Hugo Chávez

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hugo Chávez
Hugo Chávez crop.jpg
Venezuela 52. elnöke
Hivatali idő
1999. február 2.2013. március 5.
Alelnök(ök) Ramón Carrizales
Előd Rafael Caldera
Utód Diosdado Cabello (ideiglenesen)

Született 1954. július 28.
Sabaneta, Venezuela
Elhunyt 2013. március 5. (58 évesen)
Caracas, Venezuela
Párt Egységes Szocialista Párt

Foglalkozás politikus
katona
Halál oka rák
Végbélrák
szívinfarktus
Vallás római katolikus

Hugo Chavez Signature.svg
Hugo Chávez aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo Chávez témájú médiaállományokat.

Hugo Rafael Chávez Frías (Sabaneta, 1954. július 28.Caracas, 2013. március 5.)[1] volt venezuelai katona, politikus. A Venezuelai Köztársaság 52. elnöke 1999. február 2-tól 2013. március 5-ig. Több egyetem díszdoktora volt.

Családi háttér és az iskolaévek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hugo Chávez

Hugo de Los Reyes Chávez és Elena Frías tanárok házasságából hat gyermek született, köztük Hugo Chávez Frías, második a sorban. Fiúként Sabaneta de Barinasban nőtt fel, de még kis korában az anyai nagymamához vitték a szülők, hogy ő gondoskodjon a kisfiúról. Chávez az alapfokú iskoláit a városban végezte el, reál szakon érettségizett. Kiskorától fogva baseball szurkoló volt, érdeklődést mutatott a festészet, az irodalom és a színház iránt. Számos színházi mesének és darabnak a szerzője. Katolikus pap szeretett volna lenni, viszont a beállítottságai a politika és a hadsereg ejtőernyős alakulatának irányába vitték. 1966-ban nyert felvételt a Barinas-i Daniel Florencio O'Leary Liceumba. 1971-ben érettségizett és 3 hét múlva felvételt nyert a Venezuelai Katonai Akadémiára. 1975-ben kapta meg diplomáját hadtudományokból, hadmérnöki szakon. 1989-1990-ben politikatudományt tanul a caracasi Simón Bolívar egyetemen[forrás?]. 1974-ben egy venezuelai kadétokból álló küldöttség tagjaként Peruba utazott, ahol részt vett az Ayacucho-i csata évfordulóján rendezett ünnepségeken. 1977-ben főhadnaggyá léptették elő és Maracay városába vezényelték. Ezekben az években tanulmányozta anyai dédapjának Pedro Perez Delgadonak életét, aki a XX. század elején egy csatát vezetett Juan Vincente Gomez diktatúrája ellen. Chavezt 1982-ben századossá léptették elő.

Két alkalommal házasodott meg, mindkét házasság törvényes válással fejeződött be. Első felesége Nancy Colmenares, egy sabaneta de barinas-i családból származott, akitől három gyermeke született: Rosa Virginia, María Gabriela és Hugo Rafael. Egyidejűleg érzelmi és ideológiai viszonya volt Herma Marksman történésszel, ez a kapcsolat tíz éven át tartott. Később házasságot kötött Marisabel Rodríguez újságírónővel, akitől Rosinés nevű lánya született. Rodríguez abban az időben ismerte meg férjét, amikor Chávez a szabadlábra helyezése után az országot járva hangoztatta, hogy a választásoktól való távolmaradással lehet tüntetni a politikai rendszer ellen, növelve ezzel a személye körüli misztifikációt. Ez a házassága 2003-ban ért véget, ettől kezdve Venezuelának nincsen "First Lady"-je.

Politikai pályájának kezdetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1982-ben megalapítja a Bolivari Forradalmi Mozgalom 200-at, a 200-as szám utalás Simon Bolivar születésének 200. évfordulójára, amely a következő évben lesz esedékes. 1982. december 17-én Bolivár halálának évfordulóján, Felipe Antonio Acosta Carlessel, Jesus Urdaneta Hernandezzel és Raul Isaías Baduellel együtt esküt tesznek, hogy megreformálják a hadsereget és harcot indítanak egy új köztársaság felépítéséért. Ez a mozgalom a közepes rangú tisztek számára lett megalapítva és ideológiája a Bolivari elemek mellett tartalmazta Simon Rodrigez és Ezequiel Zamora gondolatainak néhány elemét is (a három gyökerű fa). Chavezt 1986-ban előléptették ezredessé, 1988-ban pedig kinevezték a Nemzeti Védelmi És Biztonsági Tanács titkárává, ekkor a Mirafloresben, az Elnöki Palotában kezdett el dolgozni. 1989-ben elkeseredve figyelte a katonai erő, a hadsereg bevetését a Caracazo felkelésben. 1990-ben ezredessé nevezték ki, és politikai tanulmányokat kezdett a Simon Bolivar Egyetemen, tanulmányait azonban nem fejezte be. 1991-ben átvette az Antonio Nicolas Briceno Ejtőernyős Dandár parancsnokságát Maracay városában. Titokban két tanulmányt írt, az "Állami Átmenet Terve" és "Nemzeti Simon Bolivar Előterv " címmel. 1991 végén a lázadók rögzítették a felkelés dátumát február elejére.

