Ekésfront

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ekésfront
(Frontul Plugarilor)
Adatok
ElnökPetru Groza
Alapítva1933
Feloszlatva1953
ElődpártNéppárt
UtódpártRomán Munkáspárt
PártújságFrontul Plugarilor[1]
Ideológiarepublikanizmus
agrárszocializmus
baloldali populizmus
Politikai elhelyezkedésbaloldal
Hivatalos színeivörös
Románia politikai élete
A Wikimédia Commons tartalmaz Ekésfront
(Frontul Plugarilor) témájú médiaállományokat.

Az Ekésfront (románul Frontul Plugarilor) romániai baloldali párt 1933–1953 között, amelynek vezetője Petru Groza volt. Működésének teljében, 1946-ban, több mint egymillió tagja volt.[2]

Története[szerkesztés]

A Hunyad megyéből kiinduló szegényparaszti radikális mozgalom[3] gyorsan elterjedt a Bánságban, majd Románia többi régiójában. Petru Groza, aki Alexandru Averescu kormányának tagja volt,[4] próbált javítani a parasztság helyzetén, akiket szerinte a Nemzeti Parasztpárt(wd) elárult,[5] és vidéki társadalombiztosítási program, illetve a kisgazdák számára kedvező adóreform(wd) kidolgozására törekedett.[6] A mozgalom republikánus nézeteket vallott, valószínűleg már megalakulásától kezdve; Grozáról feljegyezték, hogy 1940 előtt azt mondta: „az utolsó király számomra Decebal volt, az ő halála után republikánus lettem.”[7]

1935-ben a szervezet Cebén egyezményt írt alá a törvényen kívül helyezett Román Kommunista Párttal (RKP). Az egyezményt a sztálinista népfront(wd) doktrínája ihlette, és a tárgyalásokat Scarlat Callimachi(wd) író, kommunista aktivista felügyelte.[8]

Ebben az időszakban az Ekésfront egyszer sem szerzett többet a szavazatok 0,30%-ánál.[9] 1938-ban II. Károly királyi diktatúrája alatt az összes párttal együtt betiltották, de illegalitásban tovább működött Ion Antonescu idején is,[10] és 1944-ben Antonescu bukása után és a szovjet befolyás növekedésének kezdetén ismét felszínre bukkant.[10]

Ugyanannak az évnek az októberében csatlakozott a kommunista párt által vezetett Országos Demokrata Arcvonalhoz(wd) a Hazafias Szövetséggel, a Magyar Népi Szövetséggel, a Szocialista Parasztpárttal(wd) és a Román Szociáldemokrata Párttal(wd) együtt; egy hónappal később a Szocialista Parasztpárt beolvadt az Ekésfrontba.[11]

1945. februárban az Ekésfront részt vett azokban az erőszakos megnyilvánulásokban, amelyek a Rădescu-kormány bukásához vezettek; annak ellenére, hogy képviseltette magát a kormányban (mint ahogy a megelőző második Sănătescu-kormányban is.[12] Groza, aki már 1944 végén is szóba jött, mint magas szintű vezető,[13] 1945. március 6-án alakította meg az Antonescu bukása utáni harmadik kormánytl, amelyet a kommunista párt irányított a háttérből, és amelyben az Ekésfrontnak jutott az földművelésügyet és királyi birtokokat felügyelő tárca (Romulus Zăroni(wd)),[14] és a kulturális-művészeti minisztérium (Mihai Ralea(wd)).[15] 1947 végén az Ekésfront egyik vezetője, Stanciu Stoian(wd) szintén miniszteri kinevezést kapott; a vallásügyekért felelt;[16] továbbá Octav Livezeanu lett a tájékoztatási miniszter.

Az 1946-os parlamenti választásokon(wd) az Ekésfront és a Román Kommunista Párt ugyanazon a platformon állt; a választást a Groza-kormány nagyarányú választási csalással(wd) nyerte.[17] Ezzel aktív részese lett annak a folyamatnak, amely a kommunista Románia kialakulásához vezetett.

Az Ekésfront és a kommunista párt kapcsolata azonban nem volt felhőtlen: Groza pártja az 1945. júniusban tartott első kongresszusa után a kis magántulajdonok megtartása és önkéntes társulások mellett állt ki, szemben az RKP által szorgalmazott kollektivizálással.[18] A „királyi sztrájk” időszakában, amely 1945 őszén kezdődött, amikor I. Mihály király nem volt hajlandó aláírni a kormány által hozott törvényeket, a Zăroni és Mihail Ghelmegeanu(wd) által sürgetett Groza kritizálta a királyra gyakorolt szovjet nyomást, és még meg is fenyegette Luka Lászlót, hogy nem támogatja tovább az RKP-t.[19] Végül az Ekésfront engedett a kommunista igényeknek,[20] Groza viszont, akinek politikai pályafutása túlélte az általa vezetett csoportét, néha továbbra is szembe helyezkedett a kommunista párttal.[21]

1947. júliusban Nicolae D. Cornăţeanu és a Constantin Argetoianu(wd) által alapított kis politikai csoport, a néhai Munka és Újjáépítés Nemzeti Szövetség néhány tagja csatlakozott az Ekésfronthoz,[22] és 1948-ban magába olvasztotta a Nemzeti Parasztpártból kivált Nemzeti Parasztpárt–Alexandrescut(wd).[23]

