Dejan Perić (Óbecse, Szerbia 1970. szeptember 22. –) szerb kézilabdakapus, a magyar MKB Veszprém KC játékosa.
Perić a Dinamo Pančova csapatánál kezdett kézilabdázni, majd 16 évesen a szerb nagycsapathoz, az RK Crvena Zvezda Beogradhoz került. Szerb bajnokként igazolt 1992-ben az Atlético Madridhoz, ahol újabb sikereket nem tudott elérni, így továbbállt a szintén spanyol Teucro Pontevedrohoz. Itt újabb sikertelen éveket töltött el, majd 1995-ben döntött úgy, hogy a szlovén bajnokságban egyeduralkodó Celjéhez szerződik. Ezzel a csapattal 8-szor nyerte meg a szlovén bajnokságot, 7-szer a kupát, de legnagyobb sikerét is itt aratta, 2004-ben megnyerték az Bajnokok Ligáját. Ezután újra Spanyolországba szerződött, az FC Barcelona csapatát választotta. Ezzel a csapattal újra el tudta hódítani a Bajnokok Ligája serlegét, 2005-ben.
2006-tól Magyarországon, az MKB Veszprém KC csapatánál játszik. Ezzel a csapattal magyar bajnok és kupagyőztes tudott lenni, emellett egy nemzetközi kupagyőzelemet is begyűjtött. A 2007/08-as idényben a Bajnokok Ligájában indulhatott csapatával, onnét azonban már a csoportkörben búcsúzni kényszerültek, de a Kupagyőztesek Európa Kupája sorozatban még folytathatták a küzdelmeket, amelyet végül veretlenül meg is nyertek, a döntőben a német Rhein-Neckar Löwen csapatát verve.
A jugoszláv válogatottban 18 évesen, 1988-ban mutatkozott be Zágrábban, a Jugoszlávia - Dánia összecsapáson. A válogatottal egy világbajnoki és egy Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.
- Magyar bajnokság: 2-szeres győztes
- Magyar kupa: 3-szoros győztes
- 2006/07, 2008/09, 2009/10
- Spanyol Bajnokság: 1-szeres győztes
- Szlovén bajnokság: 8-szoros győztes
- 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2003, 2004
- Szlovén kupa: 7-szeres győztes
- 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2004
- EHF-bajnokok ligája: 2-szeres győztes
- EHF-kupagyőztesek Európa-kupája: 1-szeres győztes