Az 1992. februári lázadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lázadás 1992. február 4-én éjjel 11 óra körül kezdődött el több városban egyidejűleg: Maracaiboban, Caracasban, Valenciában és Maracayban. A lázadásnak az "Ezequiel Zamora művelet" nevet adják.[forrás?] Maracaiboban Francisco Arias Cardenasnak sikerült hatalmába kerítenie a helyi kormányzói székhelyet és foglyul ejteni Oswaldo Alvarez Pazt Zulia tartomány kormányzóját. Caracasban Chavez a Hadtörténeti Múzeumban hozta létre műveleti központját, közel a Mirafloreshez, miközben csapatai elfoglalták a Venezuelai Állami Televízió épületét. Néhány egység szembeszállt a Nemzeti Gárdával az elnöki rezidenciánál, míg más egységek megpróbálták elfoglalni a Miraflorest az elnöki palotát. A délelőtti órákban már nyilvánvalóvá vált a lázadás bukása. Chavez elhatározta hogy megadja magát, televízión keresztül kért bocsánatot azoktól a lázadóktól akik még harcban álltak Caracasban, Valenciában és Maracayban és őket is megadásra szólította fel. A déli órákban Chavez megjelent a televízió kamerái előtt és elismerte a katonai vereséget, de politikai győzelemről beszélt. Rövid alig több mint egyperces beszédében Hugo Chavez alezredes minden elemző és történész egybehangzó véleménye szerint pontosan azokat a szavakat mondta melyek legjobban illettek a helyzethez. „Jó napot„” - kezdte a beszédét. Ezután meghatározta mozgalma ideológiáját „Ez a bolivarizmus üzenete." Elismerte a lázadás résztvevőinek munkáját.” „Önök nagyon jól cselekedtek.” Elismerte vereségét: „Nekünk itt Caracasban nem sikerült magunkhoz ragadni a hatalmat. A célokat melyeket kitűztünk, most sajnálatosan nem sikerült elérnünk.” Vállalta a felelősséget: „Vállalom a felelősséget ezért a bolivári katonai mozgalomért.” és ad egy üzenetet és reményt a jövőre nézve: "Az ország képes kivívni magának egy jobb sorsot" Az 1992. február 3–4-ei lázadás véres mérlege a Védelmi Minisztérium hivatalos adatai szerint 14 halott és 53 sebesült, de nem hivatalos források, szemtanúk beszámolója alapján 50 halottról és több mint 100 sebesültről beszélnek. A harcolók Valenciában és Maracayban megadták magukat, Chávezt pedig fogolyként szállították a Caracas északi részén levő San Carlos börtönbe. Két év börtönbüntetésre ítélték.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiszabadulása után 1994-ben Chávez megalapította a Movimiento Quinta República (MVR; Ötödik Köztársaság Mozgalom) nevű pártot, az MBR-200 civil változatát. Ennek a pártnak a vezetőjeként jutott hatalomra 4 évvel később, 1998-ban.

1998-ban Chávez kampányszövege ezt hirdeti: „csapás az oligarchákra és a szegények hőse”. Chávez ekkor azzal az ígéretével nyerte meg a választásokat, hogy az éppen hatályban levő alkotmányt egy alkotmánymódosításon keresztül megváltoztatta. A november 8-ai választáson a parlamenti helyek 34 százalékát szerzik meg az MVR körül csoportosuló baloldali erők. Chávez pártja folyamatosan többséget szerzett az önkormányzati, állami, nemzeti és törvényhozói választásokon. Chávez az elnöki választásokon 56%-át nyeri el a szavazatoknak, így olyan magas aránnyal nyer, mellyel Venezuelában 40 éve senki más. Megválasztását követően a társadalomra és a politikára való befolyása jelentős mértékben megnőtt.

