erre felesége elindította a válópert, Lacan pedig elköltözött. 1943-ban, két évvel közös gyermekük születése után Sylvia Lacanhoz költözött a rue de lile-i lakásába, Lacan itt lakott élete végéig. A pár 1953 júliusában összeházasodott.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lacan élete végéig praktizáló pszichoanalitikus volt. Rendhagyó kezelési módszerei miatt azonban (a kezelés idejét önkényesen megváltoztatta, adott esetben alig néhány percre rövidítette, és az előírásokkal ellentétben olyan páciensekkel is foglalkozott, akik az öngyilkosság szélén álltak) kollégái részéről gyakori támadásoknak volt kitéve. Volt, aki sarlatánnak tartotta.

A Franciaországi Pszichoanalitikusok Egyesületén belüli hatalmi harcok miatt 1953-ban lemondott alelnöki posztjáról, és elhagyta a szervezetet is. Egy héttel később megalapította a Francia Pszichoanalitikai Egyesületet (Sociéte Française de Psychanalyse, SFP). Az SPP-tagok körülbelül fele csatlakozott ehhez a szervezethez, a Nemzetközi Pszichoanalitikai Egyesület (International Psychoanalytical Association, IPA) azonban nem ismerte el. 1964-ben az SFP két táborra szakadt: ezek egyike volt a Lacan által 1964-ben alapított École Française de Psychanalyse, amely rövid idő múlva az „École Freudienne de Paris” (EFP) nevet kapta, a másik pedig az Association Française de Psychanalyse (AFP). 1965-ben az SFP hivatalosan is megszűnt. A Lacan-féle EFP végül a legbefolyásosabb és legnagyobb taglétszámmal bíró pszichoanalitikus szakegyesület lett Franciaországban, és egészen 1980-ig működött.

Lacan elméletének alapjául Freud művei mellett a strukturalista nyelvész, Ferdinand de Saussure, illetve Roman Oszipovics Jakobszon művei szolgáltak. Ezenkívül Lacan gyakran idézte, illetve utalt olyan filozófusokra, mint Edmund Husserl, Descartes és Hegel (illetve a Hegel újraértelmezésében jelentős szerepet játszó Alexandre Kojève), valamint olyan matematikusokra, mint René Thom.

Lacan írásai nehezen olvashatóak, elméleteit és dolgozatait eleinte nem is tette szélesebb olvasóközönség számára elérhetővé, kizárólag szemináriumain (1951–1979) használta. Végül dolgozatai 1966-ban mégis megjelentek könyv formájában, Écrits címmel. Ezt követően folyamatosan nyilvánosságra kerültek a szemináriumi jegyzetek is, bár sok jegyzete még kiadásra vár.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gerda Pagel: Jacques Lacan zur Einführung, Hamburg: Juni 2002 (4. Kiadás). ISBN 3-88506-364-6
  • Christoph Braun: Die Stellung des Subjekts. Lacans Psychoanalyse. Berlin: Parodos 2007. ISBN 3-938880-08-2
  • Johanna J. Danis: Einführung in J. LACAN. München: Ed. Psychosymbolik 1996. ISBN 3-925350-67-5
  • Christian Kupke (Szerk.): Lacan – Trieb und Begehren. Berlin: Parodos 2007. ISBN 978-3-938880-06-7
  • Slavoj Žižek: Lacan. Eine Einführung. Frankfurt am Main: Fischer 2008. ISBN 978-3-596-17626-7

