Georg Henrik von Wright

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Tulipanos (vitalap | szerkesztései) 2019. június 6., 16:28-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Fordítás: defs, portál)
Georg Henrik von Wright
Életrajzi adatok
Született1916. június 14.
Helsinki
Elhunyt2003. június 16. (87 évesen)
Helsinki
Ismeretes mintfilozófus
Iskolái
Pályafutása
Szakterületanalitikus filozófia
Szakmai kitüntetések
  • Selma Lagerlöf-díj (1993)
  • A Svéd Akadémia Finnország-díja (1968)
  • Tollander-díj (1987)
  • Fellow of the British Academy
  • honorary doctor of the University of Tromsø
  • Memorial medal of the Winter War
  • Memorial medal of the Continuation War
  • Commander of the Order of the Lion of Finland (1953)
  • Commander First Class of the Order of the Lion of Finland (1964)
  • Finn Oroszlán Lovagrend nagykeresztje (1979)
  • Knight Grand Cross of the Royal Victorian Order
  • Austrian Decoration for Science and Art First Class
  • Knight Grand Officer of the Order of the Polar Star
A Wikimédia Commons tartalmaz Georg Henrik von Wright témájú médiaállományokat.

Georg Henrik von Wright (Helsinki, 1916. június 14. – Helsinki, 2003. június 16.) finnországi svéd filozófus, Ludwig Wittgenstein utódja a Cambridge-i Egyetemen.

Élete

Szülei, Tor von Wright és Ragni Elisabeth Alfthan skót gyökerekkel rendelkező svéd-finn arisztokraták voltak. Von Wright 1934 és 1937 között a Helsinki Egyetemen tanult filozófiát, történelmet és politikatudományt, mellékszakként matematikát. A bécsi körhöz közel álló filozófiatanára, Eino Kaila hatására fordult a logika és logikai analízis felé. Tanulmányai befejezése után az induktív gondolkodás témakörében végzett kutatásokat, és ebből a célból Bécsbe utazott. Az Anschlusst követően, 1939 elején Cambridge-be ment, hogy C. D. Broaddal és R. B. Braithwaite-tel dolgozzon; itt találkozott Wittgesteinnal, akinek eljárt az előadásaira, és aki nagy hatással volt rá.[1]

1939 nyarán visszatért Finnországba. A téli háború alatt önkéntesként dolgozott a belföldi propagandaosztályon, mivel a katonai szolgálatra alkalmatlan volt. 1941-ben összeházasodott Maria Elisabeth von Troillal; ugyanebben az évben jelent meg doktori értekezése The Logical Problem Of Induction címmel. A folytatólagos háború idején a kormányzati információs központban dolgozott. 1943-tól kezdve a Helsinki Egyetemen adott elő. 1947-ben visszatért Cambridge-be; 1948-ban Wittgestein visszavonulásakor Wright lett az utódja, ezt maga Wittgestein javasolta.[1][2]

Wittgestein halálakor 1951-ben von Wright lett a hagyaték egyik kijelölt gondozója. A következő negyven éven át gondozta Wittgestein kéziratait, és nagy szerepe volt a szerkesztésükben és kiadásukban. Lemondott a cambridge-i állásáról, és visszatért tanítani a Helsinki Egyetemre. 1961-ben a Finn Akadémia tagává választották, ezáltal mentesült a tanítási és adminisztrációs feladatok alól. 1959-ben meghívták előadni Edinburgh-ba; az előadások céljára írt két könyve 1963-ban jelent meg. 1965–1977 között a Cornell Egyetem professzora volt, közben 1968 és 1977 az Abo Akadémia kancellári tisztségét is betöltötte Finnországban.

Munkássága

Finnországban a tanára Eino Kaila volt, aki a logikai empirizmus legfőbb képviselőjének számít. Kaila személyesen részt vett a bécsi kör találkozásain, és bevezette az új metafizika-szkeptikus irányzatot a finn filozófiába. Von Wright tudományos szocializálódása annak a logikai empirizmusnak a virágkorára esett, amelynek dogmatikává szilárdulását az 1950-es években az analitikus filozófia sikeresen elhárította nem utolsó sorban Wright közreműködése által.

Úttörő jellegű munkái voltak az 1951-ben megjelent Deontic Logic és An Essay in Modal Logic. Az elsővel Wright annak a modern normalogikának egyik megalapozójává vált, amelyet a modális logika alaptételeiből próbált kifejleszteni, a másodikkal pedig nagy hatású hozzájárulást tett magnak a modális logikának a továbbfejlődéséhez. (A deontikus logika(wd), amelyet von Wright nevezett el így, a megengedhetőséggel és kötelezőséggel foglalkozik. A hagyományos logikai műveletek mellett két új operátort vezetett be kellene, hogy illetve megengedhető, hogy jelentéssel.)[2] A következő években Wright különösen a cselekvéselmélet(wd) és az úgynevezett "magyarázat-megértés-vita" kérdéseivel foglalkozott. Ezek mellett a társszerkesztője volt Ludwig Wittgenstein hátrahagyott műveinek, és a legfőbb Wittgestein-filológusok egyike lett.

Életének utolsó húsz évében Wright morálfilozófiai kérdésekkel foglalkozott, és 1993-ban jelentette meg pesszimista hozzájárulását Myten om framsteget címen.

Elismerései

Emléktábla von Wright helsinki otthonán

Munkásságát számos tiszteletbeli tagsággal és doktori címmel ismerték el Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Dániában, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban. 1986-ban Alexander von Humboldt kutatói ösztöndíjat kapott, és a Svéd Akadémia aranyérmével tüntették ki. 1993-ban elnyerte a Selma Lagerlöf-díjat.[1] 2016-ban születése 100. évfordulója alkalmából a Helsinki Egyetem több szimpoziumot szervezett.[3] Ugyanebben az évben Finnországban 2 eurós emlékérmet adtak ki tiszteletére.[4]

Művei

  • The Logical Problem of Induction, PhD thesis, 31 May 1941[5]
  • Den logiska empirismen, 1945
  • Über Wahrscheinlichkeit, 1945
  • An Essay in Modal Logic, 1951
  • A Treatise on Induction and Probability, 1951
  • Deontic Logic, 1951
  • Tanke och förkunnelse, 1955
  • Logical Studies, 1957
  • Logik, filosofi och språk, 1957
  • The Varieties of Goodness, 1963
  • Norm and Action, 1963
  • The Logic of Preference, 1963
  • Essay om naturen, människan och den vetenskaplig-tekniska revolutionen, 1963
  • An Essay in Deontic Logic, 1968
  • Time, Change and Contradiction, 1969
  • Tieteen filosofian kaksi perinnettä, 1970
  • Explanation and Understanding, 1971
  • Causality and Determinism, 1974
  • Handlung, Norm und Intention, 1977
  • Humanismen som livshållning, 1978
  • Freedom and Determination, 1980
  • Wittgenstein, 1982
  • Philosophical Papers I-III, 1983–1984
  • Of Human Freedom, 1984
  • Filosofisia tutkielmia, 1985
  • Vetenskapen och förnuftet, 1986
  • Minervan Pöllö, 1991
  • Myten om framsteget, 1993
  • The Tree of Knowledge, 1993
  • Att förstå sin samtid, 1994
  • Six Essays in Philosophical Logic, 1996
  • Viimeisistä ajoista. Ajatusleikki, 1997
  • Logiikka ja humanismi, 1998
  • In the Shadow of Descartes, 1998
  • Mitt liv som jag minns det, 2001

Sajtó alá rendezte Ludwig Wittgenstein kiadatlan műveit, továbbá részleteket David Pinsent naplójából.

Hivatkozások

  1. ↑ a b c Obituary: Georg Henrik von Wright. The Guardian, (2003. július 4.)
  2. ↑ a b Yujin Nagasawa: Georg Hendrik von Wright. philosophynow.org (2001) (Hozzáférés: 2017. november 17.)
  3. ↑ Von Wright centenary 2016, events. www.helsinki.fi (Hozzáférés: 2017. november 17.)
  4. ↑ 2 Euro Finlande 2016 - Georg Henrik Von Wright. www.tresordupatrimoine.fr (Hozzáférés: 2017. november 17.)
  5. ↑ von Wright Georg Henrik. The logical problem of induction. Acta philosophica fennica, vol. 3. Societas Philosophica, Helsinki. Distributed by Akateeminen Kirjakauppa, Helsinki (Helsingfors) 1941, 258 pp.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Georg Henrik von Wright című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Georg Henrik von Wright című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Georg_Henrik_von_Wright&oldid=21406200”