A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1959-ben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A magyar labdarúgó-válogatott 1959. október 25-i mérkőzése szócikkből átirányítva)

A magyar labdarúgó-válogatottnak 1959-ben nyolc találkozója volt. Három barátságos mérkőzéssel és három győzelemmel kezdte az évet a magyar csapat. A Svédország elleni meccsen játszott először a tizennyolc éves Albert Flórián.

Budapesten került sor a Szovjetunió elleni 1958-as mérkőzés visszavágójára az Európa-bajnokság selejtező keretében, most is a szovjet csapat volt a jobb. Két vereséggel nem jutott tovább az első EB-re a válogatott.

Még két Európa-kupa mérkőzés is volt az évben, Svájc ellen egy parádés 8–0 lett a végeredmény, amiből négy gólt Tichy Lajos szerzett. A másik EK meccsen Firenzében 1–1-es döntetlent értünk el az olasz csapat ellen.

Öt évvel a berni világbajnoki döntő után először mérkőzött meg a magyar és a nyugat-német csapat. Csak Grosics, Bozsik és Helmuth Rahn maradt az akkori két gárdából, most 4–3 lett az eredmény.

Szövetségi kapitány:

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Eredmények

360. mérkőzés
1959. április 19.
Magyarország Magyar 1957-2000 4 – 0 Jugoszlávia Jugoszlávia Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Campanati (ITA)
Sándor gól : 37' 37'
Tichy gól : 53' 53' gól : 68' 68'
Pál II. gól : 87' 87'
(1 – 0)
Részletek

361. mérkőzés
1959. május 1.
NDK NDK 0 – 1 Magyar 1957-2000 Magyarország Hans-Meyer-Stadion, Drezda
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Gulliksen (NOR)
(0 – 0)
Részletek
Göröcs gól : 68' 68'

362. mérkőzés
1959. június 28.
Magyarország Magyar 1957-2000 3 – 2 Svéd Svédország Népstadion, Budapest
Nézőszám: 72 000
Játékvezető: Demcsenko (URS)
Sándor gól : 3' 3'
Göröcs gól : 21' 21' gól : 53' 53'
(2 – 0)
Részletek
T. Jonsson gól : 62' 62'
Backmann gól : 64' 64'

363. mérkőzés
1959. szeptember 27.
NEK-selejtező
Magyarország Magyar 1957-2000 0 – 1 Szovjet Szovjetunió Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Kowal (POL)
(0 – 0)
Részletek
Vojnov gól : 59' 59'

364. mérkőzés
1959. október 11.
Jugoszlávia Jugoszlávia 2 – 4 Magyar 1957-2000 Magyarország JNA-stadion, Belgrád
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Jonni (ITA)
M. Mujics gól : 12' 12'
Kosztics gól : 15' 15'
(2 – 2)
Részletek
Albert gól : 4' 4' gól : 33' 33' gól : 69' 69'
Bundzsák gól : 82' 82'

365. mérkőzés
1959. október 25.
Európa-kupa
Magyarország Magyar 1957-2000 8 – 0 Svájc Svájc Népstadion, Budapest
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Lukjanov (URS)
Göröcs gól : 1' 1' gól : 79' 79'
Tichy gól : 19' 19' gól : 28' 28' gól : 35' 35' gól : 66' 66'
Sándor gól : 22' 22'
Albert gól : 27' 27'
(6 – 0)
Részletek

366. mérkőzés
1959. november 8.
Magyarország Magyar 1957-2000 4 – 3 NSZK NSZK Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Saar (URS)
Tichy gól : 15' 15' gól : 80' 80' (11-esből)
Albert gól : 47' 47'
Sándor gól : 48' 48'
(1 – 0)
Részletek
Seeler gól : 72' 72' gól : 81' 81'
Brüls gól : 89' 89'

367. mérkőzés
1959. november 29.
Európa-kupa
Olaszország Olasz 1 – 1 Magyar 1957-2000 Magyarország Stadio Comunale, Firenze
Nézőszám: 61 000
Játékvezető: Roomer (HOL)
Cervato gól : 56' 56' (11-esből) (0 – 0)
Részletek
Tichy gól : 50' 50'

[szerkesztés] Forrás

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Lásd még

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök