Ugrás a tartalomhoz

Gömöri Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kolibri1803 (vitalap | szerkesztései) 2021. február 20., 18:36-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Jav.)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. február 20.) ezen a változaton alapul.
Gömöri Pál
SzületettGömöri Pál Győző Kamill
1905. február 26.
Budapest VII. kerülete
Elhunyt1973. szeptember 20. (68 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaIvanovich Erzsébet
(h. 1930–1940)[3]
Margitay-Becht Magda
Foglalkozása
Tisztségeegyetemi tanár
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1930)
Kitüntetései
  • Kossuth-díj (1957)
  • Hőgyes Endre-díj (1968)
  • Semmelweis-emlékérem (1970)
SírhelyeFarkasréti temető (6/1-1-59)[4][5]
Sablon • Wikidata • Segítség

Gömöri Pál (Budapest, Erzsébetváros, 1905. február 26.[6] – Budapest, 1973. szeptember 20.)[7] Kossuth-díjas orvos, belgyógyász, az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Klinikai orvostudományi kutatásai főként a belgyógyászati angiológiára, az érrendszerben fellépő kóros elváltozások (magas vérnyomás, cukorbetegség stb.) kóroktani vizsgálatára és terápiás kezelésére, valamint a nefrológiára, a veseműködés zavarainak patogenezisére, belgyógyászati összefüggéseire és gyógyítására irányultak. 1949-től 1958-ig vezette a Budapesti Orvostudományi Egyetem és jogelődje III. számú, 1958-tól haláláig II. számú belgyógyászati klinikáját.

Életútja

Gömöri Győző Ábrahám (1870–1955) magánhivatalnok, biztosítóintézeti igazgató és Kolhanek Jozefa Erzsébet (1880–1944) fia.[8] A cisztercita rend budapesti Szent Imre Gimnáziumának elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. Tanulmányai alatt, 1924–1925-ben az egyetemi kémiai intézet, 1925–1930-ban pedig az élettani intézet gyakornoka volt. 1930-ban megszerezte orvosi oklevelét, és tanársegédként elhelyezkedett az egyetem I. számú belgyógyászati klinikáján. 1933-ban belgyógyász szakorvosi képesítést szerzett, majd 1933–1934-ben állami ösztöndíjasként berlini, frankfurti és lipcsei klinikákon végzett tanulmányokat. Budapestre visszatérve folytatta oktató- és kutatómunkáját a belgyógyászati klinikán, amelynek 1944–1946-ban megbízott vezetője is volt. 1945-ben a vese- és szívbetegségek magántanárává habilitált, egyúttal adjunktussá lépett elő.

1949-ben címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel kinevezték az orvosi kar III. számú belgyógyászati klinikájának vezetőjévé. A Budapesti Orvostudományi Egyetem önállósodása, 1951 után tanszékvezető egyetemi tanári címmel vezette az intézetet, egyúttal a később az Országos Traumatológiai Intézetnek is otthont adó ún. Koltói-klinikák épületigazgatója volt. 1959-től haláláig a II. számú belgyógyászati klinika igazgatói posztját töltötte be, ezzel párhuzamosan 1969-től az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt.

Munkássága

Orvosi tevékenysége és klinikai munkája elsősorban a belgyógyászati angiológiára (értan) és nefrológiára (vesetan), a vérkeringés, az érrendszer rendellenességeire, a vesebetegségek és az anyagcserezavarok patogenezisére, valamint ezek terápiás kezelésére irányultak.

Számottevő eredményeket ért el a magas vérnyomásra, az angina pectorisra – a szívizom oxigénhiányos állapota miatt fellépő szívtáji fájdalomra – vonatkozó kutatásaival. A klinikai gyakorlatban Magyarországon elsőként igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentőségét a vérrögképződés megakadályozásában. Foglalkozott a véráram kloridszintjének csökkenésével (hypochloraemia) és nem fehérjeeredetű nitrogénszintjének megemelkedésével (azotaemia), a cukorbetegséggel és az ödémákkal. E rendellenességek tanulmányozásakor rámutatott a veseműködéssel való kóroktani összefüggésekre, de átfogóan is vizsgálta a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás és az urémia (húgyvérűség) patogenezisét. Az anyagcserére vonatkozó kutatásai során Magyarországon az elsők között tanulmányozta az emberi szervezet só- és vízháztartási zavarait.

1952-ben nyerte el az orvostudomány doktora fokozatot. Első akadémiai székfoglalójában a magas vérnyomásra vonatkozó kóroktani kutatásait foglalta össze (A malignus hypertonia patogenezisének és terápiájának kérdése, 1955), a másodikat pedig a sokk előidézte vese- és keringési elégtelenség kérdéskörének szentelte (Haemodynamikai és vesepathológiai problémák sokkban, 1965).

Tudományszervezői és tudománypolitikai tevékenysége szintén jelentős, közreműködött a magyarországi klinikopatológiai konferenciasorozat elindításában és szervezésében. Könyvei mellett pályája során mintegy kétszázötven dolgozata jelent meg, 1955-től alapító főszerkesztője volt a Magyar Belorvosi Archívum című folyóiratnak.

Társasági tagságai és elismerései

1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1965-ben rendes tagjává választották. 1955-től 1959-ig az MTA V. Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának, 1967-től 1970-ig az V. Orvosi Tudományok Osztályának titkári teendőit látta el, 1970-től haláláig az V. osztály elnöki feladatait látta el, 1963-tól 1967-ig tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottságnak. Megalakulásától, 1951-től részt vett az Egészségügyi Tudományos Tanács munkájában, 1968 után elnökségi tagként. 1966 és 1972 között elnökként irányította a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének tevékenységét.

1961-ben tiszteleti és végrehajtó bizottsági tagja lett a Nemzetközi Angiológiai Szövetségnek (IUA), 1963-ban tiszteleti tagja a Jan Evangelista Purkyně Csehszlovák Orvostudományi Társaságnak, 1967-ben szintén tiszteleti tagja a Nemzetközi Nefrológiai Társaságnak (ISN), 1969-ben külső tagja a Szovjet Orvostudományi Akadémiának, illetve tiszteleti tagja a Német Demokratikus Köztársaság Nefrológiai Társaságának.

A víz- és sóanyagcsere kórtani kutatása kapcsán elért eredményeiért 1957-ben megkapta a Kossuth-díj III. fokozatát. 1968-ban Hőgyes Endre-, 1969-ben Korányi Sándor-, 1970-ben pedig Semmelweis-emlékéremmel tüntették ki. Ezek mellett birtokosa volt a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatának (1950), a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának (1951), valamint a Munka Érdemrend arany fokozatának (1965).

Főbb művei

  • A hypochloraemiák és extrarenalis azotaemiák klinikája, pathogenesise és differential diagnosisa. Debrecen. 1939
  • A cukorbetegség pathogenesiséről és therápiájáról. Budapest. 1942
  • Az angina pectorisról. Budapest. 1944
  • Újabb szempontok a veseműködés vizsgálatában. Budapest. 1946
  • A veseműködés modern patho-physiológiája. Budapest. 1949
  • A keringés elégtelensége: Kórszármazás, kórisme, kezelés. Budapest. 1950
  • A cardiacumok alkalmazása. Budapest. 1951
  • Belgyógyászati vesebajok és a hypertoniabetegség általános diagnosztikája és klinikuma. Budapest. 1953
  • A keringés elégtelensége. Budapest. 1953
  • A hypertoniabetegség néhány aktuális kérdése. Budapest. 1960
  • Belgyógyászati vesebajok. Szerk. Gömöri Pál. Budapest. 1966

Jegyzetek

Források

  • Ki kicsoda: Magyar életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1972. 194–195. o.  
  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 258. o. ISBN 963-05-2500-3  
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 283. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 741. o. ISBN 963-85773-9-8   (Több téves adattal)
  • Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1067–1068. o. ISBN 963-547-414-8  
  • Fehér János: Gömöri Pál (1905–1973). In Híres magyar orvosok III. Szerk. Kapronczay Károly, Vizi E. Szilveszter. Budapest: Galenus. 2002. 61–62. o. ISBN 963-86138-6-6
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 423. o.
  • Magyar orvoséletrajzi lexikon. Összeáll. Kapronczay Károly–Közrem. Tóth Magda. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. 2004. 121. o. ISBN 963-950-132-8  

További irodalom

  • Gömöri Pál. Orvosi Hetilap 1973. 46. sz.
  • Gábor György: Gömöri Pál. Magyar Tudomány 1974. 2. sz.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gömöri_Pál&oldid=23608952”