Választási eredmények
Forrás: CNE
Elnökválasztás 1998
Hugo Chávez 3 673 685 56,20%
Henrique Salas R. 2 613 161 39,97%
Összes érvényes 6 537 304
Nem szavazott 3 971 239 36,24%
Referendum 1999
Egyetért-e az új Alkotmánnyal?
IGEN 3 301 475 71,78%
NEM 1 298 105 28,22%
Nem szavazott 6 041 743 55,63%
Elnökválasztás 2000
Hugo Chávez 3 757 773 59,76%
Francisco Arias C. 2 359 459 37,52%
Összes érvényes 6 288 578
Nem szavazott 5 120 464 43,69%
Referendum 2000
Elmozdítaná-e a pozíciójukból a szakszervezeti vezetőket?
IGEN 1 632 750 62,02%
NEM 719 771 27,34%
Nem szavazott 8 569 691 76,50%
Referendum 2004
Elmozdítaná-e Chavezt a pozíciójából?
NEM 5 800 629 59,10%
IGEN 3 989 008 40,64%
Nem szavazott 4 222 269 30,08%
Hugo Chávez

1999. augusztus 7-én az alkotmányozó nemzetgyűlés megkezdte működését, hogy az 1961-est helyettesítsék. A gyűlés 131 tagjának a munka nagyságának ellenére is mindössze 3 hónapja volt a feladatra. Ugyanebben az évben másodszor is az urnák elé járultak a venezuelaiak, hogy leadhassák szavazatukat az új alkotmány elfogadásáról. 1999. december 15-én 55 százalékos részvétel mellett a szavazók 71,4 százaléka szavazott igennel, így az új alkotmány hatályba lépett.

A Venezuela Bolivár Alkotmány főbb változtatásai a korábbi alkotmányhoz képest:

  • az ország nevének "Venezuelai Bolivár Köztársaságra" változtatása;
  • a szenátus megszüntetésével a parlament egykamarássá alakulása;
  • az elnöki mandátum 5-ről 6 évre növelése;
  • az elnök két egymást követő cikluson keresztül maradhat hatalomban; míg az előző alkotmány szerint csak 10 év letelte után engedte az újraválasztást;
  • hatályba lép a "visszahívó népszavazás", mely lehetővé teszi a népnek, hogy lemondasson bármely kormánytagot, köztisztviselőt, beleértve az elnököt is.

2000. július 30-án lezajlott a Chávez által beígért választás, amelyen újraválasztják 59,5 százalékos többséggel. Az MVR a nemzetgyűlésben 165-ből 76 helyet szerez, míg a 23 államból (mint közigazgatási egység) 12-ben nyer chavista jelölt.

2001. december 10-én a munkaadók és a szakszervezeti vezetők általános sztrájkra szólítottak Chávez gazdasági intézkedései ellen. Az országot 12 órára megbénította a sztrájk. Az államfő több ezer támogatója gyűlik össze Caracasban, biztosítva Chávezt támogatásukról és meghallgatva a rendelkezéseiről szóló beszédet. Az egyszerre rendezett sztrájk és a gyűlés jó példája a megosztottságnak.

2002. februárjában három tiszt, Carlos Molina Tamayo ellentengernagy, Pedro Soto ezredes és Pedro Flores százados egyik a másik után az elnök lemondását követelte és a népet felkelésre szólítják fel. Chávez egy a néphez intézett beszéddel vág vissza, melyben kijelenti, hogy "Venezuela az életet vagy halált, a jövőt vagy a múltat jelentő harcba fogott". A tisztek ellen semmilyen szankciókat nem hoznak, Chávez méltatja a "tökéletes szólásszabadságot". 2002. április 7-én Chávez kirúgta a Venezuelai nemzeti olajtársaság (PDVSA) hét vezetőjét és 12 másikat kényszerített nyugdíjba vonulni.

2002. április 11-én, Caracasban egy Hugo Chávez elleni masszív demonstráció után vérengzés következett, amelyben 19 ember halt meg. Chávez gyorsan eltakarta a történteket, a feltételezett belekeveredése miatt.

Chávezt 2006. december 3-án, több mint 20%-os előnnyel, újraválasztották. 2007-ben, venezuelai államfő, Chávez elismerte az alkotmány módosításáról szóló népszavazási kezdeményezésének vereségét, a választási bizottságnak az eredményről szóló bejelentése alapján a népszavazáson résztvevők 50,7%-a ellenezte, és 49,3%-a támogatta. Olyan alkotmánymódosítást szeretett volna elfogadtatni, amely szinte korlátlan elnöki hatalmat tenne lehetővé.

Betegsége és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011-ben alhasi rákkal diagnosztizálták. Miután Kubában átesett két műtéten, 2012 májusában bejelentette, hogy meggyógyult. 2012 októberében újraválasztották 6 évre Venezuela elnökének, de 2012 decemberében a kiújult daganattal ismét Kubába utazott műtétek sorozatára.

2013 februárjában tért vissza Venezuelába, ahol a caracasi katonai kórházban ápolták. Halála 2013. március 5-én helyi idő szerint 16:25-kor következett be.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Meghalt Hugo Chávez. Origo.hu, 2013. március 5. (Hozzáférés: 2014. január 31.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hugo Chávez témájú médiaállományokat.