Feljegyzések az egérlyukból

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Feljegyzések az egérlyukból
Szerző Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Eredeti cím Записки из подполья
Ország Oroszország
Nyelv orosz
Téma Orosz irodalom
Műfaj kisregény
Kiadás
Kiadás dátuma 1864
Fordító Makai Imre
Média típusa könyv
ISBN ISBN
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben

A Feljegyzések az egérlyukból (oroszul Записки из подполья) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1864-ben megjelent műve, melynek alapkérdéseiben az író már megelőzi nagyregényeit.

Keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író felesége betegágyánál alkotta meg e furcsa művét, melyet csak értetlen kritika fogadott, egyébként pedig visszhangtalanul maradt. Közvetlenül ezt követően keletkezett azonban másik igen jelentősnek bizonyuló alkotása, a Bűn és bűnhődés.

Műfaja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kisregény eredetileg vitairatnak készült alkotás. Azt a társadalomképet kérdőjelezi meg, melyet Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij Mi a teendő? című esszéregénye mutatott be. Csernisevszkij a társadalmat kristálypalotának ábrázolja utópisztikus művében, s a jövőt Rousseau Társadalmi szerződés című munkájának fényében az egyén és társadalom megállapodásának eredményeként mutatja be. Dosztojevszkij nem ért egyet a felvilágosodás e tézisével:

"Önök hisznek a kristálypalotában, amely örök időkre szól, lerombolhatatlan, tehát amelyre nem lehet majd titokban nyelvet ölteni, és nem lehet zsebben fügét mutatni neki. Nos, hát én talán épp azért félek ettől az épülettől, mert kristályból van, örökre szól, lerombolhatatlan, és most még titokban sem lehet nyelvet ölteni rá. Mert nézzék: ha palota helyett csak tyúkólat találok, és megered az eső, én esetleg bebújok a tyúkólba, hogy ne ázzak meg, de nem tekintem palotának a tyúkólat csupán hálából azért, mert megvédett az esőtől. Önök nevetnek, sőt azt mondják, hogy ebben az esetben tyúkól vagy palota – egyre megy. Igen – felelem én –, ha csupán azért élnénk, hogy ne ázzunk meg". (1.rész, 10. fejezet, részlete)

Címe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orosz eredeti címe több jelentéssel bír:

  • podpolje = föld alatti hely – ennek alapján a cím Feljegyzések a föld alólként is fordítható lenne. A mű főszereplője is egy helyen így nyilatkozik: a podpolje-ről: "lelkemben hordoztam". Ennek alapján az alkotás értelmezhető a saját lelkéről történő feljegyzések leírásaként is.

Cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. rész[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2. rész[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Értelmezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író egyes szám első személyben fogalmaz, de nem azonos főhősével: „Az emberek mindenütt az író arcát látják a regényeimben – írja Dosztojevszkij –, de én sohasem mutattam meg arcomat ezekben a művekben.” [1]

A főszereplő egy negyvenéves, nyugállományba vonult kishivatalnok, ki megfigyeli a világot, s magára vállalja a bíráskodást e világ felett. Ennek a közegnek azonban maga is része, csak lemaradt a tolakodásban. Ez a gogoli figura, kinek prototípusa Gogol hőseiben bukkan fel, odújából kikukucskálva szemléli és utasítja el a kegyetlen világot. Szemlélődő magatartása révén helyzete megalázottságán változtatni nem tud. Már a mű első soraiban, mintegy védekezésként a beteg ember önigazolásával ír:

"Beteg ember vagyok… Rosszindulatú ember vagyok. Egy cseppet se vagyok rokonszenves. Azt hiszem, fáj a májam. Egyébként egy mákszemnyit sem értek a betegségemhez, és azt se tudom biztosan, mim fáj. Nem gyógyíttatom, sosem is gyógyíttattam magam, noha tisztelem az orvostudományt, és becsülöm az orvosokat. Ráadásul még végtelenül babonás is vagyok; legalábbis annyira, hogy tiszteljem az orvostudományt. (Eléggé művelt volnék ahhoz, hogy ne legyek babonás, de mégis babonás vagyok.)" (1. rész, 1. fejezet, részlet)

Dosztojevszkij főhőse ellentmondásoktól nem mentes alak, s ezzel szimbolizálja egyúttal az ember összetettségét. Önmagáról közöl megállapításokat, majd ezeket sokszor vissza is vonja, módosítja, s ezzel az olvasó egy önmagában bizonytalan alakot ismer meg:

"Bizonyára azt hiszik, uraim, hogy meg akarom nevettetni önöket! Tévednek! Én korántsem olyan mókás kedvű ember vagyok, amilyennek látszom vagy esetleg látszhatom; egyébként ha önöket már bosszantja ez a sok fecsegés (én érzem is, hogy bosszantja), és eszükbe jut megkérdezni: tulajdonképpen kicsoda maga? – akkor azt felelem: egy törvényszéki ülnök. Azért szolgáltam, hogy legyen mit ennem (igazán csakis ezért), és amikor tavaly egy távoli rokonom hatezer rubelt hagyott rám a végrendeletében, azon nyomban nyugdíjba mentem, és megtelepedtem itt, ebben a zugban. Azelőtt is ebben a zugolyban laktam, de most megtelepedtem ebben a zugolyban. Szobám hitvány, pocsék, a város szélén". (1. rész, 1. fejezet, részlet)

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű utóhatása a kedvezőtlen fogadtatás ellenére mégis jelentős volt, s később követőkre akadt többek között Kafka, Camus és Sartre személyében.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fryszman (1996)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: Feljegyzések az egérlyukból, fordította Makai Imre. Utószó: Bakcsi György.
  • dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskola III. osztálya számára 143-152.old., (Korona Kiadó, Budapest, 1992.)
  • Szegedy-Maszák MihályVeres AndrásBojtár EndreHorváth IvánSzörényi LászlóZemlényi Ferenc: Irodalom a gimnázium III. osztálya számára (Tankönyvkiadó, Budapest, 1982-83.) ISBN 963-17-9633-7
  • Bakcsi György: Dosztojevszkij világa (Európa Kiadó, Budapest, 1971.)
  • Alex Fryszman: Kierkegaard and Dostoyevsky Seen Through Baktin’s Prism, In: Kierkegaardiana 18 (1996) 120-125.o. Fordította: Gálosi Adrienn: Alex Fryszman, Kierkegaard és Dosztojevszkij – Bahtyin prizmáján át.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]