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wolfram Bergande: Lacans Psychoanalyse und die Dekonstruktion. Wien: Passagen 2002. ISBN 3-85165-520-6
  • Tim Caspar Boehme: Ethik und Genießen: Kant und Lacan. Wien: Turia & Kant 2005. ISBN 3-85132-416-1
  • Claudia Blümle, Anne von der Heiden (Szerk.): Blickzähmung und Augentäuschung. Zu Jacques Lacans Bildtheorie. Zürich/Berlin: Diaphanes 2005. ISBN 3-935300-80-8
  • Dylan Evans: Wörterbuch der Lacanschen Psychoanalyse. Wien: Turia + Kant 2002. ISBN 3-85132-190-1
  • Bruce Fink: Eine klinische Einführung in die Lacansche Psychoanalyse. Theorie und Technik. Wien: Turia + Kant 2005, 2., durchges. Auflage 2009. ISBN 978-3-85132-323-8
  • Bruce Fink: Das Lacansche Subjekt. Zwischen Sprache und Jouissance. Wien: Turia + Kant 2006. ISBN 978-3-85132-417-4
  • Hans-Dieter Gondek: Von Freud zu Lacan. Philosophische Zwischenschritte. Wien: Turia + Kant 1999. ISBN 978-3-85132-198-2
  • Franz Kaltenbeck: Lesen mit Lacan. Aufsätze zur Psychoanalyse. Wien: Turia + Kant 1998. ISBN 978-3-85132-114-2
  • Hermann Lang: Die Sprache und das Unbewusste: Jacques Lacans Grundlegung der Psychoanalyse. Frankfurt a.M.: Suhrkamp 1986 (= Univ.-Diss., Heidelberg 1972). ISBN 3-518-28226-3
  • Nicolas Langlitz: Die Zeit der Psychoanalyse: Lacan und das Problem der Sitzungsdauer. Frankfurt a.M.: Suhrkamp 2005. ISBN 3-518-29357-5
  • Thanos Lipowatz: Politik der Psyche. Eine Einführung in die Psychopathologie des Politischen. Wien: Turia + Kant 1998. ISBN 3-85132-156-1
  • Jaques-Alain Miller u.a.: Von einem andere Lacan. Wien: Turia + Kant 1993. ISBN 978-3-85132-063-3
  • Nina Ort: Objektkonstitution als Zeichenprozeß: Jacques Lacans Psychosemiologie und Systemtheorie. Wiesbaden: DUV 1998. ISBN 3-8244-4276-0
  • J.-B. Pontalis: Zusammenfassende Wiedergabe der Seminare IV–VI von Jacques Lacan. Szerkesztö: von Hans-Dieter Gondek / Peter Widmer. Wien: Turia + Kant 1999. ISBN 978-3-85132-200-2
  • Elisabeth Roudinesco: Jacques Lacan. Bericht über ein Leben, Geschichte eines Denksystems. Köln: Kiepenheuer und Witsch 1996. ISBN 3-462-02574-0 (Tb.: ISBN 3-596-13843-4)
  • R. Schwand-Marie: Der Tod und das Ding Aleph. Eine kriminanalytische Hy-Story. Wien: Passagen 1992. ISBN 3-85165-027-1 (regény!)
  • Gregor Schwering: Benjamin – Lacan. Vom Diskurs des Anderen. Wien. Turia + Kant 1998. ISBN 978-3-85132-186-9
  • Edith Seifert: Was will das Weib? Zu Begehren und Lust bei Freud und Lacan, Weinheim und Berlin: Quadriga 1987. ISBN 3-88679-952-2
  • Bernhard H. F. Taureck: Psychoanalyse und Philosophie. Lacan in der Diskussion, Frankfurt/Main: Fischer 1992. ISBN 3-596-10911-6
  • Samuel Weber: Rückkehr zu Freud. Jacques Lacans Ent-stellung der Psychoanalyse, Wien: Passagen 2000. ISBN 3-85165-424-2
  • Peter Widmer: Subversion des Begehrens: Jacques Lacan oder die 2. Revolution der Psychoanalyse. Frankfurt a.M.: Fischer 1990. ISBN 3-596-24188-X; Új kiadása: Subversion des Begehrens. Eine Einführung in Jacques Lacans Werk, Wien: Turia + Kant 1997. ISBN 3-85132-150-2
  • Slavoj Žižek: Liebe Dein Symptom wie Dich selbst! Jacques Lacans Psychoanalyse und die Medien. Berlin: Merve 1991. ISBN 3-88396-081-0
  • Slavoj Žižek: Mehr-Genießen. Lacan in der Populärkultur. Wien: Turia + Kant 1992. ISBN 3-85132-037-9
  • Slavoj Žižek: Lacan in Hollywood. Wien: Turia + Kant 2000. ISBN 978-3-85132-276-7
  • Slavoj Žižek: Die Tücke des Subjekts. Frankfurt am Main: Suhrkamp 2004. ISBN 3-518-58304-2
  • Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978 963 279 423 5)