Farbaky István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Farbaky István
Farbaky István.jpg
Farbaky István
Született 1837. augusztus 15.
Nyíregyháza
Elhunyt (91 évesen)
Selmecbánya, 1928. december 3.
Nemzetisége magyar magyar
Foglalkozása bányamérnök, tanszékvezető, feltaláló, országgyűlési képviselő
Fontosabb munkái a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója
Kitüntetései MTA Marczibányi-díj
M. kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia

Farbaky István (Nyíregyháza, 1837. augusztus 15.Selmecbánya, 1928. december 3.) magyar bányamérnök, tanszékvezető, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, feltaláló, országgyűlési képviselő.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyíregyházán született evangélikus papcsaládban, itt végezte alap-, és középfokú tanulmányait, de a középiskola felső négy osztályát az eperjesi evangélikus kollégiumban fejezte be. Tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián folytatta. 1858-ban a csehországi Pribram-ban volt gyakornok. 1859-től a matematika tanszéken tanársegéd, 1867-től rendes tanár. Matematikát, valamint mechanikát és gépészetet adott elő. 1866-tól 1872-ig a Matematika, Mechanika és Általános Gépszerkezettan Tanszék vezetője volt. 1872-ben a géptani tanszék vezetését vette át. Az újonnan megalakult tanszék a vaskohászati szakon "Géptan és gépszerkezettan", valamint "Vasgyári gépek szerkesztése és elmélete" tárgyakat oktatta.

1870-ben Selmecbányán ismerkedett meg, az akkor odakerült Schenek Istvánnal. Schenekkel közösen több kémiai jellegű találmányuk volt. Bécsben például éremmel tüntették ki világítógáz fejlesztőjüket. Közös munkájuk közül azonban a legjelentősebb, -amellyel külföldön is ismertté váltak- a Schenek-Farbaky féle kénsavas ólomakkumulátor volt.

A 19. század végén Európában ipari fellendülés következett be. Megnőtt az érdeklődés a műszaki pályák iránt. Selmecbányán 1880-as évek elején a Bányászati és Erdészeti Akadémiához új akadémiai épületet emeltek. Az új iskolarész világítását Schenek, és Farbaky professzorok korszerű módon kívánták megoldani. A gázvilágítás kellemetlen égéstermékei, és gyenge fényereje miatt kedvezőtlen volt. A villamos világítás megvalósítására gazdaságilag nem volt lehetőség, mert erőtelepre, dinamógépre lett volna szükség, viszont egy a tanműhely erőgépével meghajtott dinamó alkalmas volt akkumulátor töltésre, ezért végül akkumulátoros világítást céloztak meg. Az akkori akkumulátorok megbízhatatlansága, jelentékeny ára miatt a két professzor úgy döntött, hogy maguk készítik el az Akadémia új világító telepét.

Az akkumulátor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gustav Planté a párizsi Sorbone tanára már 1859-ben elkészítette az első készüléket, és ezzel elvileg megoldotta a villamos áram tárolásának kérdését, de ez két évtizeden keresztül csak laboratóriumi eszköz maradt. A "Daniell" elemekkel előállított tárolható villamos töltés gyakorlati célra nem volt alkalmas. Ernst Werner von Siemens 1867. évi dinamója adott új lendületet az akkumulátor fejlesztésnek. 1881-ben Fauré alkalmazta először az ólomlemezre felkent ólomsókat, ugyanekkor készített Ernst Volckmar német kutató ólomrácsos szerkezetű akkumulátort, De Kabath a hatóanyag kihullásának megakadályozására perforált ólomlemezt alkalmazott.

Schenek, és Farbaky tanulmányozták az addig előállított akkumulátor szerkezeteket és elméletileg is tisztázták az akkumulátor működését. Korábban ugyanis még tévesen úgy ítélték meg, hogy a kénsav szerepe az elektrolit vezetővé tétele. Az elvi kérdések tisztázása után, sok-sok kísérlet eredményeként sikerült egy jól bevált gyártási módszert, hosszú élettartamú-, és kiváló mechanikai kivitelt kidolgozni. Az új akkumulátort előszür az 1885 évi Budapesti Országos Kiállításon mutatták be, ahol a nagy szenzáció- a Ganz által kiállított transzformátor- mellett is nagy feltűnést keltett! Híre Bécsbe is eljutott, ahol ekkor foglalkoztak a Burg, az Operaház, és a Burg-Színház villamosításának megvalósításával. A kivitelező Ernst Biedermann nevű vállalkozó irányította. Nemzetközi versenyt írtak ki, melyen indult az Electrcal Power Storage Co, Monier, Regnier, De Callo, és a magyar akkumulátorokat is számításba vették. A szakvéleményt Waltehofen bécsi egyetemi tanár állította ki a magyar akkumulátorokról, mely megállapította: "... az eredmények a legjobbbak, amelyet eddig akkumulátorokkal egyáltalán elértek". Így a magyarok nyerték el a szállítás jogát. Ekkor Biedermann ajánatot tett a találmány megvételére. A két tanár az egész kultúrvilágra kiterjedően eladta találmányát. Biedermann először pontosan teljesítette kötelezettségeit, majd csődbe ment, tovább semmit nem fizetett. Így perre vitték, mely évekig húzódott. Jellemző a berendezés kiváló voltára, hogy a per alatt a Siemens cég is meg akarta vásárolni a szabadalmat, melyet a feltalálók korrektül visszautasítottak. Tönkre is mentek, érthető elkeseredésükben 1892-ben abbahagyták a tanári pályát, és nyugalomba vonultak.

Közéleti tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1876-tól az Akadémia igazgatója hatszori újraválasztással. Amikor 1892-ben Selmecbánya országgyűlési képviselőjévé választották, mint tanszékvezető nyugalomba vonult. 18811892 között szerkesztője a Bányászati és Kohászati Lapoknak. Jelentős szerepe volt a bányászati, valamint a vele kapcsolatos tudományok fejlesztésében és magyar szaknyelvének kialakításában. Több bányászati, kohászati és kémiai szabadalma ismeretes, s szakirodalmi tevékenysége is számottevő. Az első volt a magyar műszaki irodalomban, aki a fogaskerekek számításával és ennek egyszerűsítésével foglalkozott. Nyugalomba vonulása után tevékenyen részt vett a közgazdasági életben, és nagy érdemei voltak a bányászat és a vele rokon iparágak fejlesztésében, az erdészeti oktatás magyar nyelvűvé tételében és az „Erdészeti Lapok” megalapításában. Az OMBKE egyik alapítója, alelnöke.

Élete végéig Selmecbányához kötődött. Selmecbányán 1928. december 3-án hunyt el.

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • MTA Marczibányi-díj
  • 1876-tól a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója hatszori újraválasztással.
  • 1892-ben országgyűlési képviselő
  • Az OMBKE egyik alapítója, alelnöke.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Farbaky István témájú médiaállományokat.
  • Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. (Energetikai Kiadó Kht. 2005)
  • Farbaky István (magyar nyelven). joszerencset.hu. (Hozzáférés: 2012. október 29.)
  • 172 éve született Farbaky István (magyar nyelven). ForestPress. (Hozzáférés: 2012. október 29.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Farbaky István (magyar nyelven). História Tudósnaptár. (Hozzáférés: 2012. október 29.)