Az Ekésfront 1953-ban feloszlatta magát. Gheorghe Apostol(wd), az RKP egyik egykori vezetője 1991-ben azt állította, hogy az akciót a kommunista párt kezdeményezte, és hogy Gheorghe Gheorghiu-Dej visszatekintve sajnálatosnak tartotta a pluralizmus elleni intézkedéseket, „legalább az Ekésfrontot meghagyhattuk volna!” – mondta.[24]

Választási eredményei[szerkesztés]

Parlamenti választások[szerkesztés]

Választás Szavazatok % Helyek
1933 7970 0,3% 0 / 387
1946 4 773 689 69,8%1 70 / 414
1948 6 959 936 93,2%2 126 / 414
1952 10 187 833 100%3 428 / 428
Megjegyzések

1 Az Országos Demokrata Arcvonal (FDP) tagjai: Román Szociáldemokrata Párt (81 képviselő), Nemzeti Liberális Párt-Tătărescu (75 képviselő), Ekésfront, Román Kommunista Párt (68 képviselő), Nemzeti Néppárt (26 képviselő), Nemzeti Parasztpárt-Alexandrescu (20 képviselő) és 8 független.

2 Az FDP tagjai 1948-ban: Román Munkáspárt (190 képviselő és vele kapcsolatban álló 11 független képviselő), Ekésfront, Nemzeti Néppárt (43 képviselő), Magyar Népi Szövetség (30 képviselő) és Zsidó Demokrata Népközösség (5 képviselő).

3 Az FDP tagjai 1952-ben: Román Munkáspárt és vele kapcsolatban álló független képviselők, Ekésfront, magyar Népi Szövetség és Zsidó Demokrata Népközösség. A mandátumok megoszlása tisztázatlan.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Alexandru Nicolaescu: Írott szó a román parasztoknak. Betekintő, 4. sz. (2018)
  2. ↑ Ştefan 1995 : 10
  3. ↑ Erdély története: Három kötetben. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1986. III kötet 1750. o. ISBN 963 05 4203 X  
  4. ↑ Cioroianu 2005 : 150–151.
  5. ↑ Hitchins 1998 : 390.; Cioroianu 2005 : 150–151.
  6. ↑ Hitchins 1998 : 390–391
  7. ↑ Cioroianu 2005 : 165.
  8. ↑ Frunză 1990 : 115.
  9. ↑ Hitchins 1998 : 391.
  10. ↑ a b Betea 2006
  11. ↑ Cioroianu 2005 : 154.
  12. ↑ Hitchins 1997 : 507-508.; Cioroianu 2005 : 159-162.
  13. ↑ Cioroianu 2005 : 152-153.
  14. ↑ Frunză 1990 : 116.; 187.; Cioroianu 2005 : 161.
  15. ↑ Cioroianu 2005 : 154.; 161.
  16. ↑ Cioroianu 2005 : 159.
  17. ↑ Frunză 1990 : 287-292.; Ştefan 1995 : 9-10.; Hitchins 1998 : 517.; Tismăneanu 2003 :288.
  18. ↑ Hitchins 1998 : 511.; Cioroianu 2005 : 162.
  19. ↑ Cioroianu 2005 : 161-162.
  20. ↑ Cioroianu 2005 : 162.
  21. ↑ Cioroianu 2005 :165-166.
  22. ↑ Otu 2000
  23. ↑ Videnie 2000 : 46.
  24. ↑ Betea 2007

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Ploughmen's Front című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • ↑ Betea 2006: Lavinia Betea: «În umbra celulei». Jurnalul Național, (2006. január 31.) arch Hozzáférés: 2021. május 19.
  • ↑ Betea 2007: Lavinia Betea: Engima partidului unic. Jurnalul Național, (2007. január 30.) arch Hozzáférés: 2021. május 19.
  • ↑ Cioroianu 2005: Adrian Cioroianu: Pe umerii lui Marx: O introducere în istoria comunismului românesc. București: Curtea Veche. 2005. ISBN 9789736691751  
  • ↑ Frunză 1990: Victor Frunză: Istoria stalinismului în România. București: Humanitas. 1990. ISBN 9789732801772  
  • ↑ Hitchins 1998: Keith Hitchins: România, 1866–1947. București: Humanitas. 1998. ISBN 9789735039226  
  • ↑ Otu 2000: Petre Otu: 1946–1947. Se pregătește guvernul Argetoianu! Magazin Istoric, (2000. május) arch Hozzáférés: 2021. május 19.
  • ↑ Ștefan 1995: M. Ștefan: În umbra Cortinei de Fier. Magazin Istoric, (1995. november)
  • ↑ Tismăneanu 2003: Vladimir Tismăneanu: Stalinism for All Seasons: A Political History of Romanian Communism. (hely nélkül): University of California Press. 2003. ISBN 0-520-23747-1  
  • ↑ Videnie 2000: Nicolae Videnie: «Alegerile» din martie 1948: epilogul listelor electorale alternative. Obsesia unanimității — primii pași. Dosarele Istoriei, V. évf. 11. sz. (2000)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ekésfront&oldid=26568074”