Anatéma
Az anatéma (= megátkozás,[1] kárhoztatás[2]) a katolikus egyház által különösen a középkor folyamán alkalmazott egyházi átok, amellyel valakit kizártak a hívők közösségéből és az egyház minden javától megfosztottak (istentisztelet, szentségvétel, temetés stb.) [1]
Etimológia
Az anatéma (görög: αναθεμα) a görög anatithémi igéből származik, amelynek a magyar jelentése „felteszek, felajánlok, félreteszek, visszavetek”, tehát az ami fel van ajánlva vagy az ami „vissza van vetve”. [3]
A katolikus egyházban
A legnagyobb katolikus egyházi büntetés, amellyel valakit kizárnak a hívek közösségéből. A kiközösített nem vehetett részt az istentiszteleteken, nem vehette fel a szentségeket, nem részesült az egyház imának hatásaiból, nem járulhatott egyházi bíróság elé, elvesztette egyházi joghatóságát és javadalmait, nem részesülhetett egyházi temetésben. A név szerint vagy nyilvánosan kiközösített személyt – ha azt a kiközösítő dekrétum előírja – a híveknek a polgári életben is kerülniük kellett.[4] Bárki büntetlenül megölhette őket, a kiátkozott gyakorlatilag kívül került a társadalmon.
XXIII. János pápa sürgetésére a II. vatikáni zsinat mindennemű anatémáról lemondott.[5]
Bibliai használata
Az Ószövetségben az anatéma (héberül herem) először azt az Istennek ajánlott élettelen tárgyat vagy élőlényt, növényt, állatot jelentette, amelyet Isten tiszteletére okvetetlenül meg kellett semmisíteni.[3] Később anatéma, herem volt az a büntetés, amely által valakit a bűnei miatt bizonyos időre kirekesztettek a választott nép közösségéből és összes vallási gyakorlatából. Az Újszövetségben az anatéma magyar fordítása „átkozott”, „méltatlan arra, hogy létezzék” (Római levél 9, 3. Levél a galatáknak 1, 8. 9. Első levél a korintusiaknak 12, 3; 16, 22). [3]
Források
- Bokor József (szerk.). Anatéma, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
Kapcsolódó szócikkek
