Dunhuang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Selyemút kereskedelmi karavánjainak egyik fontos megállóhelye és ellenőrző pontja volt a Góbi-sivatag szélén, a mai Kína Gansu tartományának nyugati felén található 'Dunhuang oázisváros. Kínai helyőrségi központ volt, de a Belső-Ázsiából és Indiából érkező karavánok útvonala is erre vezetett. A hely jelentőségét az adta, hogy a Kelet-Turkesztán felé vezető út Dunhuang közelében válik szét két ágra, hogy északról, illetve délről megkerülje a félelmetes Takla-Makán sivatagot. Dunhuangtól délkeletre mintegy 15 kilométer távolságban egy sziklafalban találhatók az „Ezer Buddha barlangtemplomok”. A 4. század közepétől virágzó buddhista közösség élt itt, melynek tagjai mintegy ezer éven keresztül építették és díszítették a barlangszentélyeket. Ma 492 barlangban 45 ezer négyzetméternyi falfestmény és több mint 2000 stukkó szobor alkotja azt a csodálatos művészeti együttest, melyet a világ legkülönlegesebb buddhista művészeti galériájaként tartanak számon.

A helynek van egy másik nevezetessége is: 1900-ban egy taoista szerzetes az egyik barlangban felfedezett egy titkos üreget, melynek bejáratát a 11. században zárták le. A rejtekhely a rendkívüli szárazság következtében több tízezer kéziratot, valamint selyemfestmények kivételes gyűjteményét őrizte meg igen jó állapotban. A kéziratokon kívül a barlangkönyvtárban találták meg a világ legrégibb nyomtatott könyvét: a 868. május 11-re datált Gyémánt Szútrát.